Samu vagyok. Minidiktátor. Angyalbőrbe bújtatott kegyetlen kis hadvezér. A szüleim első számú főnöke és parancsolója.
Veszélyes is vagyok, naggggyon veszélyes: ezt abból gondolom, hogy rácsos – mondom: rácsos!!- kiságyban alszom és tudok üvölteni, mint az oroszlán!
Csak saját felelősségre közelíts meg, mert megbabonázlak a cuki pofimmal, és onnantól a tenyeremből fogsz enni! Ezt a mamimtól tudom, hogy ilyen tényleg van, bizony!
Apropó a mamim.. Bírom, mert vicces egy perszóna. Fura képeket tud vágni.
A minap pelus-csere közben jött rám a pisilhatnék és olyan szép ívben sikerült tolnom egy pisit, hogy én is csak skubiztam: a fejem fölött átröppent a zuhatag és a falat találta telibe! Szegény mami elvörösödött és kétszer akkorára dagadt a feje.. Már megijedtem, hogy szétrobban! Valami olyasmit dunnyogott, hogy „ezért pingáltam neked a falra a Micimackóékat?!” És közben hápogott, mint egy kacsa, én meg jókat mosolyogtam magamban. Tényleg muris volt!
Na azért nem minden pisi-mutatvány sikerül ilyen jól, mert a következő alkalommal már nem produkáltam olyan szép nagy szökőkutat és hát a saját fejemet terítettem be.. Jól meg is lepődtem és csak pislogtam, persze a mami is, és megint csak hápogott. Hát az nagyon megy neki.
Amúgy a mamim határozottan fejlődőképes, ami a pelenkázásomat és az öltöztetésemet illeti. Az első együtt töltött napjainkon igazi tortúra volt minden, a mami fújtatott, kapkodott, jajgatott, nem talált bele a kezemmel a ruhácskáim ujjaiba, sőt volt, hogy elvesztette a praclimat félúton a ruciban, aztán csak kereste. Teljesen be volt pánikolva, hogy neki ez nem megy. Na de most már nem nyomat öltöztetési maratonokat, határozottan rövidült a szint-idő.
Jaaaj, még az volt nagy sztori, amikor lazultunk hárman a nagy ágyban, én úgy tettem, mint aki bedobta a szunyát, hadd örüljenek pár percre az ősök.. A mami mondta a papinak, hogy na ő most jól belövi a sérómat. El is kezdte birizgálni a hajzatomat, nagyon belemélyült, mert mikor úgy döntöttem ebből elég volt, és hirtelen mindkét kezemmel az ég felé csaptam egy felhorkanás kíséretében, a mamim annyira megijedt, hogy dobott egy hátast. Húú hát akkor is úgy rötyögtem, hogy teleraktam a pelust nevettemben.
Na majd még mesélek, de most show-time, akarommondani kaja-time!! Micsooodaaaa?!?!? Hogy előbb fürcsi?!?!?? NEEEE OÁÁÁÁÁ NEEEEEE utááálooooom OÁÁÁÁÁ
Samu egy hónapos
Továbbra is ‘miniatűr terrorista’ vagyok (idéztem a mamimtól)
A mami múltkor mondta is, hogy ha még egy percig üvöltözöm, hát neki akkor bizony leesnek a fülei. Na, több se kellett, ezt meg akartam nézni.. Szóval nem egy percig, hanem még egy órát is üvöltöttem, de a fülei csak nem estek le!! Szóval átvert..
A mamival még előfordult az is, mióta betettem a tappancsaimat a házba, hogy álmában sikonyált. Állítja, hogy nem miattam, hanem csak rémálma volt, de én ezt erősen megkérdőjelezem, hahaha..
