A Csimota kiadó megint nem a könnyebbik végén fog neki egy témának. Ha már család, akkor nézzük meg, mitől tud nem működni. És amikor nem működik, akkor hogyan lehet megjavítani? A Szívszerelemben az apa lelép Csajszival, és a mama egyedül marad a gyerekekkel. A Babazsebben pedig egy kenguru házaspárnak nem lehet gyereke, és ezért vesznek össze – aztán sikerül örökbefogadni egy kicsi, magára maradt emberkölyköt, és megint minden kerekded lesz.
Két olyan téma, amely nem sokszor bukkan elő nálunk a gyerekkönyvekben. Hiánycikk. Pedig egyre nagyobb csoportot érint.
Természetesen mind a két könyvben a szokatlan téma mellett a megszokottól eltérő illusztrációkat találunk.
Elisabeth Brami – Tom Schamp: Babazseb, Csimota, 2013.
Tom Schampnak két böngészője is megjelent már a Csimota kiadónál, Ottó a hóban és Ottó a városban címmel. Különleges képi világában a tárgyak átváltoznak, ceruzából és kávéfőzőből magasház lesz, házból meg betű. Az állatok emberi ruhában járnak és emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. Mindent finoman, részletesen fest meg apró ecsetjeivel az akrilképeken. Így teljesen kenguruszerű kenguruk kerülnek emberi környezetbe, ami persze tele van kis poénokkal. A kettő keverékétől, a hétköznapi tárgyaktól és a képtelen ötletektől olyan humoros és üdítő Schamp világa.
Sajnos Elisabeth Brami szövegében sem a humor, sem az elvonatkoztatás – egyáltalán a mese mint olyan – nem jelenik meg. Nyelvi megoldásai sem különösebben érdekesek, inkább csak – éppen nem hibásak, de ez inkább a szerkesztő-fordító érdeme.
bzsFontos leszögeznünk: ez a könyv nem pótolja azt a hiányt, hogy az örökbefogadott gyerekek kérdéseire mesés választ adjon. Ez a könyv az örökbefogadó szülők problémáival foglalkozik: hogy a férfi a nőt hibáztatja, amiért nincs gyerekekük, hogy elhagyják egymást és újra egymásra találnak. Ráadásul a történet kétharmadánál hirtelen fordulatot véve a hordozó(kenguru)ipar felvirágzására térünk, majd egy boldogok, akik hordozzák gyermekeiket fordulattal zárunk (nem ilyen frappánsan).
A könyv tehát abba a külföldi tendenciába illeszkedik, amely igényes, trendi képeskönyvet készít a fiatal felnőtteknek. A kép sokkal művészibb, minőségibb, mint a szöveg, mert elsősorban vizuálisan közöl információkat nekünk, a szöveg inkább kíséri a képeket. Nem kimondottan gyerekkönyv, csak a képi világában az.
Viszont nehéz ellenállni a vágynak, hogy megvegyük akár a legkisebbeknek is nézegető könyvnek a kötetet, annyira jók a képek, a kenguruk, a színes csíkos hordozóban pihenő kisbaba. A sztorit meg – írjuk át! (Győri Hanna)
Eef Rombaut – Emma Thyssen: Szívszerelem kereső-vesztő-nyerő
szszEngem egyből megfogott a hatalmas méretű könyv borítója: vicces, alapvetően fekete-fehér rajzok a szereplőkről. És szinte az arcomba nyomuló cím: Szívszerelem! Na, ez kell nekem, aztán tovább olvasom a kisebb betűket: kereső-vesztő-nyerő. Aha. Szóval ez egy olyan megmagyarázós könyv a Csimotától (imádom a könyveiket, egyébként is) Hogy hogyan, meg hogyan ne legyünk szerelmesek.
A fülszöveg alapján a flamand szerzőpáros háromlépcsős könyve valóban arról szól, hogy hogyan keresünk, találunk (hol könnyen, hol nehezebben) párt, egyáltalán, honnan tudjuk, hogy az egy életre szól majd. Mi történik, ha betoppan egy harmadik, hogyan dolgozzuk fel a szakítást, és végül hogyan rakjuk össze magunkat, hogy újrakezdjük valaki mással.
Magyarul: a válásról érthető módon – gyerekeknek. A boldog patchwork család képe rajzolódik ki. Ha minden ilyen egyszerű lenne.
