Én azt gondolom, hogy amikor a második gyerekét várja az ember, már van benne egyfajta bölcs megfontoltság. Vannak elképzelései, gondolatai, de mellette tudja, hogy ezek csak vágyálmok, képzelgések, és hogy a valóság „nyomokban” eltéréseket tartalmaz majd. Én is ilyen óvatosan vártam a második gyermekünket, és amikor megszületett, akkor…még minden olyan könnyűnek tűnt.
Nem erre számítottam…
Ezt az első gyerek után is mondja és átérzi az ember, de talán minden gyermek születésénél megállja a helyét a mondat. Hát persze, minek is számítani egyáltalán bármire is, nem igaz? Eleinte könnyebb volt minden, mint a – már – nagyfiamnál: a kislányunk kevesebbet sírt, nyugisabb kisbaba volt, nem hányt annyit, nem volt annyira hasfájós, a mozgása is jól fejlődött – már tudtam mire kell jobban odafigyelni, így könnyebb dolgom volt. De gyerekek!!! Aztán: ELINDULT.
Na és itt lett vége a dalnak. Mármint a könnyű részének. Azóta is jön-megy-dönt-borít-kipancsol-felborít-elhajít-felmászik-rámászik-kergeti-megmarkoljaafarkát és GYEREIDEAZANYÁDÚRISTENIT! megy MINDEN ÁLDOTT NAP. Home office mellett mindez természetesen naponta több lábon kihordott agyvérzést jelent, de azért közben megtanultam elengedni pár dolgot, vagy éppen biztonságos keretek közé szorítani a gyermekem kedvenc tevékenységeit anélkül, hogy a saját vagy más testi épségét veszélyeztetné.
Hát ez sem megy persze teljesen maradéktalanul, de azért igyekszünk. Példának okáért olykor kialakítok a számára egy „téli pancsolót” a fürdőszobában: a kis fürdőkádjába teszek egy másik edényt, amibe vizet rakok, és abba a játékait. Így több dolognak is gátat tudok szabni: nem a kutya vizét pancsolja ki a kutyaitatóból, és nem azt keni az arcára és kezére „va-va” (Wash-wash – igen, angol nyelvű kis dal a youtube csatornáról) felkiáltással. Nem áztatja rommá a nappaliban a parkettát. Nem csúszik el a vizes z…. na, mindegy, szóval azt nem sikerült megoldani. Elcsúszott. Elesett. Sírt. De ez például már kifejezetten könnyebb a második gyereknél. És hogy még mi minden megy könnyebben? Sorolom:
Öltöztetés
Jajj, az első gyereknél féltem, hogy ki ne törjem a kis nyakát, a kis kezét, amikor a bodyt vagy a rugit adtam rá. Igyekeztem minél gyorsabban, szinte észrevétlenül felöltöztetni a kisfiamat. Második gyereknél már örültem, hogy olyan, mint a gumi, hogy még nem tud ellenkezni, és hogy tulajdonképpen azt aggatok rá (most még!), amit csak akarok.
Betegségek
Túlzás lenne azt állítani, hogy meg lehet szokni, ha a gyerek láza 39 fokra szökik. De az évek alatt megszerzett rutin, hogy tudom milyen egy gyerekbetegség íve, hogy melyik gyógyszertől mit várhatok: olyan önbizalmat adott, amitől már nem rettegek végig egy éjszakát akkor sem, ha láz van. Ehelyett beállítom az ébresztőt, és alszom, ameddig hat a lázcsillapító, mert bizony az erőmre, jól tudom: szükségem lesz még pár napig. További bónuszpont, hogy mára nagyjából 100%-osan diagnosztizálok szinte bármilyen gyerekbetegséget, és a kúrát is kívülről tudom.
Féltés
Az első gyerek lépteit vadul vigyáztam: jajj, nehogy elessen, nehogy beüsse magát, nehogy… A másodiknál már nem érdekel, ha csak simán elesik. Veszélyesebb esetekben (pl: kisszéken való billegés) is hagyom, hogy megtapasztalja: a hülyeségnek ára van. Azért mögé rakok egy kispárnát, vagy valami puhábbat, hogy a fejét megvédjem. Persze ez sem jön mindig össze…
Az alvás szent?
Az első gyereknél mindent az alvás, altatás szentsége köré szerveztem. Ha éppen aludt a gyerek, akkor inkább nem mentem, lemondtam a programot, vagy pedig egész nap azon aggódtam, hogy mi lesz így a napunkkal, mert a gyerek NEM ALSZIK, vagy csak nem a megszokott időben alszik. A második gyereket, ha mennünk kell valahová, egyszerűen felébresztem, akkor is, ha 10 perce szunnyadt el. Ha pedig ébren van, akkor se görcsölök azon, hogy aludnia kéne… majd alszik, ha álmos.
Evés
Aah, az első gyerekes pürézésekhez semmi sem fogható. Mindent a lehető leggondosabban megterveztem, haladtam szépen a táblázat szerint: főztem, turmixoltam, pürésítettem. Mondanom sem kell: a gyerek pocsék evő lett, most is maximum 10 féle ételt hajlandó megenni, pedig már 7 éves. A kicsi? Hát, próbáltam vele is normálisan haladni, de sokkal hamarabb jutottam el arra a szintre, hogy jó lesz a húslevesből kikapart zöldség, vagy megfelel a paradicsomszósz akkor is, ha csak kikotrom belőle a gombát. A kicsi ennek megfelelően (és teljesen illogikusan) sokkal jobb evő. Még gyümölcsöt is fogyaszt! Nagyon durva. És szokatlan – ha engem kérdeztek.
Biztos sok dolog van még, ami könnyebb, mint az első gyerekkel, de hirtelen ezek jutottak eszembe. És a második gyereknél már tényleg úgy érzi az ember, hogy repül az idő. Olyan hamar megnőnek…