Quantcast
Kezdőlap Aktuális Fülbelövés, füllyukasztás

Fülbelövés, füllyukasztás

pottyos

A kislányom 2,5 évesen úgy döntött, hogy leteszi a cumit, ha végre kap fülbevalót. Nyílván utána mentem kicsit a témának, hogy hol érdemes a lányom fülét kilyukasztatni..

 

A kislányom 2,5 évesen úgy döntött, hogy leteszi a cumit, ha végre kap fülbevalót. Nyílván utána mentem kicsit a témának, hogy hol érdemes a lányom fülét kilyukasztatni..

Mikor megérkeztünk Tündéhez, a lányommal egyből elkezdett kommunikálni, megnyerte magának pár perc alatt, onnantól mindent magyarázott Nadinnak, minden lépésbe belevonta.

Rajzolt mindkét kezére katicát, és elmagyarázta neki, hogy a fülén is bejelöli azt a helyet, ahol a fülbevalója lesz. Többször lemérte, hogy párhuzamosak-e. Nadin segítségével helyezte be a fülbevalót a füllyukasztó készülékbe, és egy pillnat alatt már ott is volt a fülében a választott ékszer. Pár perc alatt megvoltunk, és igen, sírt 10 mp-et mindkét füle kilyukasztásánál, de hamar megvígasztalódott 🙂 (amúgy az előttünk lévő két kislány – 3 és 5 évesek – sírás nélkül jöttek ki a szobából). Azóta minden nap a kislányom forgatja át a fülcijét, természetesen kézmosás után, én pedig hetente egyszer áttisztítom neki vattával.

 

 

Fülbelövés humánusan, higiénikusan és minimális fájdalommal?
Igen! De hogyan?

A Studex, System 75 füllyukasztó készülékével, a vele kompatibilis belőhető, nikkelmentes orvosi fém fülbevalókkal és egy adag szakértelemmel fűszerezve.

A fülbelövés, igény szerint nagy biztonsággal újszülött kortól elvégezhető, rövid szárú baby belőhető fülbevalókkal, amik a hason alvó gyermekek számára is kényelmesen viselhetők.

fulbeloves

A fülbelövő készülékkel hangtalanul, a vékony fülbevaló szárnak köszönhetően minimális fájdalommal, a zárt, steril kapszulás rendszerrel higiénikusan történik a fülbelövés. A fájdalom a fülbevaló belövésekor csak a belövés pillanatára korlátozódik és nem tovább. A belőhető fülbevalók nikkelmentes orvosi fémből, titániumból és 14 karátos aranyból készültek és közel 200 különböző fazon közül lehet választani készletről azonnal. Nagyon fontos a behelyezés technikája is. Amennyiben az arccal párhuzamos történik a fülcimpa átszúrása úgy biztosan nem szúrja majd a fülbevaló a fülcimpa mögötti területet.

Az utókezelés pontos betartása mellett a belőtt fülbevalók viselése garantáltan probléma mentes!

Bővebb információ: Poórné Tünde www.fulcimpalyukasztas.hu

 

Ez is tetszeni fog