Amikor az ember először vár babát, tök mindegy hány éves és mi a foglalkozása, olyan bizonytalan és tudatlan lesz a témát illetően, mint egy kisiskolás az első osztályban.
Persze olvastam én is mindenféle könyvet, a Bába válaszoltól elkezdve a Hogyan legyünk vidám terhesekig bezárólag, de szinte semmit sem ért. Ideges voltam minden vizsgálat, ultrahang, vérvétel előtt. Lassan és aggodalmasan kúszott a 9 hónap, aztán elérkezett az a bizonyos délután, amikor kis pukkanást hallottam és minden csupa víz lett. Először azt hittem a mosógépből folyt ki a víz, mert éppen a fürdőszobában voltam. Aztán rádöbbentem, ez bizony a sokat emlegetett: MAGZATVÍZ! Azonnal indulni akartam a kórházba. Nem tudtam, hogy nem kellene ennyire sietni, mert most van este 6 óra, és csak másnap délelőtt 10 óra 35 perckor fog kibújni Pipi.
Óh, ha én mindezt előre tudtam volna! Ez lett volna az ideális forgatókönyv:
1. Kényelmesen lezuhanyozom, és utána még habfürdőzöm kicsit.
2. Megmosom, beszárítom, kivasalom a hajam.
3. Sminkelek.
4. Manikűrözök és pedikűrözök.
5. Epilálok.
6. Megnézem a kedvenc sorozatom.
7. Összebújok a férjemmel.
8. Alszom egy jót a saját ágyamban.
9. Nyugodtan, és persze itthon számolgatom a perceket két fájás között, alkoholmentes koktélt kortyolgatva.
10. Amikor reggel 8 körül már mondjuk 5 percesek a fájások, kényelmesen, lazán, nyugodtan és magabiztosan bemegyek a kórházba.
Ehelyett:
1. Kapkodva, sietve, idegesen zuhanyoztam.
2. Hevenyészve ellenőriztem az előre elkészített kórházi csomagomat, amiből naná, hogy a legfontosabb dolgok hiányoztak! (például a giga méretű intimbetét a szülés utáni vérözön esetére, vagy a 100 darabos akciós bugyicsomag, szintén erre az esetre).
3. Szétsürgettem az agyát a férjemnek, hogy el kellene már indulnunk a kórházba, különben ő fogja levezetni a szülést itt és most!
4. Nem ettem semmit, nem ittam semmit, pláne koktélt nem.
5. Nem mostam hajat.
6. Nem sminkeltem, nem lakkoztam körmöt.
7. Nem epiláltam.
8. Nem bújtam össze a párommal.
9. Nem pihentem semmit, egyáltalán nem aludtam, csak fájtam.
10. Két fájás között nem azt számoltam hány percesek lehetnek, hanem azon gondolkoztam, hogy lehet ezt kibírni? Hogyhogy él még az anyukám, a nagymamám, az összes női rokonom, és úgy általában a teljes nőnemű lakosság a földön, akik már végigmentek ezen?
Amikor beértünk végre a kórházba naná, hogy egy fiatal és igen jóképű doki vette fel az adataimat, és persze én a lehető legrosszabb formában voltam, de igyekeztem kihúzni magam. Gondolataim össze vissza cikáztak, folyamatosan azon aggódtam túlélem-e ezt az egészet. Közben elkezdődött a kórházi felvételhez szükséges adminisztráció, ami annyira ostobára sikeredett, hogy le sem merem írni…na jó, mégis 🙂
Dr. Ross: – Terhes? (Jól láthatóan és határozottan terhes voltam, lehet arra volt kíváncsi, én is annak érzem-e magamat)
Én: – Áh, dehogy, csak egy kicsit…
Dr. Ross:- Hány hetes?
Én: – Nem tudom, csak egy fél órája vagyok itt. (Na, itt már olyan ideges voltam, hogy tényleg fogalmam sem volt mit kérdez)
Dr.Ross: – Allergiás valamire? (Itt a gyógyszerekre gondolt, csak éppen én nem kapcsoltam)
Én: – Igen! Az eperre!
Dr.Ross: – Na, azzal itt biztos nem fogjuk kínálni!:) (nevetett)
Én: – Milyen kár Dr.Ross, pedig azt hittem pezsgő is lesz! (én pedig nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy nevessek:))
Az okos kérdések és még okosabb válaszok után, egy végtelen éjszaka következett. Kaptunk egy úgynevezett vajúdó szobát a férjemmel. Úgy nézett ki, mint egy lepukkant motelszoba, amit pásztorórákra adnak ki. Ehhez képest, nem voltunk romantikus hangulatban. Az én drágám másfél óra múlva bealudt, addig bírta hallgatni a cseppet sem erotikus nyögéseimet, és a jajdefáj, judjdefáj, nembírom, legyenvége, kiáltásokat. Amíg békésen aludt, (fogalmam sem volt, hogy tudott elaludni?!) én szisztematikusan kapartam a falat, és örültem, hogy nem lakkoztam ki a körmöm.
Már több mint 14 órája élveztem a kórház vendégszeretetét, amikor végre megszületett az én bűbájos kislányom: Pipi. Ott és akkor éreztem először, hogy megérte, sőt egyenesen nagyszerű volt az egész szülés. Szívemben túlcsordult a szeretet, mintha egyszerre megkaptam volna életem eddigi összes karácsonyi ajándékát.
Pipi már ott a többi csecsemő között is különlegesnek bizonyult: ritkán sírt, és amikor nem aludt és éppen nem szopizott, csak csendben nézett engem. Éjszakák teltek el úgy, hogy hosszú percekig nem aludtunk csak csendben bámultuk egymást. Bevallom többet sírtam mint ő, és mindig ő vigasztalt meg engem. Elképesztő, nem mindennapi szokás volt ez egy pár napos csecsemőtől, számomra pedig maga a csoda: mintha egy bölcs öreg manót szültem volna. Ez a tulajdonsága később is megmaradt, nyugodt, vidám gyerek, és még ma sem fakad sírva a csip-csup dolgoktól. Pipi igazi kincs!
UI: Mivel annyira különleges élmény volt a szülés, 10 hónappal ezelőtt megismételtem. A másik tüneményes „végeredmény” pedig ezen sorok írása közben is itt ficereg a karomban, én pedig profin megtanultam egy ujjal pötyögni :).