Quantcast
Kezdőlap Aktuális Idén karácsonykor is segítünk az Igazgyöngynek

Idén karácsonykor is segítünk az Igazgyöngynek

Pöttyöslabda

Hagyományt teremt a Budapest Bábszínház: idén is gyűjtést szervezünk a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány számára. Ismét elhelyezünk ládákat a színház előcsarnokában, hogy munkatársaink, nézőink segítségével megtöltsük őket könyvekkel, rajzeszközökkel, játékokkal. Reméljük ezúttal is sok segítőszándékú ember csatlakozik a kezdeményezéshez.

A Gingalló című előadásunk Szalóki Ági dalaival a bemutató óta nagy népszerűségnek örvend. Nem véletlenül, hiszen látványvilága repertoárunk talán legkülönlegesebbje: a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Intézmény tanulóinak rajzaiból készült.

A bemutató előtt a választást a rendező, Ellinger Edina így indokolta: „Szerettük volna felhívni a figyelmet arra a kiemelkedő szakmai munkára, amely az Igazgyöngy Alapítványban folyik. Az L. Ritók Nóráék által vezetett művészeti képzés Magyarország legszegényebb, legkilátástalanabb részein élő gyerekeknek ad hitet és önbizalmat a művészi önkifejezés lehetőségén keresztül.”

A kreatív gyerekek munkáinak bemutatása mellett tavaly karácsonykor sikeres gyűjtést is szerveztünk, ebből szeretnénk hagyományt teremteni és idén folytatni a kezdeményezést. Nézőink segítségével szeretnénk szebbé tenni a gyerekek számára az ünnepet: ezúttal is első sorban könyveket, rajzeszközöket, játékokat, és édességet gyűjtünk.

Az ajándékokat december 1-jétől december 13-ig, minden nap 10 és 18 óra között várjuk a színház előcsarnokában elhelyezett ládákba, hogy december 14-én az alapítvány elvihesse Berettyóújfalu és környékére a rászoruló gyerekek karácsonyfája alá.

Ez is tetszeni fog