A legégetőbb, legtipikusabb jelenség a családokban, mikor anya és apa nem ugyanazokat a nevelési elveket vallják. Hogyan lehet így következetesen gyereket nevelni?
Két ember összeillhet számos dologban, ám sokszor csak a gyakorlatban derül ki, hogy, amint gyermekük születik, milyen szülői minták, elvek aktivizálódnak. Ezek részben hozott minták, amik a szülők eltérő neveltetése és családi közege miatt gyökeresen különbözhetnek egymástól. Másfelől a hozott mintán túl is érvényesülnek a személyiségjegyek.
Néhány tipikus példa: pörgős anyuka, aki gyorsan beszél és gondolkodik, kiválóan teljesített a munkájában, még a gyermekszülést megelőzően, és túlnyomó részt ő van a gyermekkel. Nyugis, laza apuka, aki kevesebb időt tud munkája miatt otthon tölteni, akkor azonban ’örömapa’, szinte játszópajtása gyermekének.
Vagy maximalista apa, aki rendet, csendet, nyugalmat vár elotthon, mikor végre fáradtan hazaesik a munkából, így az egész család kénytelen lábujjhegyen járkálni körülötte. Anya fáradt, kimerült, nem találja saját magát, emiatt kiabálós, türelmetlen a gyerekekkel.
Különböző személyiségű szülők, akik talán pont azért választották a másikat társul, mert jól kiegészítik egymást. Sokan válnak úgy szülővé, hogy igazi elképzelésük, sőt mintájuk sincs a gyermeknevelési kérdéseket illetően.
A helyzetet bonyolítja, hogy a szülők maguk is érkeznek egy elvárásrendszerrel, amit a „Nálunk így szoktuk.” vagy „Anyukám mindig így csinálta.” mondatok fednek fel a legjobban. A mit, hogy KELL, annyira beléivódhatott már a személyiségükbe, hogy ezen dolgok nagy része nem is tudatosul. Ilyen lehet például, az, hogy mit gondolnak a férfi-női szerepekről egy családban? Mennyire kell kivennie egyik vagy másik szülőnek kivenni a részét a gyerekek körüli teendőkből?
Nem utolsó sorban a képlet része maga a nevelendő csemete, aki szintén valamiféle temperamentummal, személyiség-kezdeménnyel jön a világra, és épp most sajátítja el, hogy „Mi hogy szoktuk.”
De mi történik olyankor, ha apa és anya homlokegyenesen mást mond, másként reagál?
Apa nem lesz mérges, ha összevizezi a fürdőszobát kézmosáskor. Anya ezért leszidja és ideges lesz.
Anya megvigasztalja, ha sír. Apa beküldi a szobájába és hangosan rászól, hogy ne hisztizzen.
Apa megveszi a játékboltban, amire rámutat. Anya szerint csak szülinapkor kaphat ajándékot vagy más ünnepkor.
Anya szerint ehet egy kis nápolyit ebéd után. Apa szerint egyen rendesen ebédkor, nassolni meg fölösleges, árt az édesség a fogaknak.
Apa nem figyel mindig oda, hogy 9-re ágyban legyen. Anya már 8-kor rikácsol, hol irány lefeküdni.
Hogyan igazodik ki mindezen egy kisgyerek?
Pszichológiai szempontból érdemes a következetességre törekedni, és nem nyíltan vitázni, ellentmondani a másik szülő által kimondottaknak. Ez családi feszültséget gerjesztene, ahol a szülők aláássák a másik tekintélyét.
El kell fogadni, hogy különböző személyiségük és neveltetésük okán sosem tudnak teljesen ugyanúgy reagálni. A főbb alapelveket jobb azonban egyeztetni. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a gyerek megszületése előtt egyszer jól átbeszélik a dolgokat, hanem úgy, hogy ahogy a gyermek életkorával újabb és újabb kihívásokkal szembesülve, folyamatos egyeztetésre lesz szükség.
A kisebb eltéréseket jól tolerálják a gyerekek, megtanulják, hogy kinél-mit szabad.
Fontos, hogy a szülők, újra és újra átrágják elveiket, tudjanak rugalmasan változni, ne ragadjanak bele a hozott mintáikba, ismerjék fel, ha a gyermek, vagy a helyzet mást kíván.
Lehet annak előnye is, hogy a gyermek többféle mintát, reakciót lát, mindkettő hatással van rá, tágítja a világképét, árnyalja benne, hogy mi a jó és mi a rossz.
Szülőként résen kell lenni, hogy pl. az engedékenység-beli különbségeket ne játssza ki a gyermek, és ne zsarolhassa az egyik szülőt azzal, hogy: „Dehát tegnap apa/anya megengedte!”
Szintén szem előtt tartandó, hogy ne ragadjanak bele a szerepeikbe, hiszen könnyen kialakul a rossz zsaru-jó zsaru szituáció, mikor az egyik szülő mindig a jó fej, a másik meg a szigorú. A feladatok és felelősségek arányosabb elosztásával, sikerülhet kitörni ezekből a szerepekből, ami azért hasznos, mert így a másik cipőjében járva, más hozzáállást is kipróbálhatnak szülőként, gazdagítva ezzel eszköztárukat.
Nem érdemes sokat rágódni azon, hogy nem tudják 100%osan következetesen, egyformán nevelni a gyermeket szülőtársukkal, hiszen ez így van a legtöbb családban. A főbb hibákat (másik tekintélyének aláásása, szerepbe beleragadás) elkerülve, a gyerekek általában jól képesen alkalmazkodni ehhez a helyzethez és kiigazodnak az eltérő szabályok között.