“Elegem van. Befejeztem. Teljesen, visszavonhatatlanul kiszállok. Elegem van, hogy azonnal fel kell pattanni az asztaltól, amint leülök. Elegem van a gyerekek ruhájának hajtogatásából, mert a fenébe is, már elég nagyok, hogy maguknak hajtogassák. Ha mindent csak be akarnak gyűrni a fiókba, hát engem mostantól nem érdekel.
Elegem van, hogy mindig én találjak meg dolgokat másoknak. Az 5 éves nem találja a kedvenc egyszarvúját, a 9 éves nem találja a könyvét. A férjem nem találja a napszemüvegét, kulcsait, mobilját, tárcáját. Na, ki tudja, hol vannak mindezek? Hát persze, hogy én. Na, és ki nem mondja el senkinek, hogy hol vannak mindezek? Én! Muhaha!
Elegem van belőle, hogy a nap minden órájában valamilyen ételt készítek. Három étkezés, ennyi, a közte időben elkészíthetik maguknak, amire szükségük van.
Elegem van, hogy éjjelente felébresztenek hülyeségekkel. A gyereknek rémálma volt? Persze, aludj velünk. Értem, a rémálom szívás. De ha valaki teleüvölti a házat hajnali 3-kor, hogy igazítsam meg a takaróját, akkor nagyon dühös leszek.
Elegem van belőle, hogy a gyerekek minden szabad órájára kitaláltam valami elfoglaltságot. Egy különóra per gyerek elég lesz mostantól. Kell néhány este a héten, amikor nem sietünk sehova.
Elegem van saját magam ismételgetéséből. Ha már csak egy süti van, és megkérdezem a gyereket, hogy kéri-e, és nem kapok mást, csak egy szórakozott “hm?”-t, akkor meg fogom enni a sütit. Így jártál, gyerek, megettem az utolsó sütit. Legközelebb figyelj.
Elegem van, hogy azon stresszelek, mekkora káosz a lakás. Épp most kaptam egy kicsit több munkát, és igen, félretehetném a gyereknek, de bejárónőt fogok fogadni helyette. Mert szeretem, ha a lakás tiszta, de nincs időm takarítani, és nem fogok többet ezen stresszelni!
Elegem van belőle, hogy mindig valaki mást helyezek magam elé. Ezentúl edzeni fogok, amikor épp vacsorát kellene készítenem. Keressetek egy kis maradékot, gyerekek. Vagy kérjétek meg apátokat, hogy főzzön. Tud főzni, ne izguljatok. És időpontot foglaltam a pszichológusomhoz: mér évek óta tologattam, mondván, hogy nincs erre időm, a családdal kell foglalkoznom, és nehogymár a saját szükségtelen igényeimre költsek.
Elegem van, hogy bűntudatom van, ha bármit veszek magamnak. Már egy évtizede csinálom, hogy mikor odaérünk a pénztárba, kiveszem a kosárból, amit magamnak akartam megvenni. Elegem van ebből a mártírkodásból. Néhány napja vettem egy igazi drága sminket, ami jól eltakarja a ráncokat az arcomon, és nem bánom egyáltalán.
Elegem van belőle, hogy csak szívom a fogam, mikor a gyerekek elfoglalják a személyes terem. Muszáj emberi lénynek éreznem magam. Az ölelések persze nem tartoznak ide, az bármikor jöhet.
Elegem van ezekből és befejezem, mert rájöttem, hogy a mártírkodás pont az ellenkező hatást váltja ki, mint amit szerettem volna. Ahelyett, hogy a legjobbat adnám a családomnak, annyira leredukáltam az igényeim, hogy csak árnyéka vagyok önmagamnak, ezért egy stresszes, bosszús, hirtelen haragú valakit kapnak helyettem. Elég ebből a butaságból. Ezentúl mindenki, engem is beleértve, a legnyugodtabb, legboldogabb, legkiegyensúlyozottabb énemet kapja.
Mert elegem van.”
Forrás: scarymommy.com