Az úgy alakult, hogy elköltöztünk egy még nem teljesen kész, nem teljesen átadott lakásba. Nem csak a lakás belső részei – mint például az ajtó, a WC-lámpa, vagy az indukciós főzőlap és az elektromos sütő nem várt – nem várt még bennünket tárt karokkal, de természetesen a digitalizáció bármilyen formája is elég erősen hiányzik az új otthonunkból. És mi nagyon, de nagyon nehezen vettük ezt az akadályt…
Az ideköltözésünket nagyban segítette anyósom és férje varázskütyüje (mobilinternet névre hallgat, ráadásul egy bűvös, „KORLÁTLAN” szócskát is elé lehet biggyeszteni, bizonyám!), így a fiam szinte semmit nem vett észre abból, hogy A-ból B-be mozdultunk. Persze előtte néhány napot a mamáék gondjaira bíztuk, hogy gyorsiramban átköltöztessük utolsó ingóságainkat a régi albérletünkből, és mire visszajöttek, már az új, dobozokkal teli, befejezetlen lakásba érkeztek.
De ez nem zavart bennünket, egészen két hétig, amíg anyósomék nálunk voltak, és segítettek nekünk elrendeződni, főzni, unokára vigyázni, ami mellett saját dolgaikat is tudták intézni. . Működött a youtube, lehetett xboxozni és még mesét is nézhetett a Netflixen a mobilinternetnek hála..De a mamáéknak saját életük és saját rendeznivalójuk is van, ami teljesen természetes dolog, így menniük kellett. Ment velük az internet is.
A kisfiam szó szerint megsiratta a netet, én pedig halálra dermedten álltam részben nevelési tevékenységem kudarcaként tekintve a kialakult veszteségérzésre, részben magam is megilletődve az eddig ismeretlen helyzettől.
Nehezítő tényező, hogy a fiunk nem jár még óvodába a papírmunka lassúsága és elmaradása miatt, így reggeltől estig nekem kell(ene) elfoglalnom. Mondanám, hogy home office mellett, de mivel nincsen internetem, ezért erről egyelőre szó sem lehet. Szóval a december végén előre kivett szabijaimat felszabadítottam és átcsoportosítottam mostanra, hogy az ügyintézést meggyorsítsuk, hogy saját lakcímmel rendelkezzünk, hogy tulajdonossá válhassunk végre valahára, és persze hogy bekössék végre a netet, a tévét és a telefont.
Így egyszerre elég nagy érvágás volt, hogy a dobozokból való kipakolás, a főzés, és a beteg kutyánk ápolása mellett még a gyerek egész napos szórakoztatásáról is nekem kellett gondoskodnom, de nem olyan fából faragtak, hogy nagyon megilletődjek egy kellemetlen, kényelmetlen, új szituációtól, ami ráadásul sokak számára a teljesen hétköznapi életet jelenti.
Minden erőmet összeszedve lepakoltam a dobozkupac legalján található „játékok” feliratú hatalmas dobozról, hogy a fiam kisautóit legalább elővarázsolhassam, és nyerhessek néhány percet, félórát, órát. Mivel nem nagyon van hozzászokva az egyedül játszáshoz, folyamatosan társaságként kíván maga mellé, amit olykor teljesítek, de természetesen ez nem mindig sikerül.
Szerencsére van kertünk, így odakint is jól el tudjuk ütni az időt egy kis focizással, frizbizéssel, trambulinozással, szombat délelőttre pedig jó kis programot terveztünk. A férjem szombat délután dolgozni indult, így a kisfiammal kettesben maradtunk. Nagy szerencsémre előkerült a „diavetítő” felirattal megjelölt kartondoboz is, így máris meg tudtam ígérni, hogy este diavetítőzünk tévénézés helyett. Fürdés, esti mese, rengeteg kisautózás, kinti játék, buborékfújás, és este a fiam már úgy indult az ágyba, hogy végülis nem is olyan rossz ez az internettelenség, aminek nagyon-nagyon örültem.
Ma már társaságunk is akadt a férjem személyében, akivel a közös boltlátogatás és a kinti foci segített át a főzés délelőtti óráin, de sok házimunkába is be tudtam vonni a már 5 éves nagylegényt, így zoknit párosítottunk, fasírtot paníroztunk, délután megtápoldatozzuk a növényét, és autópályát is építünk.
Én a második nap végére jutottam el odáig, hogy végülis, ki lehet bírni az életet tévé és net nélkül (csak nagyon nehezen! :D) bár emelem a kalapom azok előtt a szülők előtt, akik tudatosan így nevelik a gyermekeiket, és semmilyen technikai segítséget nem vesznek igénybe egy átlagos nap lebonyolításához.
Számomra, illetve számunkra is nagyon hasznosnak bizonyul ez a kütyümentes kényszerpihenő – az egész család sokkal nyugodtabb, összeszedettebb, és bizony senki nem vonhatja ki magát a tennivalók alól – akár játékról, akár házimunkáról legyen szó. Magamtól biztos, hogy soha semmilyen körülmények között nem mondtam volna le a digitalizáció kényelmi szolgáltatásairól, így furcsa volt kb 30 évet visszaugrani fejlettség szintjén – bár akkor is volt már legalább fekete-fehér tévénk.
Még néhány napig vagy hétig biztosan nem lesz saját netünk, így kíváncsian várom a folytatást, a megoldásainkat, hogy hogyan alakulnak a napjaink villódzó fények, reklámok, híradók és Fortnite nélkül…