Ideje elhagynunk az üzletet. A lányom, az általában vidám Page, nem akar menni. Most tegyük azt félre, hogy a sors kihívása magunk ellen, bevinni egy kétévest egy játékboltba, amikor a cél, hogy ajándékot vegyünk VALAKI MÁSNAK.
Ideje elhagynunk az üzletet. A lányom, az általában vidám Page, nem akar menni. Most tegyük azt félre, hogy a sors kihívása magunk ellen, bevinni egy kétévest egy játékboltba, amikor a cél, hogy ajándékot vegyünk VALAKI MÁSNAK. És még rosszabb ötlet ezt a bevásárló körút utolsó állomásaként beiktatni, veszélyesen közel a délutáni alvásidőhöz. A nettó végeredmény: egy totál kiakadt, fáradt, mérges gyerek, aki történetesen nem ért egyet velünk. A karjai elernyednek, a teste elnehezül és lehuppan a padlóra. Nem, nem menni!-sikítja. „Nem akarom!”
Normális esetben, az a legjobb abban, ha kisgyerekünk van, hogy látjuk kifejlődni az én tudatát. Ez, mindamellett magában foglalja az akaraterő felfedezését is. És ahol van akarom, ott létezik a nem akarom is. A jó hír: Az ellenállás nem, hogy normális, de egészséges is ( a gyermek önbizalma megerősödik, megtanul függetlennek lenni és rájön, ki is ő valójában). A jobb hír, hogy léteznek trükkök, amivel egy kooperatívabb viselkedés felé terelhetjük őket. Összegyűjtöttük a legjobbakat az öt legkiakasztóbb szituáció ellen.
„A gyerekem nem engedi, hogy bekössem az autósülésébe.”
Megéri a csatát? Abszolút! Az autósülés használata nem csak törvény általi kötelezettség, de élet-halál kérdése is.
Taktika: vegyük lazára. Csináljunk játékot azokból a dolgokból, amiket muszáj megtennünk. Versenyezzünk, ki tudja először bekapcsolni magát. Az elterelő játékok, mint a vicces dalok, vagy arckifejezések is működnek. De, ha semmi nem működik, egyszerűen vesztegessük meg őket, ajánljunk fel néhány kocka csokit, de csak akkor kaphatják meg, ha bekapcsolták a biztonsági övet.
„A gyerekem nem akarja megpuszilni a nagymamát.”
A pszichológus szerint, nem szerencsés arra kényszeríteni a gyereket, hogy megpuszilja a
rokonait. Ez a hozzáállás visszafelé sülhet el, és a gyerek ahelyett, hogy köszönne, jelenetet rendez. Egy kierőszakolt ölelés többnyire szintén nem őszinte, így próbáljuk meg előre felkészíteni. „Linda néni jön ma vacsorára és nagyon szereti, ha megölelik. De, ha csak kedvesen rámosolyogsz, attól is boldog lesz.”
„A gyerek nem akar fogat mosni.”
Megéri a csatát? Ez a szülők szájhigiéniáról alkotott véleményétől függ. Én személy szerint, mondja a pszichológus, soha nem mostam meg egy gyerekem egyetlen fogát sem, bár mindegyiknek adtam egy puha sörtéjű fogkefét és megmutattam, hogyan kellene csinálni. Talán szerencsés voltam, de úgy találtam, hogy elég dicsérettel és a fogmosás fontosságának hangsúlyozásával megoldottuk a dolgot. A gyerekfogászok mindenesetre azt mondják, a napi kétszeri fogmosást már csecsemőkorban el kell kezdeni és 5-6 éves korig mindenképpen segítséggel mossanak fogat.
Taktikák: Hibáztassunk mást. „A fogorvos azt mondta, hogy meg kell mosnod a fogadat!” Ennek a ténynek a kinyilatkoztatásával elkerülhetjük az alkudozást. Az olyan eldöntendő kérdések helyett, mint a: Na, felkészültetek a fogmosásra?, mondjuk inkább azt: Fogmosás! Ma a piros, vagy a kék fogkrémmel mostok fogat?
„A gyerekem nem eszi meg a zöldséget.”
Megéri a csatát? Kicsit. A kisgyerekkor gyakran az erős preferenciák és fura étkezési szokások (oké, a válogatósság) ideje. Ha a gyerekünk bojkottálja a zöldségeket, ne ijedjünk meg, idővel helyreáll az egyensúly. A dietetikus szerint ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene próbálkozni megszerettetni vele azokat.
Taktika: próbálkozzunk nyersen. A legtöbb zöldség erősebb ízű, ha megfőzzük, ezért szereti a legtöbb gyerek, ha ropogós, éppen párolt. Vágjuk csíkokra a répát, a zellert, szedjük rózsáira a brokkolit és kínáljunk hozzá joghurtos mártogatóst.
Hogy kiegyensúlyozzuk az étrendjüket, válasszunk olyan gyümölcsöket, amik különösen magas A-és C-vitamin tartalmúak, mint a dinnye, a barack, a narancs, az eper, vagy a kiwi.
„A gyerekem nem jön, amikor hívom.”
Megéri a csatát? Nem reális elvárás egy kétévestől, hogy csak azért, mert szólunk neki, abbahagyja, mondjuk a távirányító beható vizsgálatát. Amikor ismételten hívjuk a gyerekünket, de ő csak akkor bukkan fel, amikor befejezte azt, amit addig csinált, tulajdonképpen arra tanítjuk, hogy ignorálja a kérésünket.
Taktika: hívjuk úgy, hogy megérje odajönnie. Ha a hangunk azt sugallja, valami nagyon izgalmas fog történni, ha teljesíti a kérésünket, biztosan ránk figyel majd.
Számoljunk vissza. Ahelyett, hogy azt mondanánk: Gyere ide!, adjunk két figyelmeztetést. Adjunk egy percet, hogy odajöjjön, és ha mégsem teszi, menjük oda hozzá, fogjuk meg a kezét és mondjuk azt: Ha hívlak, elvárom, hogy gyere ide! A kisgyerekeknek nincs időérzékük, de ha számlálással érzékeltetjük, mit is szeretnénk (mondjuk: még két csúszás a csúszdán és indulunk), akkor hamar megértik, mire gondolunk. „Bárcsak itt maradhatnánk a játékboltban örökre, de most mennünk kell. Öleld meg még egyszer a kutyust és gyere, hozd a kulcsomat.” Tehát: figyelmeztessünk, tereljük el a figyelmét és elérjük a célunkat.
Persze gyakran, a legjobb szándékunk ellenére sem sikerül megállítani a hisztit, de egy kis kreativitással és gyakorlással sok ilyen helyzettől megkímélhetjük magunkat.
Fordítás: Horváth Orsolya
2013. november