Felmerül a kérdés, hogy kinek íródott vajon a könyv? Gyereknek, hogy megértsék-feldolgozzák, vagy felnőtteknek, hogy ne felnőttesen próbálják megmagyarázni, hogy mi és miért történt? Mikor és miért adjuk a gyerek kezébe? Csakúgy, mert jobb mindennel jó előre tisztában lenni? Igen, valóban el kell magyarázni, hogy mi az a válás, habár szerintem a gyerekek jobban képben vannak ezekkel kapcsolatban, és maximális flexibilitással kezelnek olyan helyzeteket, amiket mi kínosnak érzünk. Egyáltalán mesekönyv ez? Mert az óriási, kicsit eltúlzott rajzok (amik engem egyből magukkal rántottak) ezt sugallják. Az egészen kicsik lapozgathatják is, de igazán 5-6 éven felülieknek szól.
Mert a fekete-fehér, jó-gonosz szereplők akár egy klasszikus meséből lépnek elő: van vár, jönnek a hódításra kész lovagok, van egy királykisasszony, aki férjet keres, de persze soha senki nem jó neki, és van az őt védelmező, segítő Nagy Sárga Dinó, aki minden nem túl szimpi kérőnek egyszerűen leharapja a karját. Van a bölcs öreg király, aki a legjobbat szeretné a lányának, van az udvari bolond, aki a háttérből szép lassan egyenesen a királykisasszony hálószobájában találja magát, nagy boldogságban. A kétgyerekes idill persze nem tart sokáig, mert betoppan a Csajszi, aki egyáltalán nem pozitív hős, cigizik, menőzik és persze elcsavarja szegény kis Bolond fejét… Aki persze megbánja, hogy lelépett, menne is vissza, de itt, ebben a sztoriban kőkeményen nincs bocsánat, nincs visszaút: ha mentél, maradjál is ott.
A veszteség feldolgozása vár királykisasszonyra és a gyerekekre is, ami keserves, könnyekkel teli, de túl lehet és túl kell élni. Pozitív megoldás.
szA harmadik részben persze a szív megint nyerésre áll. Királykisasszonyt egy Óriás személyében megtalálja a szerelem, és boldogan élnek tovább az átalakított kastélyban…
Gyönyörű befejezés, nyilván most sokan rávágják, hogy de jó lenne, ha az életben minden ilyen egyszerű lenne. Igen, valóban nevezhető sematikusnak a sztori, de pont az a jó benne, hogy ebből a végtelenül egyszerű eseménysorból mindenki azt a részt emeli ki, amit szeretne, ami neki fontos. Utat mutat, hogy így is lehet, ilyen is van. Nem magyaráz túl, nem didaktikus, csak elmond, vázol. És ezt tartom a legjobb dolognak ebben a könyvben, hogy mindenféle túlmagyarázás nélkül beszél az élet egyik legnehezebb dolgáról, és közben egyszerre vicces, humoros, pont annyit és ott mutat meg, amennyit kell. (A szerző, Eff Rombaut egyébként maga is két gyerekes elvált anya, remélem, azóta megtalálta a saját óriását.)
A könyv további nagy erénye még, hogy a kötet végén egy (magyar) tanácsadó szakpszichológus magyarázza el teljesen közérthető módon, hogy mely életkorban milyen jellegű kérdések foglalkoztathatják ebben a témában a gyerekeket, illetve hogy szülőként hogyan-mivel tudunk nekik segíteni. Fontos hasznos és használható tanácsokat, támpontokat nyújt, hogy milyen kérdések felvetésével tudjuk együtt továbbgondolni az eseményeket, hogy mindenkinek kialakuljon a saját szívkereső-vesztő-nyerő élménye.
Az illusztrációkra visszatérve: Emma Thyssen lényegre törő, lélegzetelállítóan minimálba hajló rajzai az óriás fejekkel nem vonják el a figyelmet a szöveg fontosságáról, mégis extra kiegészítőkkel szolgálnak.
A szöveg (nagyon jó Szabó T. Anna fordítása!) tele van kisebb-nagyobb humorral, a különleges tipográfiai megoldások, az illusztrációban is visszaköszönő szövegkiemelések, a képekbe illesztett rövid magyarázatok kicsit képregényszerűvé teszik a könyvet, ez tehát nagyon bejön a fiatal olvasóközönségnek. Külön kaland, ahogy a klasszikus királykisasszonyos történetbe belecsempésződik a XXI. századi technika, az Ipod, az email, egy Nick Cave CD, ezzel is azt sugallva, hogy amíg ember él a földön, mindenki követ el hibát, és hogy mindenre van megoldás. Érdemes ilyen szemmel is nézegetni a kötetet.
Otthoni közös felolvasáson túl ajánlom egyébként a könyvet sulikba, napközikbe, bevállalós pedagógusoknak jó alapul szolgálhat egy kényesnek tűnő beszélgetéshez.
És persze az sem árt, ha mi magunk olvassuk el figyelmesen, legyünk akár a kereső-vesztő-nyerő szakaszban…
(Szollár Vera)