Tavaly egy húsvéti vásárban sétálgattunk, amikor megláttam ezt a képet egy illusztrátor standjánál. Nem volt különleges művészi alkotás, és nem is ritkaság, mégis azonnal megállított valami benne.
Van az a furcsa, nehezen megmagyarázható érzés, amikor egy tárgy egyszerűen „megszólít”. Nem tudod pontosan miért, csak érzed, hogy kapcsolódsz hozzá.
Én ezt éreztem ennél a képnél.
Azóta is a nappalink polcán áll. Sokszor észre sem veszem tudatosan, mégis valahányszor rápillantok, ugyanaz az érzés jön: melegség, biztonság, otthonosság.
És idővel rájöttem, hogy ez a kép nem csak egy dekoráció.
Hanem egy emlékeztető.
Arra, hogy az otthon nem a tökéletes falakat jelenti. Nem a legszebb bútorokat, nem a hibátlan rendet, és nem azt, hogy minden mindig rendben van.
Az otthon inkább egy érzés.
Ahol átölelnek.
Ahol megpihenhetsz.
Ahol önmagad lehetsz.
Ahová jó hazatérni.
Talán ezért szeretem ennyire ezt a képet, mert visszahoz valamit, amit a hétköznapok rohanásában olyan könnyű elfelejteni.
Az érzést, hogy „jó otthon lenni”.
És azt hiszem, kevés nagyobb kincs van annál, mint amikor az ember nemcsak lakik valahol, hanem tényleg érzi:
otthon van.
Szülőként pedig ez még hangsúlyosabbá válik bennem. Mert nem az a legfontosabb, hogy minden nap tökéletes legyen. Nem az, hogy mindig türelmesek legyünk, vagy hogy soha ne hibázzunk.
Hanem az, hogy a gyermekünk számára az otthon egy biztos pont legyen.
Egy hely, ahová mindig vissza lehet találni.
Ahol lehet sírni és nevetni.
Ahol van ölelés, ha nehéz.
És ahol a szeretet nem feltételhez kötött.
Mert lehet, hogy egy gyerekből nem a falak színe vagy a bútorok maradnak meg, hanem ez az egyetlen mondat:
„Jó volt hazamenni.”
Mühl-Kovács Linda
A Hol lakik a boldogság? könyv szerzője és a HappiNest módszer megalkotója