Quantcast
Kezdőlap KedvencekVicces gyerekkel Nevessünk együtt: szörnyű mami-szavak listája

Nevessünk együtt: szörnyű mami-szavak listája

Évi Hernaez

A WMN-en találtam egy vicces kvízt a mamiszlengről. Pironkodva bevallom, tízből tízre helyesen válaszoltam, tudom, mit takarnak a VBAC, a BLW vagy az iszsz betűszavak és otthon vagyok a hordozós szavak világában is. Mindet a huszonhét hónapos anyai pályafutásom alatt tanultam, van azonban néhány olyan gyerekneveléssel kapcsolatos szó, amin már az anyaságom előtt is csak nevettem, és azóta sem tudom megszokni őket.

Babafészek
A legjobb barátnőm kislánya most lesz négy éves, tőle hallottam ezt a szót a babakelengye-lista összeállítása közben. Mivel akkor még lövésem sem volt az együttalvásról, sőt, ahogyan a gyermektelenek nagyrésze, én is úgy gondoltam, hogy a babának külön szobában a helye és modern hóbortnak tartottam azt, hogy a kicsi a szülők között aludjon, a “babafészek” szón hangosan felröhögtem. Azóta már én is együttalszom a fiammal, az előítéleteimet felváltotta a helyes információhalmaz, és bár “fészek” nálunk nem volt, még mindig nem tudtam megszokni ezt a kifejezést.

Tejci
Őszinte leszek, ettől kiráz a hideg. Anyatej. Tej. Ennyi. Nem tejcsi, nem tejci. Tej. Van tejem. Nincs tejem. Miért kell tejcit mondani?!

Cicilni
És a “szopik” sem jobb. Ettől a kettő szótól kiráz a hideg.
Én személy szerint soha nem tudtam mást mondani, mint hogy szopizik a fiam. Vagy hogy “igen, anyatejes baba”. Nagy valószínűséggel ez valamilyen buta autoblokkolás nálam, de képtelen vagyok kiejteni, hogy szopik, vagy hogy cicil. Brrr.

Babacsinta
Ha valaki nem tudná, ez a babáknak szánt palacsinta hivatalos elnevezése. Legtöbbször tojás és/vagy tej nélkül készül. Igazából teljesen logikus ez a szóösszetétel, hiszen minek bajlódni a sokkal hosszabb “babapalacsintával” vagy már említett “babáknak szánt palacsintával”. Kevés ennél bugyutább szóval találkoztam még életemben, utálni viszont nem tudom. Annyira rossz, hogy már szinte aranyos.

Pela
Ha esetleg nem tudjátok, mit takar, próbáljátok kitalálni, mielőtt megmondom a választ!
Igen, kéremszépen, ez a pelenka! Három betűvel hosszabb csupán, de mégis sokan ezt használják. Amivel nincs egyébként semmi bajom, csak önkéntelenül is nevetek rajta. Minden egyes alkalommal, amikor hallom.

+ Szülői többesszám

Ez nem konkrét szó, de nem hagyhatom le a listáról: amikor valaki többesszámban beszél a babáról. Kedvenceim az olyan mondatok, hogy (apuka az apukától): “Ciciztek még?” Vagy anyukacsoportokban gyakran felbukkanó probéma: “Négy napja nem kakáltunk.” Az abszolút favorit pedig az, amikor megkérdezik tőlem: “És, hány fogatok van?” Mindig nekiállok összeadni, mire leesik, hogy csak a fiam fogainak mennyiségére kíváncsi a kérdező.

Van még valami, amit lefelejtettem a listáról? Lepjetek meg!:)

Ez is tetszeni fog