Az én családomban az egyik legnagyobb érték az elfogadás, az ítélkezésmentesség, ennek mentén igyekezzük a gyerekeinket is nevelni. A világ gyönyörű és sokszínű, és örülök ha ezt meg tudom mutatni a gyermekeimnek is, nem csak a természetben, de az emberi sokszínűségben is.
Éppen ezért szeretem, ha olyan mesére vagy animációs filmre bukkanok, aminek kapcsán tudunk beszélgetni erről. De elengedhetetlen figyelembe venni az ilyen témánál, hogy egy adott gyerek mit képes befogadni, és hol tart a pszichés fejlődésében.
Vannak témák, amik mentén lehet sokszínű az ember, de az adott téma még nem a gyermek érdeklődési köre vagy éppen nem tart ott a fejlődésben, ideális esetben nem is találkozott még vele az adott életkorban. Arra gondolok például, hogy míg egy átlag magyar gyermek egész biztosan találkozik tőle markánsan eltérő kinézetű vagy képességű kortárssal vagy felnőttel, és erre hangolni nemcsak rendben van, de véleményem szerint nagyon fontos is, addig bizonyos témákra egy óvodás vagy kisiskolás gyermek még nem érett, és nem is találkozik vele.
Az identitáskeresés a kamaszkor fő feladata, ennek egyik aspektusa, a saját szexuális orientációval való ismerkedés. Azt gondolom, hogy teljesen rendben van sőt hasznos, ha egy kamasz komolyan elgondolkodik azon, hogy mi a fontos neki egy potenciális párban, hogy mik az ő preferenciái. Ugyanakkor ez a tematika gyerekkorban nagyon jelképesen vagy sehogy sem jelenik meg.
A szerelmek leginkább plátóiak és szereppróbálgatást jelentenek: az óvodáskor végén és a kisiskoláskor elején (úgynevezett ödipális korban) a gyermek leginkább a saját testét ismergeti, általában definiálja magát mint lány vagy fiú, ennek az időszaknak legfeljebb olyan szempontból témája a párkapcsolat, mint a nemi szerep része, amit akár otthonról hoz („anya is feleség, ezért nekem is lesz férjem az ovis csoportban, mert én is lány vagyok”).
Az ezt követő időszak az úgynevezett látencia kora, ahonnan szerintem mindenkinek van ismerős gyerek a fejében, hogy a szüleit vagy bárki mást csókolózni látva pofákat vág és a „blőaaa pfúj” hangokkal ad nyomatékot az ilyenfajta kapcsolódástól való undorának, ami persze nem feltétlenül valós undor. Ez az időszak is a magával való ismerkedés kora, ahol a szerelem és az intimitás még mindig csak jelképesen jelenik meg.
Hogy miért ez a hosszú eszmefuttatás? Azért, mert sajnos azt látom, hogy elindult a világon egy olyan dinamika, hogy bizonyos filmstúdiók mintha bátorsági versenyt csinálnának abból, hogy ki mer a heteroszexualitástól eltérő mintákat bemutatni már gyerek animációs és rajzfilmekben is. Nem arról van szó, amikor megjelenik a képeken egy hagyományostól eltérő család, például ahol két anya vagy két apa van, hisz ameddig a gyermekmesék szereplői általában maguk is szintén gyermekek, az ilyen háttérinformáció segíthet például a szivárvány családok gyermekeinek, hogy azonosuljanak a főhőssel.
A probléma azzal van, amikor kisgyermekeknek szánt tartalomban a főhős szexuális orientációja hangsúlyt kap. Erre nagyon jó például a Disney stúdió Fura világ című meséje. Az animációs film mondanivalója önmagában nekem kifejezetten tetszene, hiszen a fő fókusz azon van, hogy lehetek-e más mint az apám, mit kezd három generáció egymással, és ez bizony már egy nyolc-tíz éves vagy akár kisebb gyereket is foglalkoztathat.
A mese grafikájából, a dialógusokból, poénokból számomra teljesen egyértelmű hogy a célközönség 12 éven alatti, nem tudom elképzelni, hogy egy 12 év feletti, már a felnőttség látszatát kelteni akaró fiatal beüljön egy ilyen filmre, ahhoz túl gyerekes. Ennek ellenére pár elképesztő kínos jelenetben kifejezett fókuszt kap az, hogy a főszereplő tinédzser fiú hogyan képtelen udvarolni a kiszemelt srácnak.
Olvastam sok kritikát a filmről, mekkora lépést tett meg a Disney ezzel a történet szállal, de én szülőként teljesen döbbenten figyeltem. A célkorosztály, akik még néznek ilyen animációs filmeket, bármiféle a képernyőn megjelenő udvarlástól jellemzően rosszul vannak, teljesen mindegy, hogy az milyen nemű emberek között zajlik. Ennek tekintetében, nem tudom ezt nem egy öncélú cselekedetnek tartani a stúdió részéről, mely mögött az emészthetőbb magyarázat számomra, hogy valamiféle elborult népszerűségi versenyben így akart előrébb kerülni. És sajnos az ilyen fajta versengésnek, mely nem veszi figyelembe a gyerekek fejlődési szintjét, nem csak ez a gyártó az egyedüli résztvevője.
Tehát összefoglalva: elképesztő fontosnak tartom, hogy a gyermekeinket a saját szintjükön elfogadásra és nyitottságra neveljük, de nagyon kontraproduktívnak érzem, amikor valamit mintha bújtatva le akarnának nyomni a torkunkon, csak azért, mert egy media versenyben ez éppen piros pontokat ér. Jó ha az emberi sokszínűség megjelenik már a gyerekeknek szánt tartalomba is, de ez jelenjen meg úgy, ahogyan egy gyermek találkozhat vele az adott életkorban: a gyermeket körülvevő családábrázolásban, vagy éppen a gyerekeknél megjelenő sokszínűségben. A szexuális orientáció kérdése pedig maradjon a kiskamaszok és kamaszok számára gyártott tartalmakban, ezzel elkerülhető lenne, hogy a nézőközönség manipulálva érezve magát, elzárkózzon az egész témától.
Nekem sokkal emészthetőbb, ha már a sokszínűségről beszélünk, a kicsit bárgyú de szórakoztató Trollok a világ körül animációs film. Azt sem ajánlanám mindenkinek, de szerintem egy kisiskolással együtt nézve már egy jó beszélgetés kerekedhet belőle.
Mindenesetre még mindig azt tartom, hogy bármilyen animációs filmet vagy mesét is akarunk a gyerekünknek mutatni, előtte mi magunk nézzük meg, és ítéljük meg, hogy illeszkedik-e az ő érettségi szintjéhez.