Szia Anya! Végre itt vagyok veled. Végre a karjaidba vehetsz. Nagyon jó volt benned lenni, de itt valahogy más. Itt van az illatod, az érintésed, a szemedben valami, ami melegít a mellkasomban, itt legbelül. 9 hosszú hónap alatt megismertelek. Nem tudtam, milyen vagy kívülről, de pont olyan vagy, amilyennek elképzeltelek. És amikor a cicid a számban van, és jön a finom tejecske, akkor úgy érzem, biztonságban vagyok. Otthon vagyok.
Tudom, hogy így van, mert bár még nagyon kevés ideje vagyok a karjaidban, de érzem, hogy mennyire fontos, hogy átölelsz. Egy egész élet áll előttem, hogy felfedezzem, tele új, ijesztő dolgokkal, ismeretlen emberekkel. Az egyik itt van velünk, mióta megszülettem. Más az illata, de a hangját ismerem, azt mondja, hogy ő Apa. Jó érzés, amikor rám néz, szeretem, hogy itt van.
És itt van egy másik, furcsa, hasonlítasz rá egy kicsit. Ő is másmilyen illatú, mint te, és amikor a karjaiba vesz, remeg picit, de az ő ölelése is megnyugtató. Nagymamának hívja mindenki.
Hú, mennyi új dolog! Nehéz megszokni, hiszen még csak pár napja vagyok ezen a világon. Ha nyugtalan vagyok és sírok, mert hirtelen eltűnsz a szemem elől, vagy éjszaka forgolódok és nem alszok, az azért van, mert minden új, nem értek még semmit. Adj időt, kérlek! És csak legyél mellettem, kérlek, nagyon kérlek, mert ha Te itt vagy, akkor minden más, nem kell félnem semmitől.
“Ne hagyd, hogy cuminak használjon!” -mióta megszülettem, sokat hallottam ezt a mondatot. Nem nekem mondják, hanem neked, de én nem értem. Hiszen azt sem tudom, mi az a cumi. Láttam más babák szájában valami furcsa dolgot, az egyiké le is esett a földre. Az anyukája megmosta vízzel, és visszatette a szájába. Van, akinek egy ilyen kis színes lánccal a ruhájához kötik, és úgy lóg rajta. Megfigyeltem, hogy a többi baba úgy csinál, mint én a ciciddel. Valószínűleg puha, és szerintem megnyugszanak tőle. Tudod, a szopóreflex nagyon fontos nekünk, babáknak. Ezzel születünk, ezzel éljük túl az első hónapokat, hiszen rágni még nem tudunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy táplálékhoz jussunk és nagyra nőjünk.
De nemcsak ezért csinálunk így a szánkkal. Szopizunk, mert az megnyugtató, mert az jó. Gondolom, azért adnak ezeknek a babáknak cumit. Hogy ha nincs a ciciben tejcsi, akkor is megnyugodhassanak.
De a te cicidben van, és milyen finom! Viszont egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy ne hagyd, hogy cuminak használjalak. Mert ha csak annak használnálak, akkor állandóan a számban lennél, néha leejtenélek a földre amikor megunlak vagy csak úgy sírni kezdek, lemosnálak a csap alatt, a ruhámra akasztanálak egy lánccal és két-három havonta újat vennének belőled, amikor már elhasználódtál… És persze csak arra kellenél, hogy szopizzalak. Az égvilágon semmi másra.
De nekem Te nem ez vagy. Nem csak szopikellék. Amikor a számba veszem a cicit, az nekem a világ, a minden. Újra veled vagyok, újra érezlek. Érzem az illatod, a melegséged, újra egyek vagyunk, mint amikor még a pocakodban voltam, az első pillanattól kezdve, hogy elkezdtem benned növekedni sejtről sejtre. Ez az, ami újra összekapcsol azzal, akinek köszönhetem, hogy létezem.
Néha enni fogok, néha nem. Amikor eszek, akkor táplálkozom. De lesz, amikor nem enni akarok, mert nem is vagyok igazán éhes. De ez a szopizás is ugyanolyan fontos, hidd el nekem, Anya! Bár sokan azt fogják neked mondani, hogy ennek semmi értelme, és nem szabadna hagynod, hogy akkor is szopizzak, amikor elvileg nem lehetek éhes. És azt fogják tanácsolni, hogy adj nekem cumit, az majd eltereli a figyelmem. Dehát nem is tudják!
Ezért mondom, Anyuci, hogy kérlek, nagyon kérlek, ne hallgass rájuk! Nem értenek engem. Nem értik, nem tudják! Szükségem van a tejcsire, mert attól növök, az a táplálékom, de nemcsak arra van szükségem. Rád van szükségem. Még akkor is, amikor nem vagyok igazán éhes. Azok a pillanatok ugyanolyan fontosak nekem, mint amikor eszek. Csak olyankor a lelkem táplálkozik, a szívem. Veled.
Mert ekkor újra egyek leszünk, újra azt érzem, hogy jöhet bármi, ott vagyok, ahol nekem a legeslegjobb a világon. Érzem az illatod, ízlellek, átölelsz, hozzád bújok, nézel, és én olyan jól érzem magam a karjaidban, a cicivel a számban, hogy képes vagyok álomba szenderülni. Mert nyugodt vagyok. És mosolygok álmomban, a fogatlan kis ínyemmel mosolygok rád, mert azt álmodom, hogy örökké együtt vagyunk, hogy átölelsz, hogy abban a pillanatban senki és semmi sem számít, csak te és én. Biztonságban vagyok, boldog vagyok.
Ha csak cuminak használnálak, hidd el, nem élhetnénk át ezeket a csodás pillantokat. Nem tudnánk, hogy milyen igazán együtt lenni, csak Te és én.
Úgyhogy ha megint ezt a csúnya mondatot mondják neked, állj a sarkadra, és mondd meg nekik hangosan, határozottan: “Nem mondj nekem ilyeneket, mert bántasz vele. Nem cuminak használ. Sokkal-sokkal több vagyok neki, mint egy cumi. A cici sokkal fontosabb, mint a cumi. Nem én vagyok cumihelyettesítő, hanem a cumi helyettesít engem. Engem, az édesanyját. És szerintem a két dolog összehasonlíthatatlan.”
És Anya, lehet, hogy végül adsz cumit, mert úgy érzed, nincs más választás. De kérlek, nagyon kérlek, az ne azért legyen, mert azt hiszed, hogy a cumival helyettesítheted magadat. Mert az egyszerűen lehetetetlen.