Pozitív csalódás
A nyár legkedvesebb élménye számunkra a balkáni utazásunk végén a Boszniában eltöltött néhány nap volt. Előzetesen voltak félelmeink a politikai helyzet miatt, mivel az ENSZ nem sokkal az indulásunk előtt fogadta el, hogy július 11. a srebrenicai népirtás emléknapja, és erre válaszul a boszniai szerbek az önállóságuk kikiáltását helyezték kilátásba, de feszültség helyett csak kedves és közvetlen emberekkel találkoztunk.
Mosolygó katonák
Ha a Balkánon szóba elegyedünk más utazókkal, akkor előbb-utóbb biztosan felmerül témaként a határátkelések során szerzett tapasztalat. Ki hol lépte át a határt, mekkora volt a sor, milyen szigorú az ellenőrzés. Röszke óta mindig megkérdeztük a szállásadóinkat is melyik átkelőt javasolják. Boszniába a belépéshez a javaslatok alapján Kotorból indulva Bileća irányába vezető átkelőt választottuk, és egyébként is ez a legrövidebb út Mostar – úticélunk – felé. Szerencsére nem volt sor, így gyorsan bejutottunk, de az út melletti táblán az állt: Republika Srpska. Gyorsan csekkoltuk a navigációt, ami szerint jó helyen járunk, csak a szerb autonóm tartományban.
Mivel az ellenőrzés miatt Janka felébredt, ezért úgy döntöttünk, itt az ideje tízóraizni. A Bilecko-tóra néző étteremre esett választásunk. A teraszon igazi balkáni kavalkád fogadott. Hangoskodó nagycsalád asztala mellett egy pópa kávézott, nekünk két bosnyák katona mellett jutott hely. A kíváncsi Janka hamar oda is mászott hozzájuk, mire az idősebb lelkesen magyarázta nekünk kézzel-lábbal, hogy neki is pont van egy ekkora babája.
A felszolgált virslik, kolbászok és kávé testesek és karakteresek, de nagyon finomak voltak. Fizetésnél ment egy kis matekozás, mert itt sajátos a pénznem. A helyi valutának számító Bosnyák konvertibilis márkánk nem volt, de két márka egy euró az árfolyam, és eurót mindenhol elfogadnak, korrektül átszámítva.
Ahol megállt az idő
Ezzel az egy megállóval letudtuk a Kotor – Mostar távot, a Montenegrói tengerpartól tehát jó a megközelíthetőség. Autóval érkezőként fejvakarást okozhat hol álljunk meg Mostarban, mi a „Neretva Parkingot” választottuk, ami elvileg őrzött parkoló, viszont ez csak azt jelenti van egy kamera az egyik falon, illetve elvileg kellett volna fizetni érte, de a közeli hotel recepciósa szerint, ha nem látjuk a parkolóőrt akkor ráérünk fizetni később. Így lett ingyenes a parkolásunk három napig. Ez a bosnyák hozzáállás egyébként jellemző egész Mostarra. Számunkra úgy tűnt, hogy a nyugati kapitalizmus és a modern világ túlszabályozottsága még annak ellenére sem rontotta meg ezt a várost, hogy rengeteg turista keresi fel az UNESCO világörökségi helyszínnek is választott Öreg Híd miatt. A szuvenírboltokban mosolygósok az eladók, nem nyomultak fárasztóan, és mikor török kávéfőzőt vettünk akkor a lelkes ötvös beültetett a székébe, kezembe nyomta szerszámát, hogy gravírozzam bele a monogramom az edény aljába. Biztos itt is vannak turistacsapdák, de mi az itt töltött idő alatt mindig többet kaptunk a pénzünkért, mint amit vártunk.
Kavalkád
Boszniát az teszi igazán különlegessé, hogy a bosnyákok nagy része muzulmán, a szerbek többnyire ortodox, a horvátok pedig római katolikus vallásúak. Éppen ezért előfordul, hogy az utcáról beesve az étteremben nem szolgálnak fel alkoholt, vagy sertésből készült ételt, de a szomszéd helyen már igen. Mostarban hajnalban a müezzin – hangszóróból érkező – énekére ébredtünk, hogy aztán megszólaljon a szomszéd templom harangja. Az utcákon pedig feltűnő látni kékszemű, szőke, fejkendős muszlim asszonyokat. Az épületek falain lévő golyónyomokon kívül semmi nem emlékeztetett az emberek közötti konfliktusra, amiről a várost világszerte ismerik. Mediterrán hangulat, teltházas teraszok kávézó emberekkel, ráérősen bámészkodó helyiek jellemzik az utcaképet.
Látnivalók a környéken
Mi már azzal is ellettünk volna, ha csak Mostarban kószálva csodáljuk a harmóniát, de a környék csordultig van látnivalóval, ezért a három éjszaka sajnos nem is volt nekünk elég. Medjugorje és a Blagaj kolostor ugyan kimaradt, de jártunk Pocitelj várában majd a Kravice vízesénél hűsöltünk. Babával érkezők a háti hordozót ne felejtsék otthon, mert a legtöbb helyen a macskakő szinte járhatatlanul rücskös egy babakocsinak. Autóval az összes helyszín jól megközelíthető.
Csodás főváros
Három éjszaka elteltével Szarajevó felé indultunk, lassan csorogva a Neretva folyó melletti országúton. A mediterrán növényzetet felváltották a sűrűbb lombozatú fák, de a táj szépsége itt is elragadó. Vratnik városrészben volt a szállásunk ahol könnyű a szűk utcákban eltévedni, de cserébe közel voltunk a bazárhoz, és a város szívéhez. Utazásunk egyik kedvenc helyszínévé vált a Trebevic hegy és az ahhoz vezető felvonó. Janka először utazott ezen a módon, és a fantasztikus kilátás mellett jó volt felfrissülni a forró város után a több mint ezer méteres hegycsúcson. Itt található a szarajevói olimpia néhány „maradványa”, köztük a bobpálya. Kihagyhatatlan egy tradicionális helyi étteremben enni, mi a Petica Ferhatovic nevű helyen ettünk olcsó, de elképesztő finom csevapcsicsát, sopszka salátával. Szarajevó talán a sötétség leszálltával lesz a legelragadóbb, amikor müezzin énekét hallgatva ülünk a teraszon egy pohár boszniai vörösbort kortyolgatva, közben csodálva a város fényeit, és a környező hegyeket. Másnap már indultunk is Horvátország felé, hogy aludjunk egyet eszéki ismerősünknél aztán hazatérjünk Budapest mellé. Útközben megállapítottuk, hogy még el sem hagytuk Boszniát, de már alig várjuk, hogy visszatérjünk.
Balkáni körútunk tanulsága, hogy érdemes letérni a járt ösvényről, és meglátogatni olyan helyeket, mely autóval viszonylag gyorsan megközelíthetők. Ez az utazási mód a legkényelmesebb a számunkra, mert nem kell igazodni reptéri menetrendhez, és annyi kelléket viszünk Jankának, amennyi csak befér a családi kocsinkba. Útközben mindig meg tudtunk állni tartani egy szünetet, ha arra volt Jankának szüksége, akár enni vagy egy kicsit mászni, de legtöbb esetben békés alvással töltötte az utazást.