Fiatal lánykorodban biztos álmodoztál, hogy lányt vagy fiút szeretnél, aztán ha egyszer terhes leszel, már csak az számít, hogy egészséges legyen a baba. Azért mégiscsak izgalmas kérdés, hogy rózsaszín vagy kék ruhácskákat kell-e vásárolnod – annyira, hogy több elmélet is született, hogyan lehet befolyásolni a baba nemét.
Abszurd elképzelések
Néhány száz évvel korábban nagy jelentősége volt egy fiú utód születésének, ezért különböző elképzelések láttak napvilágot, hogy mit kell tenni a „sikeres” fogantatásért. Franciaországban a 18. században például úgy gondolták, hogy a fiúért felelős spermák a jobb heréből érkeznek, ezért a bal heréjükre a férfiak spárgát kötöttek (au!) az aktus előtt.
A Hold sok mindenért volt már felelős a történelem során, így a babák is sorra kerültek: volt egy olyan elképzelés is, hogy a telihold során fogant babák lányok, a félhold idején fogant gyerekek pedig fiúk.
Az egyik legérdekesebb jóslási mód a kínai fogantatási táblázat, amely már több, mint 700 éves. Az alapján „számítja” ki a baba nemét, hogy összeveti az anya korát a fogantatás idején a fogantatás hónapjával. Itt le tudjátok ellenőrizni, ha már született gyermeketek, hogy a ti esetetekben működött-e!
Úton a tudomány felé
Később már megpróbálták tudományos alapra helyezni annak megállapítását, hogy mi befolyásolja a baba nemét. Így például megállapították, hogy lányokat nemző sperma tovább él, mint a fiúkat nemző, de lassabb. Ezért aztán ha kis idő van az aktus és a peteérés között, akkor nagyobb valószínűséggel lesz a baba fiú, míg ha lányt szeretnél, akkor érdemes legalább két nappal a peteérés előtt próbálkozni. Természetesen ezt is megcáfolták, és ugyanígy állítják, hogy az aktus és a peteérés időpontjának semmi köze a baba neméhez.
Az étkezési szokásokat is összefüggésbe hozták a baba nemével akik azt állítják, hogy ha sok zöldséget és magas kalcium-tartalmú ételt eszel, akkor lányod lesz, ha fiút szeretnél, akkor pedig vörös húst és sós ételeket kell fogyasztanod. Ezt persze végképp semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá.
A különböző génkutatások segítségével ma már sok mindenre képesek az embrió nemének megállapításakor. Kérdés mégis, hogy ha tudományos bizonyossággal tehetnéd, te választanál a születendő gyerekednek nemet?
Forrás: parenting.com