Van már legjobb barátod? A könyvfesztiváli újdonságok közül most olyanokat válogattunk össze, amelyeket kisiskolásoknak ajánlunk, és a témájuk is összeköti őket: mindegyikben barátokat kell szerezniük a főszereplőknek egy új környezetben: új iskolában, osztályban, táborban. Ennek az érzelmileg nehéz időszaknak három nagyon különböző megformálása a három könyv, egyre nagyobbaknak.
Finy Petra: Iskolások kézikönyve, ill. Pásztohy Panka, Pagony
Finy Petra könyve nemcsak a barátszerzés nehéz mesterségére fókuszál, hanem az iskolakezdés körüli összes újdonság, félelem és öröm megjelenik benne. Nagyóvodásoknak, iskolába készülőknek való olvasmány, sok-sok képpel arról, hogy mi is vár rájuk az iskolában. Lépésről lépésre elmeséli, hogyan lesz egy homokozós, csúszdázós kis ovisból iskolatáskás, komolyan tanuló elsős. Mert a gyerekeknek és szüleiknek is valóban óriási változás az iskola, ahol – még ha játékosan is – tanulni kell, és tanulni lehet. A könyv kis főhőse pontosan olyan kíváncsisággal, érdeklődéssel és izgalommal fogadja be a rengeteg új impulzust, mint a legtöbb kisgyerek. Lassan rájön, mi is az a tanóra, és mi történik ott, mi értelme van megtanulni a sok-sok iskolai dolgot. Beilleszkedik, és jól érzi magát nagyként – megtanul leszakadni a szüleiről és IGAZI, saját feladatokkal szembenézni.
Rose Lagercrantz – Eva Eriksson: Az én boldog életem, Cerkabella
A Cerkabella Kiadó ezen a tavaszon “megvett” engem magának. A jól sikerült folytatás, A Fásli utcai Állatkórház és az újfajta, egészen frenetikus és sokrétű Tatu és Patu abszolút sláger lett nálunk – az első az ovisnál, a második mindenkinél. De nálam mégis Rose Lagercrantz könyve tette fel az i-re a pontot. Hiába, nem vagyok én egy vicces ember, inkább csak olyan unalmas, hétköznapi. Talán épp ezért szeretem azokat a könyveket, amik ezekről az unalmas hétköznapokról tudnak úgy írni, hogy azok felcsillanjanak, mint itt az ablakom előtt a nyírfalevelek a napfényben. Kicsit homályosan, kicsit szöszölődve – de mégis felemelően.
Az én boldog életem ilyen könyv. Már a címével megnyert, mert én bizony szeretem, ha a címben egy ilyen nagy egzisztinciális állítás van – és a szöveg végig szemmel tartja a lét alapkérdéseit. A mese egy egyszerű iskolakezdés, egy új barátság és a barátság megszakadásának története. Ami megkülönbözteti a többi iskolás könyvtől, az éppen ez a célratörő egyszerűség: itt nincs semmilyen sallang, a közlés minimális, és ezért a legfontosabbra szorítkozik: mindennapi események és (gyerek)érzések sorjáznak. Szomorúság, boldogság, csalódás, fájdalom, a legegyszerűbb helyzetekben, mélyen átélhetően. A rajz pedig tökéletesen illik a szövegvilághoz, ugyanaz a finomság és derű van meg ezekben az egyszerre kidolgozott, egyszerre kicsit groteszk ceruzarajzokban.
Tina, a főszereplő folyamatosan reflektál a saját életére: ettől lesz olyan élő a karaktere. Nem egy papírfigura, aki iskolás vagy meghalt a mamája: ő ennél sokkal több, az életének minden mozzanata őmaga. Nagyon el van találva a befejezés is: ugyan talál új barátokat, ahogy a felnőttek biztatják, hiszen örökké nem lehet gyászolni, de olyan barátot nem – és így az egész barát-kérdés nem lesz elbagatellizálva.
Ráadás: a 130 oldal regénnyi történet, fejezetek tagolják, és azonosulni tud vele egy hétéves, kezdő olvasó, de minden oldalon csak pár mondat van a nagy rajzok mellett – így ez igazi első olvasós könyv lett.
