Ki szerint az?
Milyen egy jó gyerek?
Csendes? Szót fogad? Nem okoz gondot? Láthatatlan?
Lélegeznie azért még szabad?
Ugye mind hallottuk már, hogy a „jó gyerek” az, aki nem hangoskosik, nem kérdezhet, nem sír, nem hisztizik, nem akar, hanem csak hozza az elvártat ( ötöst, dícséretet, mosolyt, kellemes perceket), mint egy kiegészítő az idilli családi képen.
Engedjük ezt el végre!
A gyerekeinknek NEM az a feladatuk, hogy a mi életünket megkönnyítsék. Pont. Hanem az, hogy éljenek, fejlődjenek, tapasztaljanak, érezzenek, és kifejezzés az érzéseiket.
Nem lehetne egyszerűen csak… GYEREK?
Így, jelzők nélkül?
Mert ha azt mondjuk egy gyerekre, hogy „nem jó”… akkor milyen? Rossz?
Hogyan lehetne egy gyerek alapjáraton „rossz”?!
Rossz gyerek nincs. Max olyan, aki épp rosszul viselkedik.
Ez a kettő ég és föld!
Amikor megbélyegzel egy gyereket, a személyiségét kérdőjelezed meg.
A kisfiamnak már egészen kicsiként megtanítottam: ha bárki azt mondja rá, hogy rossz, azonnal kérje ki magának, és korrigálja a felnőttet:
„Nem vagyok rossz, csak épp rosszalkodom!”
A gyerek tőlünk tanul mindent. A mi dolgunk felkínálni azt a védőhálót, ami mellett boldog lehet.
Ez a folyamat viszont tőlünk, szülőktől is belső munkát követel. Észre kell vennünk, amikor reflexből a saját gyerekkorunkból hordozott reakciókat működtetjük, és meg kell tanulnunk felülírni a berögzült automatizmusainkat.
Apropó: a te gyermeked tudja már, hogy a viselkedése nem azonos az ő belső értékével?
Mühl-Kovács Linda
A Hol lakik a boldogság? könyv szerzője és a HappiNest módszer megalkotója