Quantcast
Kezdőlap Aktuális Idén is keresik az év védőnőjét!

Idén is keresik az év védőnőjét!

Pöttyöslabda

A magyar családok számára a védőnők nyújtják a legfőbb támaszt, hiszen ők azok, akik több mint 105 éve a szülők szakmai segítői és támogatói. Felkészítik őket a kicsi érkezésére, tanácsokat adnak a gyermekneveléssel kapcsolatban, és vigyáznak a baba, illetve az édesanya egészségére. Munkájukat, áldozatos tevékenységüket a Magyar Védőnők Egyesülete ezúttal is az Év Védőnője díjjal ismeri el. A szülők és a hozzátartozók a korábbi évekhez hasonlóan idén is szavazhatnak a kedvenc védőnőjükre közönségdíj kategóriában.

A gyermekvállalás során az anyukák sokszor bizonytalanok az egészségügyi kérdésekben, gyakran aggódnak a baba kisebb-nagyobb tünetei vagy a táplálása miatt. A védőnők jelenléte már a várandósság során is nagy biztonságérzetet ad, a babaápolásban pedig különösen nagy segítséget jelent, ha van kihez fordulni az anyukáknak különféle aggodalmaikkal és kérdéseikkel.

A magyar védőnői szolgálat Európában egyedülálló, a szakemberek pedig már több mint egy évszázada kísérik figyelemmel a gyermekek útját a fogantatástól kezdve egészen az iskoláskor végéig.

A védőnő, a gyermekét váró anya egészsége és magzata egészséges fejlődése érdekében folyamatos egyénre szabott és célzott gondozást folytat. Meghatározott időközönként pedig egészségi állapotfelmérést végez annak érdekében, hogy a növekedésben való megtorpanást, illetve esetleges betegségekre utaló kockázatokat minél hamarabb felismerjék, és a szükséges beavatkozások időben megtörténjenek.

„A védőnők munkája igen szerteágazó, dolgozhatnak a családok közvetlen közelében, iskolákban, kórházakban és családvédelmi szolgálatoknál is. Ez a hivatás mégsem olyan látványos, hisz az egyénnel, a családdal kapcsolatban személyesen valósul meg, ezért az egyesületünk által 2011-ben alapított Év Védőnője Díj lehetőséget ad arra, hogy megismerjük a szülők, diákok, kollégák véleményét az egyes védőnők tevékenységéről, és a megküldött leírások alapján elismerjük őket” – mondta el Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) elnöke.

Bár az Év Védőnője Díj különböző kategóriáinak jelöltjeit, szakmai zsűri bírálja el, azonban a szülők, illetve a hozzátartozók immáron hatodik alkalommal szavazhatnak közönségdíj kategóriában kedvenc védőnőjükre, ezzel is támogatva áldozatos munkájukat. Az elismerést az kapja, akire a Sudocrem Facebook-oldalán futó applikációban a legtöbb szavazat érkezik. A jelöléshez nem kell mást tenni, mint az ezen a linken: http://evvedonoje.redlemon.hu/ futó applikáció segítségével beküldeni a védőnők nevét és email címét. Ha az ajánlást elfogadja a jelölt, szavazhat rá minden szülő, akinek a gyermeke hozzá tartozik. A jelölési időszak május 26-ig tart, ezt követően pedig indul a közönségszavazás, amely június 8-án zárul.

Ez is tetszeni fog