Sziasztok, visszatértem:)! Júniusban huszárvágással, egyik napról a másikra döntöttem úgy, hogy eltűnök a Facebook, a Messenger és az Instagram színéről. Első felindulásomban törölni akartam mind a személyes, mind pedig a…
Évi Hernaez
-
-
Június elején azt ígértem, nem fogok több bejegyzést írni a koronavírusról, de az elmúlt napok eseményei után valahogy úgy érzem, hogy ha már úgy hozta a sors, hogy Spanyolországban élve…
-
Több visszatérő rémálmom is van, amióta anya vagyok. Azok a csodás és fránya ösztönök elemi erővel működnek bennem a fiam születése óta, minden idegszálam arra van kihegyezve, hogy ő biztonságban…
-
Június harmadik vasárnapján, vagyis idén június 21-én az apákat ünnepeljük Magyarországon. Előző cikkemben elmeséltem, hogy hiába amerikai eredetű ünnep, mégis helytállónak érzem az anyák napja, a gyereknap és a családi…
-
Május első vasárnapja- anyák napja. Minden magyar kisgyerek szívébe beleég ez az ünnep, ha álmunkból ébresztenek, akkor is tudjuk, hogy mikor “kell” köszönteni az anyukánkat, nagymamánkat. Az óvodai- iskolai éves…
-
Furcsa érzés volt utoljára tapsolni este 8 órakor. Azt mondják, egy szokás beépüléséhez 21 nap elég. Mi ennek a dupláját voltunk teljesen bezárva…
-
Május utolsó vasárnapján a gyerekeket ünnepeljük. Ha nem lennénk ebben a furcsa koronavírus miatti helyzetben, talán az időjárás is kedvezne a gyereknapi rendezvények sikerességének. Idén azonban sajnos érthető okokból sehol…
-
Jövő héten gyereknap. Egy rövidke cikksorozatban igyekszem összegyűjteni néhány olyan ajándékötletet, mellyel szebbé tehetjük a kicsik nagy napját. A sorozat első részében 2 éves korig ajánlottam játékokat, most a nagyobbak…
-
Két hét múlva gyereknap! Ha a koronavírusos karanténban ti is elveszítettétek az időérzéketeket, és még eszetekben se jutott valamilyen meglepetésen gondolkodni, akkor jó hírem van: összeszedtem néhány ötletet! Megmondom őszintén,…
-
Előre szeretnélek figyelmeztetni benneteket, hogy nem vagyok jártas a film-és sorozatértékelésekben, ezért ne is várjatok profi kritikát tőlem. Csak egyszerű, mezei, koronavírus-karanténtól meggyötört, főzés-mosás-takarítás háromszögtől egyre beszűkültebb, a mindennapos gyurmázástól…