Ma lemondta egy kliensem a konzultációt, és kiülhettem az őszi illatba meginni egy meleg kávét a macskám társaságába. Körülöttem még a nyári terasz „romjai”, bennem a ketyegő óra, hogy hamarosan indulnom kell a következő klienshez, de ez most mégis béke. Ez is hálapillanat, amilyen ha ritkán is van, de meg kell ragadni, mert a boldogság egyik kulcsa…
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem a szeptember mindig az újrakezdés, az igazi új év kezdete. Ebben biztos benne van a saját gyermekkorom új tanévkezdése, de az is hogy pedagógus gyerek voltam, és én is egy darabig pedagógus státuszban dolgoztam. A szeptember 1 mégis mindig új kezdet. Szeptemberben van a születésnapom, ilyenkor van vége a pörgős nyárnak, az élet egy rendezettebb formát ölt még három gyerek mellett is, akik három különböző intézménybe járnak.
A nyár, hogy így mondjam kőkemény volt. Ismerve a gyerekek pszichés szükségleteit, nem akartuk táborokkal végig terheli sem az idegrendszerüket sem a pénztárcánkat, 1-1 héten kívül végig itthon voltak, mi meg a férjemmel felváltva dolgoztunk a gyerekek mellől… Szerintem mindenki el tudja képzelni mennyire kimerültünk nyár végére.
A minap el kellett utaznom vidékre egy városba, gyerekeknek tartottam foglalkozást a születésről. Maga a foglalkozás is fantasztikus volt, de az oda vezető útért voltam igazán hálás. Szeretek vezetni, és leszámítva 1-1 vezetési stílusában és önértékelési állapotában megkérdőjelezhető személy akcióját, egészen ki tudott most is kapcsolni. Ahogy ültem a reggeli forgalomban két város között, hirtelen rájöttem, hogy az egész nyáron vagy száz százalékban a gyerekekkel voltam vagy dolgoztam. Mivel online dolgozom nagyrészt, ezt itthonról teszem, így amint végeztem a munkából már egy, kettő vagy három gyerek lógott rajtam. Szinte átgondolni sem tudtam semmit a nyáron. De ott, az autóban ülve, picit megállt a zsizsgés, és láttam az életemet. Végig tudtam gondolni, hogy milyen csodálatos párom van, aki partner mindenben, milyen csoda, hogy meg tudtuk így oldani a nyarat, még ha fárasztó is volt, milyen csodálatos a három örökké zajos és élénk fiam, mennyire szeretem a munkám, a barátainkat, a családunkat…
Mikor napok óta minden estét a két és fél éves kisfiam mellett töltök görcsölő, elaludt nyakkal kelve, mikor azt érzem, hogy egy örök békebíró vagyok a civakodó tesók között, mikor nem hallom a saját gondolataimat és nincs két percem beszélgetni a férjemmel, olyankor sokszor kimerültnek érzem magamat és nem látom a fától az erdőt: hogy az életem csodálatos.
Muszáj néha kiléptünk a rendszerből hogy láthassuk, hogy milyen csodában vagyunk. Ez a kilépés lehet akár egy egyszerű közlekedés mint nálam, akár napi sport, akár egy szabad hétvége… De kell ahhoz hogy lássuk mennyire hálásak lehetünk mindazért, amink van. Olyan könnyű az látni hogy másnak mennyivel könnyebb vagy mennyivel többje van, akár segítségben akár anyagiakban. Amikor kilépünk egy picit a körforgásunkból, meg tudjuk látni a saját életünk csodáját.
Időről időre lépjetek ki ti is, és vegyétek száma mennyi mindenért vagytok hálásak. Sokkal könnyebb a hiányt látni és panaszkodni, sokkal könnyebb mindig többre vágyni, de a boldogsághoz közelebb visz a megelégedettség.