“Harmadik éve tart az az őrület, amiről sosem gondoltam, hogy megtörténhet. Pedig semmi mást nem tettem, minthogy kiléptem egy bántalmazó kapcsolatból a másfél éves gyermekemmel, a volt férjemben pedig azóta dúl a harag és a bosszúvágy, és nem maradt neki más, csakis a kislányunk, akin keresztül bántani tud.” Olvasói történet következik.
Közel 3 éve folyik a rendőrségi, a bírósági ügy megspékelve gyámhatósági és családsegítői eljárásokkal. Gyakorlatilag a rendszerbe és annak lassúságába vagyunk zárva.
Szombat reggel kezdődött egy újabb rémálom. A szokásos menetrend szerint jött a gyermekünkért, és már az átvételekor jelezte, nem fogja vasárnap időben visszahozni, mert önhatalmúlag pótolja az eddigi – miatta! – elmaradt négy kapcsolattartást. Hiába mondtam neki, hogy ez nincs így rendben, és vasárnap van a kislányunk születésnapja, ő csak nevetett, bemutatott a középső ujjával, beült a kocsiba és a gyermekünkkel együtt elhajtott.
Álltam a kapuban, lefagyva, tehetetlenül. Tudtam, nincs semmi esélyem, megint ugyanaz történik, amit már számtalanszor át kellett élnem. Én tűpontosan betartom a bírósági végzést, átadom neki a kislányt, amikor láthatása van, ő viszont folyamatosan kijátssza a rendszer adta kiskapukat, és kénye-kedve szerint változtatgatja a visszahozatali időpontokat. Mert igen, nálunk ő az, aki nem tartja be a bírósági végzést, nem én.