A nagycsaládos életforma egyik nagy kihívása, hogy hétvégente olyan szabadidős elfoglaltságot találjunk, ami mindenkinek kedvére való.
Kezdjük azzal, hogy legtöbbször a kétfős családok: párok között sincs ezen a téren konszenzus. Az egyik inkább otthonülős, a másik aktívabb, egyiküket jobban lefárasztja a munka, pihenésre vágyik, a másiknak nagyobb szüksége van a kimozdulásra, sportra. Az egyik a természet nyugalmára vágyik, a másik belvárosi nyüzsgésre, bulira, plázára, mozira… Vígjáték vagy akció? Romantikus vagy művészfilm? Kultúrprogram vagy iszogatás a barátokkal? Közös barátok, vagy külön társaság? Pizza vagy gyros?
Szóval rengeteg dolog van, amiben nem könnyű meghozni a „mindenkinek legyen jó” – döntést, és akkor ehhez jön még hozzá 1, 2, 3, vagy több gyerek, szintén eltérő szükségletekkel és preferenciákkal. Főleg, hogyha különböző neműek, korúak, érdeklődési körűek.
Nálunk az időszámítás (gyerekek születése) előtti korban megvolt a kompromisszum. A férjem többet, többfélét sportolt, de találtunk közös metszéspontokat, együtt nézhető sorozatokat, és maradtak külön-külön hobbijaink is. Pedig nálunk még az időjárás is nehezítő tényező, mert a férjem 25 fok felett már csak klimatizált helyen vagy vízparton érzi jól magát, én viszont szeretem a nyári meleget. Cserébe fázós vagyok, úgyhogy meg kellett tanítania síelni, hogy télen is több kinti programot csinálhassunk.
Az első gyerekünk születése után szembesültünk minden szülő dilemmájával: hogy mennyire változtassuk meg az életvitelünket, és rendezzünk mindent a gyerek köré.
Az egyik végletes álláspont szerint önző, aki szülőként is a korábbi kedvteléseinek szeretne hódolni, a baba az első, az ő napirendjéhez és szükségleteihez kell mindent, MINDENT igazítani.
A másik oldal „a gyerek születik bele a mi életünkbe” nézőpont, ami szerint a szülők igyekeznek úgy élni, mint azelőtt, a gyerekük pedig alkalmazkodik ehhez az életvitelhez.
Mi, mint általában mindenben, ebben is a középutat választottuk: se nem zárkóztunk be a gyerekkel, se nem vittük mindenhova magunkkal. Figyelembe vettük az alvásidejét, az etetési, tisztába tevési lehetőségeket az úticéljaink kiválasztásánál, de nem mondtunk le minden programról, csak azért, mert már gyerekkel vagyunk.
A második fiunk megszületésével kezdett minden nehezebb lenni, hiszen a két gyerek napirendje sokáig eltért. De egy rövid sétát, kirándulást vagy játszóterezést meg lehet úgy oldani, hogy a kicsi addig babakocsiban vagy hordozókendőben alszik (ideális esetben). Felértékelődnek a helyi gyerekprogramok, „falunapok”, családoknak szervezett rendezvények, ahova könnyen eljutunk a picivel, és a nagynak is élmény, jobb híján a szülőknek is kikapcsolódás. Ezzel párhuzamosan elkezdődik a külön programok időszaka, többnyire apa a nagy gyerekkel, anya a kicsivel.
Nálunk volt pár év, mikor már egész jól összeért a két nagyfiunk, együtt voltak ovisok, egyszerre aludtak (vagy nem aludtak), így sok közös programra volt lehetőség.
A harmadik fiunk születésével újabb fejezet kezdődött, ismét babaalváshoz és bababarát helyekhez kezdtünk igazodni (meg a COVID szabályokhoz). A két nagy már iskolás, külön barátaik, programjaik is vannak, de azért igyekszünk minél több közös élményt is gyűjteni. De hogy mi tesz boldoggá egy 10, egy 8 és egy másfél évest egyszerre? Nyáron ilyen volt a strand, a fagyizás, a hajókázás, kellő motiváció esetén a séta.
Most kezdődik a kicsinél a játszóterezős korszak, amit össze lehet kötni a nagyoknak rollerezéssel, biciklizéssel, focizással, sárkányeregetéssel, tollasozással, stb.
A játszóház az iskolásoknak is izgalmas lehet, ha vannak trambulinok, mászófalak, nagyobb csúszdák is. De az is jó megoldás volt, mikor a férjem játszóházazott a kicsivel, míg én moziztam a nagyokkal.
A természetjárás nálunk mindig toplistás, minden korosztálynak megfelelő program, de az úticélokat és útvonalakat körültekintően kell kiválasztani. A másfél éves már nem biztos, hogy szívesen nézelődik hordozóban, de nem tud sokat gyalogolni se, és nem akármilyen terepen. A tanösvények ideálisak, mivel általában rövidebb, könnyen járható útvonalak, és a nagyobb gyerekeket is leköti, hogy elolvashatják a sok érdekes információt, míg a kicsi utoléri őket egy-egy állomáson.
Persze olyan is van, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni, és ezt is el kell fogadni. Főleg, hogy nemsokára kezdődik a két kamasszal és egy, dackorszakossal a „senkinek semmi nem jó” időszak. De addig talán még van egy kis időnk, sok jó élményt gyűjteni.