Kb egy hónapja történt, hogy az 5.5 éves nagyfiam közölte: anya mozog a fogam. Fel voltunk rá készülve, hogy lassan szóba kerül a téma, hisz ősszel iskolába megy, de mégis… egy ilyen hír nagy dolog. Olyan klisés, hogy „még csak most született”, de mikor tudatosul bennünk az idő múlása, mégis felötlik a gondolat.
Aznap este a férjemmel elkezdtünk stratégiát gyártani: mi a helyzet szerintünk a fogtündérrel. Sokan sokfélét gondolnak és nincs egy jó megoldás. Én azt vallom, hogy minden családban olyan hagyományt teremtsenek, amivel a szülők is azonosulni tudnak. De azt is vallom, hogy a gyerekeknek hihetetlenül nagy szükségük van az ilyen „varázslatra”, hisz ők körülbelül 10 éves korukig még nem az elvont gondolkodás világában vannak, ezen időszak óvodáskori, sőt kisiskolás kori részére is jellemző a mágikus gondolkodás. Szóval bármennyire is nyitott gondolkodású vagyok, azt pszichológiai szempontból nem tudom támogatni, hogy „minden ilyen kitaláció az badarság, és nem fogok a gyerekemnek hazudni”… ha nem szeretnénk fogtündért, Mikulást, angyalokat, ne legyenek, de valami legyen helyette.
Szóval elkezdtük a fogtündér témát átbeszélni. 3 gyerekünk van, mind átmegy majd reményeink szerint a teljes fogváltáson… ilyen szempontból nem éreztük jónak azt a stratégiát, hogy minden egyes kipottyant fogért legyen valami nagy ajándék. Kis kacat meg az környezettudatosságunkkal (és a ház különböző részén megtalálható igyó-bigyók mennyiségével) sem fért volna össze. Végig gondoltuk, hogy mit szeretnénk üzenni a fiainknak ezzel az eseménnyel. A fogtündér, mint lény valósága természetesen már hazajött az ovikból, kikerülni nem nagyon lehetett, meg nem is akartuk. Szóval a célt kellett meghatározni, és abban maradtunk, hogy ez egy „nagyfiúvá” avatás lesz. Drága elsőszülöttem, mint mondtam, ősszel elkezdi az iskolát, folyamatosan hangoljuk erre a témára, és dagasztjuk az önbecsülését, hogy erre ne egy teherként, hanem egy előnyként tekintsen, büszke legyen arra, hogy ő már iskolás. Ennek megfelelően várja is, és elkezdtük vele átbeszélni milyen eszközök kellenek a sulira és ő milyet szeretne. Ezen a vonalon gondolkodva alakítottuk ki a nagy Fogtündér stratégiánkat 🙂
A mai napon kiesett a fiam foga. Jobban mondva napok óta lifegett, és ma miután megpiszkáltuk, picit vérzett. Egy zsepivel le akartam itatni róla, mire a kezemben maradt. Nagy volt az öröm, hisz akkor ma jön a fogtündér. Szerencsére már múlthét végén láttuk, hogy nincs sok hátra, és megtettem a szükséges intézkedéseket. A terv a következő: a nagyfiam, ha elalszik, a párnája alá csempészünk egy nagyon színes tollakkal megírt levelet és egy tolltartót megpakolva a színes tollakkal és ceruzákkal. A levelet a fogtündér írja a drágámnak, és elmondja benne, hogy gratulál neki, hogy nagyfiú lett, és ezért olyan ajándékot hozott, amit egy igazi nagyfiú érdemel. Azt is elmondja majd, hogy az ő feladata a gyerekek nagylányként és nagyfiúként való köszöntése, innentől kezdve minden fogacska után a szüleitől fog kapni egy kis pénzt, amit arra gyűjt majd, amire akar (ehhez hozzá tartozik, hogy van saját perselye, és mindig kitalál valamit, amire gyűjt – persze közben el is feledkezik róla, de az alap pénzügyi nevelés már elkezdődött). Valószínűleg az is benne áll majd a levélben, hogy ne lepődjön meg, ha más gyerekektől mást hall a fogtündérről: ahogy minden családban mások a szokások, úgy a fogtündér családok között is nagy különbségek vannak, hogy hogyan avatják naggyá a gyerekeket, de a lényegen ez nem változtat.