A papit is kicsináltam ám! Történt ugyanis, hogy egyik nap vihar volt és az én papim, az én hősöm, kihúzta a tévét. Majd mikor a vihar elment, visszadugta. Csakhogy a tévé nem akart utána működni, a mami mondta, hogy eltűntek az adók. Kérdezte papit, jól dugta-e a vissza, a papi meg picit fáradt volt az éjszakai műszaktól, amit én rendelek el folyamatosan nekik, na szóval a papi enyhén ingerülten válaszolt a maminak, hogy talán tudja hova kell visszadugni!! Eltelt pár nap és a tévé csak nem lett jó, pedig összevissza állítgatták – bár mondjuk a mami, aki nem mellesleg egy igazi technikai analfabéta, hozzá se nyúlt. Mondta is nekem, hogy mellettem úgyse lehet unatkozni, tehát kell a rossebnek a televízió. De azért csak szóltak a házi ezermesternek, aki történetesen az én Zsuzsanagyim, aki szintén csak tanakodott a tévé fölött. A mamim meg ekkor már sírógörcsöt kapott, hogy ő most azonnal tévézni akar.. csak oázott, mint ahogy én szoktam. A mami ugyanis kissé hormontúltengéses miattam. Ezt is bizalmasan mondta ám el nekem!
A tévével meg végülis az volt, hogy a papi, az én hősöm, rossz helyre dugta vissza! Ez ám a fáradtság kérem… Természetesen miattam! Tudok okozni galibát, mi?
Olyan is volt, hogy a papi már dadogott a kialvatlanságtól, a mamival jót rötyögtünk rajta.
A mamival is kitoltam egyik nap. Kitalálta, hogy ő lenyomatot gyárt a mancsaimról.. csakhogy ehhez volt nekem is pár szavam. Nem tetszett ugyanis, hogy bekente a tenyeremet festékkel, tök trutyi lett, ami rossz érzés volt, hát fogtam magam és ökölbe szorítottam, hogy hagyjon már békén. Persze próbálta ő az ujjacskáimat kiegyenesíteni, de könyékig festékes lett, meg úgy kábé minden körülöttünk, a frissen felhúzott rucim is, meg a mamié is. Hát nem örült neki annyira.. de legalább föladta ezt a hülyeséget. Mindent azért nem engedek, na!
Van egy dolog még, amitől teljesen, totálisan kihaltak az én őseim: mégpedig, hogy elmászok onnan, ahova leraknak. Ezt már kábé 2 hete művelem, nemtom mit csodálkoznak, nem vagyok én egy mozdulatlan csomag, ami ott marad, ahova lepakolták. Ezt hogy gondolták?? Pedig fenemód erre számítottak, ahogy kivettem a szavaikból, ugyanis amikor tanakodtak a kiságyam felett, hogy kell-e a rácsvédő az ágyra, azt mondták, most még annyira nincs rá szükség, mert úgyse mocorgok el a helyemről. Na persze, hehe! Ja meg a légzésfigyelő beüzemelésénél is ez volt, hogy úgyse csellengek el fölüle, tehát jó lesz az. Megint csak annyival kommentálnám ezt is, hogy na persze, hehe..
Amúgy nem csak én szívatom őket, hanem a papagáj is! Az a kis „rohadék” (ezt nem én mondtam) eltanulta ugyanis a légzésfigyelő beriasztó hangját. Merthogy az én drága szüleim rendszeresen elfelejtik kikapcsolni, amikor kikapnak a kiságyból, az a szerkentyű meg akkor ugye beriaszt. A kis tollas ördög meg hallotta eleget, és már nyomatja a riasztást! A múltkor is a mami kiabált a papival, hogy kapcsolja ki azt a „szart” (ezt se én mondtam), a papi meg visszakiabált, hogy dehát ő be se kapcsolta.
Hát ezek mennek nálunk, én speciel nem uncsizom egy percet se. Jó kis helyre csöppentem úgy érzem…
Ja még valami.. mivel tisztában vagyok vele, hogy sok borsot törtem a mamim nózija alá, ezért történelmi tettre szántam el magam, és rávigyorogtam, hadd örüljön.. oda is volt magától, hogy Ő kapta az első mosolyt. Na de ki más kapta volna, hmmm??