Evelien de Vlieger: Az új barát, ill. Wendy Panders, Csimota
Nagyon érdekes volt a két könyvet egymás után, egymás mellé téve olvasni. Két, méretében, terjedelmében, szöveg-kép arányában nagyon hasonló kötetről van szó. Ráadásul a téma is szinte azonos: míg Lagercrantz könyvében Tina az iskolában keres magának barátot, addig Evelien De Vlieger könyvében Félix táborba megy, és a táborban kell új barátra lelnie. Míg az előző kötet kívülről, a külvilág mozzanataihoz kapcsolódva mutatott meg érzéseket, itt Félix érzéseiből indulunk ki, szinte belelátunk a fiúba, és ezen átszűrva tudunk meg ezt-azt a külvilágról: Félix múltjáról, majd a táborban történtekről. Itt fiú a főszereplő, és határozottan idősebb egy-két évvel a másik könyv Tinájánál.
A könyv engem vizualitásában és stílusában is a Garmann nyarára emlékeztetett. Hasonló a világ apró jelenségeire rezonáló belső hang, és a montázsszerű, nagyon szabadon, távolról összeszedett részletekből összerakott képek, amelyekben írás, fotó és rajz képez egységet. A főszereplő kisfiú kicsit magányos: az osztályban csúfolják, kiközösítették. A mamája szereti, de nagyon keveset ér rá foglalkozni vele. Az idősebbekhez tud fordulni, a halott nagypapa emlékéhez, akit mindig maga mellé képzel, a nagypapa műhelyéhez, ahol elkezdi kitalálni, megalkotni az új barátját. Listákat ír, és dossziét készít – kicsit mint a mindig dossziéjába mélyedő anya. A szülőkkel egy-egy jelenet erejéig el tud lazulni, de végig érezzük, hogy a problémáját, hogy legyen valakije, aki csak az övé, csak ő maga tudja majd megoldani.
Ami nagyon jó húzása a könyvnek, hogy a tábor egész egyszerűen nem szerepel benne. Félix elmegy, majd visszajön: és a visszajövetel utáni viselkedéséből tudjuk, abból a felszabadult mesélésből, ami persze nem az eseményekről szól, hanem az események mellett történő lényegből, hogy megtörtént a várva várt csoda: van barátja, aki egyszerre olyan, mint amilyennek kitalálta, és persze teljesen más, egy igazi, másik, hús-vér ember.
Ez a könyv, akárcsak az előző nagyon érzékenyen megragadja az érzelmeinket, legyünk gyerekek vagy felnőttek. Nem végtelen egyszerűséggel, hanem költői módon: mintha metaforák sorát olvasnánk – és nem csak a szöveg, hanem a képek közreműködésével is. Rengeteg ötlet, de mindnek helye és értelme van a szövegben. Mindenkinek ajánlom – a szülőknek is, hogy kicsit jobban figyeljenek a gyerekeik érzelmi nehézségeire.
Maria Frisa: 75 tuti tipp kezdő és haladó túlélőknek – A suli, Manó Könyvek
Maria Frisa könyve egészen más műfaj: ez a tanácsadó könyveket (ironikusan?) alapul vevő darab Sara naplója, avagy tanácsainak gyűjteménye kortársai számára. Igazi egy délutános strandolvasmány, amin jókat lehet mosolyogni, ha az ember a megcélzott korosztályba tartozik, és ahol a legnagyobb poén, hogy a szülőt, tanárt, gonosz basáskodó osztálytársat a háta mögött, könyv által végre kinevethetjük. Itt is sokat van szó a barátkozásról: kivel, kivel ne, ki az ellenséged, mi van a szülőkkel – de mind a díszletezés, mind a problémák leginkább az amerikai minitinifilmek világát idézik (jó cuccok, pattanások, kirekesztés-csúfolódás-menőség) – azaz azokét, amiben a felnőtté válás még nem téma, nem a 15-16 körüliek világát, hanem ahol a szülőkkel dacolás, a csokizabálás, számítógépezés, a suliban a mindenki hülye a téma, szóval olyan 12-13 évesek lehetnek megcélozva. A szöveg elég felületes, de olvasmányos, könnyen fogyasztható, valószínűleg a kicsit fiatalabb, 9-12 éves lányolvasókra is számítanak, akiknek ez nagylányos olvasmány lehet. A könyv végén a chibi-rajzolás és a matricák bevonják az olvasót Sara világába.
2014. május