Néhány nappal ezelőtt kaptam egy levelet a fiam ovijából: az aktuális projektet lezáróan a gyerekek egy tánccal készülnek. Az előadásra az egyik délután fog sor kerülni, amikor megyünk értük. Szépen megszervezték, hogy tényleg ne legyen semmilyen fennakadás a többi csoporttal, és hogy még véletlenül se alakuljon ki agglomeráció.
(A történet szempontjából nem olyan fontos, de azért elmesélem: Spanyolországban élünk, nálunk az ovi az iskola része. Külön épületszárnyban kapnak helyet a picik csoportszobái, 2-től 5 éves korig vannak itt a gyerekek. Összesen 12 csoport (kb. 250 gyerek).
A csoportok nem keverednek, ha valamilyen oviidőn kívüli foglalkozáson mégis úgy alakul, hogy két-három csoportból is van néhány gyerek, akkor orvosi maszkot adnak rájuk. Az óvónénik FFP2-es maszkban dolgoznak, az egész munkaidő alatt rajtuk van, így, ha valahol Covidos gyerek van, csak az a bizonyos csoport kerül karanténba. Az egész ovirészen 2020. szeptemberétől összesen 4-szer kellett karanténba vonulni egy-egy csoportnak. Nagyon jól ki van találva rendszer, és szuperül működik, minden ott dolgozó betartja az előírásokat. Na de nem úgy a szülők…és éppen erről szerettem volna ventilálni írásban.)
Az email első körben úgy szólt, hogy minden szülőt szertetettel várnak, de tartsuk be a távolságot és álljunk a nekünk kijelölt rész kordonja mögé. Természetesen maszkban kell lennünk, mi itt 2020 óta nem vehettük le, az oviudvarra csak abban lehet bemenni.
Nagyon boldog voltam, mert a férjem időbeosztása sajnos nem engedi, hogy részt vegyen az ilyen eseményeken, én viszem és hozom a kisfiunkat. Ő egyébként éppen két hete kérdezte elszontyolodva, hogy mi mikor fogunk úgy menni az oviba, hogy Anya is és Apa is kíséri egyszerre. Szóval boldogan megszerveztük, hogy akkor a nagy napon mindketten megyünk, és megnézzük, hogyan táncol.
Erre az esemény napján jött egy újabb üzenet, hogy mivel esik az eső, és a fedett részen kell megrendezniük az előadást, csak egy szülő mehet gyerekenként. Mivel teljesen logikusnak találtuk a döntést, fájó szívvel bár, de tudomásul vettük. A férjem visszament a munkahelyére, én pedig elmentem megnézni, hogy táncol a 4 évesünk.
Izgatottan érkeztem az oviudvarra az esernyőmmel küzdve, amikor is azt összecsukva egy pillanat alatt az egekig szökött a vérnyomásom: nem mondom, hogy én voltam az egyetlen, aki betartotta az egy gyerek-egy szülő kikötést, de volt néhány házaspár, akik együtt érkeztek, sőt, az egyik családnál a 4 nagyszülő is toporogva várta a gyerekeket.
Szerencsére gyorsan jöttek is kifelé a kicsik, és innentől kezdve csak a fiamra figyeltem, meg arra, hogy olyan videót készítsek róla, ahol látszik, hogyan táncol. Tudom, tudom, csakis a gyerekre kellett volna koncentrálnom, és igyekeztem is: úgy tartottam a kamerát, hogy közben én őt néztem, nem pedig a kijelzőt. De szerettem volna, ha az apukája is látja, ha már neki nem volt joga jönni erre a számunkra igenis nagy eseményre.
A délután ezután csak a fiacskámról szólt, nem volt időm dühöngeni, de mióta elaludt, és nyugodtan át tudom gondolni a történteket, itt zakatol a fejemben:
Miért gondolja azt néhány szülő, hogy neki aztán mindent szabad? Miért nem tartja be mindenki ugyanúgy a játékszabályokat?
Nem a Covid miatti társadalmi felelősségvállalásról beszélek. Azt már elfogadtam két év alatt, hogy sajnos még mindig nagyon sok olyan ember van, aki nem érti, hogy miért kellene az oltás mindenkinek. Hogy mindig van kifogás a maszkhordásra. Hogy vannak, akik felsőbbrendűnek gondolták magukat, és akkor is utaztak, amikor az egész világot arra kérték, hogy ne tegye. Ezeken már nem idegesítem magam, mert megtanultam, hogy a tájékozatlanságon változtatni nem lehet.
Az viszont még mindig felkavar, amit az oviban látok:
- hogy a szülő mellett állva csúfolja az egyik kisgyerek a másikat, és bár én hangosan rászólok az enyémre, hogy ilyet nem szabad csinálni, a csúfolódó szülője a füle botját sem mozdítja.
- hogy bár az egészséges étkezés jegyében külön kérik a szülőket, hogy csakis olyan tízórait csomagoljunk a gyerekeknek, ami megfelel ennek az elvárásnak, mégis vannak kicsik, akik csokis kekszet visznek. Direkt szóltak, hogy Danonino-féle ivójoghurtot se küldjünk, a csoport fele mégis azt szürcsöli.
- hogy emailben kéri az óvónéni, hogy minden ruhadarabra írjuk rá a gyerek nevét, mégis rendszeresen egy-egy gazdátlan pulcsival, sapkával vagy sállal a kezében kérdezgeti egyenként a szülőket, amikor kiadja a kicsiket.
- hogy könyörögve kérnek mindenkit, hogy ne parkoljon vészvillogóval az óvoda előtt, mert akadályozza a buszokat, mégis mindig vannak néhányan, akik nem „találnak” parkolóhelyet (ha időben elindulsz, mindig van).
Lehet azt mondani, hogy buta konformista vagyok, és nekem sem kellene betartani a szabályokat, ha nem értek egyet azokkal. Hogy szólhattam volna azoknak a családoknak, ahol egynél többen jöttek megnézni a gyerekek előadását, sőt, az én férjem is simán jöhetett volna.
És azoknak, akik ezt gondolják rólam, lehet, hogy igazuk is van. Miért nem álltam emeltem fel a hangom? Megtehettem volna.
Nos, igaz, megtehettem volna. De nem az tartott vissza, hogy félek konfrontálódni, hogy nem merek beleállni a kényes helyzetekbe.
Hanem az, hogy minta vagyok a gyerekemnek. És akármennyire teljesen normális dolog is másoknak letojni azt, amit kérnek tőlük, nekem nem az. És azt akarom, hogy a gyerekemnek se legyen. Társadalomban élünk, szabályok között. Ha nem lennének, elszabadulna a káosz. Ha én nem tartom be ezeket a bizonyos szabályokat, akkor a fiam mit lát? Persze, amit szabad Jupiternek, tudom… De azt már a közel 5 éves anyai pályafutásom során megtanultam, hogy hiába mondok valamit, ha a tetteimmel nincs összhangban, akkor nem fog működni hosszútávon. A gyerekem az én mintámat követi. Nem pedig a szavaimat.
Engem személy szerint ez a tendencia borzasztóan aggaszt: azon szülők gyerekei, akik magasról tesznek a szabályokra, vajon milyen emberek lesznek? Tudom, foglalkozzak a sajátommal, és ne dumáljak bele más életébe. Igen ám, de az én fiam ezekkel a gyerekekkel fog felnőni. A legelkeserítőbb az egészben pedig, hogy azon kívül, hogy itt kipuffogom magam, sajnos nem sok mindent nem tehetek…