Az hogy mennyi időt tölt a tévé előtt a gyerek, minden családban kényes kérdésnek számít. Ismerek olyan szülőket, akiknek egyáltalán nincs otthon tévéjük, és a probléma ezzel csírájában el van fojtva. És ismerek olyan embereket, akik egyáltalán nem szabályozzák a tévénézést, ahogy más dolgot sem a gyerekük életében. Valahol a kettő között lenne a megoldás, ez biztos.
Két okból is nehéz helyzetben van egy mai szülő. Egyrészt sokan vannak azok a családok, akik a munka miatt kénytelenek voltak messze költözni a nagyiktól és így nincs a közelben segítség, aki azonnal ugrik, ha szórakoztatni kell a gyereket. Ilyenkor olyan egyszerű és kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy a tévé egyfajta villanypásztor szerepet töltsön be. Beteg a gyerek és egész nap otthon vagy vele? Csak bekapcsolod a tévét, beállítasz egy szimpatikus mesecsatornát, és amíg az édes kis gyermek meredt szemmel bámulja a műsort, te közben nyugodtan elvégezheted a házimunkát, vagy azzal foglalkozhatsz, amivel éppen akarsz.
A másik ok, ami miatt nehéz a szabályozás, hogy rengeteg a kecsegtető választék, sok a mesecsatorna, ami számtalan mesével bombázza a kicsiket, bármikor elérhetők, ha bekapcsoljuk a tévét. Így nagyon résen kell lenni ahhoz, hogy nehogy átessünk a ló másik oldalára, és ténylegesen túl sok mesét nézzen a gyerekünk. Köztudott, hogy a tévénézés káros hatással lehet a gyerekekre, és mint mindenben, itt is a mérték az érték. A sok színes, mozgó kép, óriási adag ingert ad a kicsiknek, amit egyszerre képtelenek feldolgozni, nem beszélve a két mese között leadott reklámokról, amik hamis képet adnak a világról. Például, hogy minden játék megszerzése maga a boldogság, mi szülőként persze jól tudjuk, hogy sokszor épp azokat a dolgokat reklámozzák, amik kész pénzkidobásnak számítanak.
A fenti hegyibeszéd után töredelmesen bevallom, hogy én bizony az első gyereknél átestem a fent említett ló túloldalára, és volt időszak, amikor túl sokat nézte a gyerek a tévét. Szerencsére egy hétköznapi történet ráébresztett erre a szarvashibára, és még időben sikerült leszednem a rátapadt gyerekemet a lapos, fekete dobozról.
A kedves kis sztori onnan ered, hogy egy bizonyos csatornán, előszeretettel reklámozzák a Formatex céget, és minden reklámozott játék után felhangzik a cég neve: interaktív póni a Formatextől, pisilő-beszélő baba a Formatextől, ugráló lovacska a Formatextől és még sorolhatnám.
Nem is tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, mert én úgy gondoltam, az én kicsikém nem néz gyakran tévét, az a pár reklám, amivel esetleg találkozik, nem hagyhat nagy nyomot benne. Aztán egy nap felülírtam magamban ezt a gondolatmenetet, mert egy szép derűs reggelen, miután felhúztam a redőnyöket és beáradt a fény, a szöszi kislányom kis buksijával kinézett az ablakon, és felkiáltott:
-„Napsütés a Formatextől!!!”:)
Tudtam én, hogy manapság már mindent legyártanak ha kell, de hogy ennyire profik, ezt nem sejtettem! Na ezután léptem akcióba, és azóta tényleg nem néznek sok mesét a gyerekeim, vagy mégis?
Képek forrása:
scarymommy.com
https://weta.org/kids/television