Egy apuka levele gyerekének a gyereknevelés során tett felfedezéseiről.
“Kedves elsőszülött!
A harmincas éveim közepén voltam, amikor anyukád terhes lett veled. Úgy gondoltam, érett vagyok, hogy apuka legyen belőlem. Már ritkán jártam bulizni, az esti iszogatásokat pedig felcseréltem otthon töltött estékre anyukáddal. A munkám stabil volt, ráadásul rugalmas időbeosztással. Anyukád odaadta nekem a szakirodalmat, amit az apaságról tudni kell, és én elolvastam. A neten is olvasgattam, kisgyerekes oldalakon iratkoztam fel a hírekre, és beszéltem a barátaimmal, akiknek már volt gyerekük. Úgy éreztem, kész vagyok rád.
Az a nyolc és fél hónap, amit anyukád méhében töltöttél, a legidegtépőbb időszaka volt az életemnek. Elölfekvő méhlepénye volt, ami veszélyes volt rád nézve. Két-három alkalommal azt hittük, elveszítünk téged. Tehetetlen voltam, nem voltak eszközeim, hogy bármit tegyek, és ez megőrjített.
De szerencsére megszülettél – egy egészséges fiú! Úgy döntöttem, annyi időt fogok veled tölteni, amennyit csak lehet. Ehhez igazítottam a munkám, és bizonyos feladatokat kisajátítottam: lefekvés, délutáni levegőzés. Újra a kezemben volt az irányítás.
Keveset tudtam még arról, hogy mennyire extrém sok időt követel egy gyerek. Nem tudtam neked időrendet szabni, legfeljebb rutinok voltak. Melyeket aztán az alvásidődhöz mérten kellett alakítani. Ha aludtál, nem ébreszthettelek fel! Meg kellett várni, hogy felébredj, és akkor lehetett haladni a tervezett programmal.
Eleinte az esti munkához jól illeszkedett az alvásidőd: 7-kor elaludtál, én 8-tól 11-ig dolgoztam. De aztán változtattál, 7-kor felkeltél és 11-ig fenn voltál. Így tehát nekem mi jutott? Befejezni a munkát hajnali 1-kor. Nagyjából arra volt időm, hogy három órás munkát egy óra alatt elvégezzek. A telefonomon végülis sikerült, köszönjük meg a technikának. De ez nem volt fenntartható helyzet.
Persze, ezek a részletek távolról sem írják le a szülői élményt. Csak szerettem volna megmutatni, hogyan mutattál rá te is, és később a kistestvéred olyan képességeimre, amelyekről nem is tudtam, hogy a birtokában vagyok. A jól szervezett és a hatékony nem azok a kifejezések voltak, amelyeket anyukád, vagy a főnököm mondott volna rám. De ez megváltozott.
Jobb férje lettem anyukádnak az apaságon keresztül, még akkor is, ha mint pár, kevesebb időt töltöttünk együtt onnantól kezdve, hogy te megszülettél. De sokkal minőségibb volt az az idő, amit végül valóban együtt töltöttünk, hiszen megterveztük a randijainkat. A szülőség közelebb hozott minket egymáshoz és erősítette a kapcsolatunkat – együtt veszünk részt ezen az utazáson.
Azt is megtanultam, hogy ne féljek segítséget kérni. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a szülőség nem mindig két emberes. Lesznek olyan helyzetek, amikor a rokonaidra, barátaidra is számítanod kell.
Most már 4 éves vagy, a tesód pedig 2. Az apukátoknak lenni a legnagyobb öröm, és nagyon hálás vagyok, amiért felnőhetek mellettetek.”
Forrás: smartparenting.com