Az anyai düh? Hát ez meg milyen idióta kifejezés már megint? Kérdezheted. Pedig létező jelenségről van szó. A frusztráció, a fizikai és mentális kimerültség, a megfelelni akarás, a temérdek teendő, a lelkiismeret-furdalás és egyéb, az anyai életre jellemző nehézségek keserű elegyéből születik meg az anyákra jellemző, vulkán-szerű robbanásokat idéző, kontrollálhatatlan anyai düh(kitörés).
Hiszti?
Megszoktuk, hogy a totyogók, kisgyermekek hisztiznek. Mindenki tudja már, hogy ez a fejlődés velejárója, és türelemmel, megértéssel fordulunk csemeténkhez, ha az épp a hasán fekve artikulátatlanul üvölt. De mi van akkor, ha egy anyuka kiabál magából kivetkőzve, mert valaki már megint nem pakolta el maga után a szennyest? Hamar kiáltják ki türelmetlennek, hálátlannak, lustának, esetleg megjegyzik, hogy biztos épp „nehéz napjai” vannak, amiért képtelen kontrollálni egy ilyen bagatellnek mondott ügy által kiváltott reakcióját. Tényleg ennyi lenne csak a baj? Hogy a gyerekek elöl hagytak egy pár koszos zoknit? Dehogyis.
Ó, ió, frusztráció
Van az anyaságnak egy olyan ISZONYATOSAN FRUSZTRÁLÓ vonulata, amit tényleg csak az ért meg, akinek totyogó, vagy páréves gyerekei vannak. Amikor nemhogy egy feladatot, de egy gondolatot se tudsz befejezni, mert állandóan menni, tenni, beszélni, énekelni, táncolni, figyelni kell. Amikor nem tudod egy pillanatra se magára hagyni, mert huncut, mert gyerek – és mindent kipróbál, a falra firkálást, a só szájba kanalazását, vagy a mosógép működését. Ha két, vagy több gyerek van, akkor máris egy végeláthatatlan óhaj és figyelem-lánccá sűrűsödik a nap. És máris az anya-düh következő eleméhez érkezünk:
Mások igényeinek az előtérbe helyezése – hosszan, végeláthatatlanul
Abban a pillanatban (sőt már előtte), hogy megfogan a gyermekünk, máris az ő igényei kerülnek előtérbe. A kevesebb kávé (vagy a kávé teljes kiiktatása), a terhesvitamin, a gyógyszerek körültekintő választása, az alkohol és a dohányzás elhagyása a belépő a gyerekes életbe – és ez még csak a kezdet! Az igény szerinti szoptatás, de a folyamatos tápszerkészítés, az átvirrasztott éjszakák, a pépek készítése (majd kiöntése), a gyerekkönyvek olvasása, a gyerekbarát programok választása, stbstb mind olyan dolog, amikor a gyermeked jólétét helyezed előtérbe.
Nem óriási áldozat, sőt. Csodálatos dolog a gyermekünkről gondoskodni, látni, hogy jól érzi magát egy bábelőadáson, örülni, ha ízlik neki a főztünk – de bárhogy nézzük is, folyamatosan a gyerek igényeit tartjuk szem előtt. És ez hosszú távon fárasztóvá válik.
A házimunka nem egyenlő elosztása
Regényeket lehetne írni arról, hogy mennyire egyenlőtlenül oszlanak meg MÉG MINDIG a háztartással és gyerekneveléssel kapcsolatos feladatok. Még akkor is, ha rendszerint azok a kommentelők vannak többségben, akiknek a férje/társa ugyanúgy kiveszi a szerepét a ház- és gyerekek körüli teendőkből, mint az édesanya. Szerencsére egyre több férfi tesz egyre többet apaként és férjként, ami hatalmas terhet vesz le az anyák válláról. De sok családnál sajnos még mindig nem ez a helyzet.
A tartós kialvatlanság
Egy újszülött a legritkább esetben jó alvó – bár mindenkinek van legalább egy ismerőse, akinek a kisbabája már születésétől kezdődően óriásiakat durmol, és egyébként is teljesen „problémamentes” baba. A legtöbb anyukának azonban hónapokig vagy évekig tart az éjjeli (többszöri) ébredés, és ez bizony nagyon-nagyon kimerítő, ráadásul az egészségre sincsen jó hatással.
Nem csoda hát hogy a fentieknek tartósan kitett édesanyák egy jelentéktelennek tűnő cselekedettől (mint például a szennyes elhajigálása a padlóra) egyszerűen szó szerint felrobbannak. Bármi kiválthatja a dühkitörést. Az ismétlődő zajok, vagy szavak (Anya! Anya! Anya!), az elvégzett házimunka ignorálása (pl sáros lábbal bejön valaki és a frissen mosott padlóra lép), az otthoni „szabályok” be nem tartása – nem a helyére raknak valamit a családtagok, vagy lámpaoltáskor még mindenki javában bulizik a nappaliban.
A gyerekek és a társ számára érthetetlenül heves, kontrollálatlanul előtörő reakció nem csak a családtagok számára kellemetlen. Az édesanya maga sem tudja mi és miért történik vele, így a dühkitörés elmúltával azonnal lelkiismeret-furdalást érez, ami egyáltalán nem javít a helyzeten. Gyakran élik meg az anyák úgy a „mom rage” jelenséget, mintha „nem is én lennék”. Szó szerint magukon kívül vannak a dühtől, ami már-már az őrületre emlékezteti őket.
A felsorolásból pontosan kirajzolódik, hogy mi az, ami segíthet megszüntetni ezt az ördögi kört: a saját programok, lehetőség biztosítása a feltöltődésre, segítség kérése (akár külső segítő, akár a házastárs bevonásával) lehet az első lépés a nyugodtabb élet felé, de érdemes megfontolni egy szakember segítségének igénybevételét is. A pszichológus nem csak a düh kezelésében tud segíteni, de tanácsot adhat a társunkkal és gyermekeinkkel való hatékonyabb kommunikáció, közös munka megvalósításához is.
Te tudod milyen az anyai düh? Szállt már el az agyad egy apróság miatt? Mi volt az? És hogyan kezeltétek a helyzetet? Írd meg kommentben!