Szóval ma még írok egy ilyen levelet csilli-villi tollakkal.
A fenti példán látszik, hogy a magunk mitológiáját, rítusát alakítottuk ki. A rítusok mindig is olyan szokások voltak az emberiség története során, amik nagy változásokat kísértek, segítettek azokat megfogni, átélni, értelmezni. Sajnos korunkban a rítusok szinte eltűntek, és a hiányuknak komoly lelki következményei vannak: mert mindegy, hogy egy adott dologról sokszorta többet tudunk tudományos szempontból, a lélek működésére ez kevésbé van hatással a hétköznapokban.
Tehát az az alapelvem, hogy amikor csak lehet, építsünk rituálét, segítsük a gyermekeinket „ünnepélyes” szokásokkal. De ennek hogyanja már rajtunk, és az értékrendünkön múlik. Az ünnepeket övező hagyományokat alakíthatjuk a magunk szája íze szerint, de valami legyen, és lehetőleg amíg kicsi a gyerek, addig a valami tartalmazzon „varázslatot” is.
Hogy mit értek ez alatt? Nálunk a karácsony egészen sajátos sok családhoz képest. Keresztények vagyunk, az ünnep központjában Jézus áll, és karácsonyfánk is van, de hozzánk az angyalok járnak, akiket Jézus küld, mert szeret minket. Sokszor beszélgetünk abban az időszakban arról, hogy kik az angyalok: Isten küldöttei, bárki lehet angyal, aki Isten feladatát végzi (ez a szó klasszikus jelentése). Nem tagadjuk, hogy a szárnyas angyalok hoznák az ajándékokat, de beszélünk erről is. Éppen ezért ha majd rájönnek, hogy az ajándékok tőlünk vannak, elmondhatjuk mi végeztük akkor a feladatot, hiszen Jézus szeretete tükröződik bennünk is. Ezt nem követendő példaként mondom semmiképp, hanem arra, hogyan lehet egy keretet a személyes értékek mentén alakítani. Nálunk a karácsonyi menetrend úgy áll össze, hogy a férjemnek és nekem mi esik jól, és mit tartunk jónak a gyerekeknek: így nincs kényszeres rokonjárás, nincs nagy habzsidőzsi, de van sok játék, akár karácsonyi séta, kirándulás. A húsvéti nyuszi nálunk apró csokitojásokat dug el, azokat kell megkeresgélni, és általában hoz egy nagyobb – akár közös használatú – tárgyat, amire szükségük van. Tavaly fürdőlepedőket kaptak, nagyon boldogok voltak tőle. A Húsvét nálunk az egyik legfontosabb ünnep a hitünk miatt, sokat beszélünk erről a saját szintjükön, ugyanakkor tanulunk locsolóverset is. Szóval azt tartjuk meg, ami nekünk belefér. Ez az ünnep sem a nagy rokonlátogatásról szól, mert nem akarjuk annak kitenni a gyerekeket, hogy csak végig rohanják ezeket a napokat, azért, hogy másoknak megfeleljünk. De ez nem azt jelenti, hogy másnál a nagy rokonjárás ne lehetne jó a gyerekeknek: ha a szülők úgy érzik ez ajándék nekik és a gyerekeknek, hogy tiszta szívvel ki tudnak állni a hagyomány mögött, akkor ennél többet nem is adhatnának nekik.
Tehát összefoglalva: minden lehetőséget használjunk ki a rítusokra és ünnepekre. Hogy hogyan alakítjuk ezt? Semmiképp sem filmek mintája vagy mások elvárása legyen a meghatározó, hanem a saját értékrendünk, az, amit őszintén és hitelesen tudunk közvetíteni a gyerekünk felé. Az egyetlen fontos az, hogy legyünk tekintettel a gyerekeinkre: nekik kell a „varázslat” és a szokások, és a szeretet, amit ezekben tudunk adni. Gondoljuk át, mi a célunk, mit szeretnénk elérni a rítussal és ehhez válasszunk eszközt.