Az a bizonyos gyanús csend, és ami mögötte van

Anyukaként mindenki ismeri azt a bizonyos gyanús csendet, miközben a pici gyerekek olyat tesznek, amit nem szabad, hogy feszegessék szűkös határaikat és próbára tegyék végtelennek hitt türelmünket.

Az általános gyerekzsivaj, minden kisgyerekes család életében természetes. Néha azonban, amikor a gyerekek otthon vannak, a nagy lárma hirtelen elcsendesülhet. Ha nem vagy elég éber, könnyen abba a hibába eshetsz, hogy minden a legnagyobb rendben, hátradőlsz és élvezed, de végül mindig úgy döntesz mégis megnézed, mi történik a másik szobában. Ilyenkor azt kívánod, bárcsak öt perccel előbb kapcsoltál volna, mert megint túljártak az eszeden. Íme, néhány példa a végtelen variációk közül, ami bárhol, bármikor megtörténhet, sőt megsúgom, valahol már meg is történt:

A kicsikéd kipakolta a fehérneműs fiókodat, szétszórta az összes bugyit az előszobában, az egyik csini darabot a fejére is húzta, és mire észbe kaptál, beleült a fiókba, ami persze rögtön leszakadt, és te is rögtön megértetted, hogy miért volt pont ez a komód akciós az Ikeában.
A babád, aki nemrég még járni sem tudott, fondorlatos csellel megszerezte a tégelyes popsikrémet, ki tudja milyen szakértelemmel lepattintotta a tetejét, és annak teljes tartalmát alapos mozdulatokkal a bézs kanapéba masszírozta, miközben haj és arcpakolásként is alkalmazta, sőt a végén meg is kóstolta.

A picikéd pókember gyorsasággal és ügyességgel felmászott az étkezőasztal tetejére, az ott ékeskedő cserepes növény minden egyes virágát apró darabokra szaggatta, és mikor végzett vele „tadaaam” felkiáltással felállt az asztal közepére és éppen ugrani készült, de szerencsére te, mint éber édesanya, még a levegőben elkaptad.

Az ártatlan utódod, vastaghegyű színes ceruzájával, nonfiguratív mintákat vésett a szoba falára. Te azt hitted időben közbe léptél, de ez csak olaj volt a tűzre. Az anyai szigor hatására, kis kezecskéivel próbálta művét letörölni, de ezzel csak nagy adag impresszionista beütést adott, az egyébként absztrakt alkotásának.

Okos csöppséged, egy óvatlan pillanatban, ellopta a mobilodat, és szép csendesen olyan fotókat osztott meg rólad, amiket már régen ki akartál törölni, majd felhívta az exbarátodat, akinek a számát te, mint boldog házasságban élő férjes asszony, szintén régen ki akartál törölni, de már késő, mert a kicsikéd gagyogva elbeszélgetett vele.

A szemedfénye valahogy megszerezte a gyerekbiztos lakásod, gyerekbiztos könyvespolcáról a legvastagabb enciklopédiát, kitépkedte az óriási lapokat, kicsi cetlikre tépkedte, és majdnem megette. Szerencsére te még időben eszméltél, és elmagyaráztad neki, hogy elég lesz akkor falnia a betűket, amikor már tud olvasni.

A fürge kisgyermeked a konyhába osont, a felelőtlenül elől hagyott étolajat megragadta, és annak teljes taralmát halkan a konyhakőre locsolta. A nagy munkában a csúszós padlón elesett, és mire odaértél már a tócsa közepén ült és kacagott, te persze szintén megcsúsztál, és együtt kacagtál vele, mert a sírás nem a vidám anyák ismérve, és neked azért így is maradt némi humorérzéked.:)
És, hogy mit gondolnak közben a gyerekek? Íme, egy vers arról, mi járhat a kis fejekben:

Anya nem látja