Aktuálissá vált kutyánk éves szervize. Horst, családunk hármas számú -egykoron- női egyede, 5 éves basset hölgy, aki idestova 3 éve tisztel meg minket bizalmával. Ez a fene nagy bizalom persze idővel alakult ki csupán. Ékes bizonyítéka ennek az, hogy hozzánk költözése után két nappal már, mit sem törődve életének csodás alakulásával, kalandor lelke által hajtva, kiszimatolva a rést a pajzson, meglépett és a szomszéd városból kellett haza hozni az állatorvostól. Pozitív hozadéka a történetnek, hogy praktikus árukapcsoláskén dokit már nem kellett keresnünk, talált magának.
“Átvett” kutyus, akinek keblemre ölelése igen nagy lépésnek számított életemben, figyelembe véve azt az el nem hanyagolható tényt, hogy alapvetően félek a kutyáktól. Horst cicalelkű, minden kutyák Kozsója, akire, ha fejrázása után homlokára hosszanti irányban nyúlós nyálcsík ragad, még hasonlít is.
Tehát elindultunk. A jószág kisgazdája lábai előtt hevert, mint mindig és bánatos tutulással énekelte végig az utat, velünk együtt, hiszen ilyenkor szolidaritásból vele vonyítunk. Menet közben, új show elemként, kidugta a fejét kicsit az ablakon, minek következtében pofája és laska fülei lobogni kezdtek. Mondanom sem kell, emelkedett hangulatban érkeztünk az oltás vételezésére.
Kutyi gazdájával a kertben hűsölt, amíg én becsekkoltam gondosan vezetett kiskönyvével a recepción. Számomra ismeretlen arc fogadott. Röviden, arcomon kedves, a tutulást éppen abbahagyott és a pofalefetytől felvidult mosollyal, elmondtam mit szeretnék, illetve átnyújtottam az oltási könyvet. A hölgy rám mosolygott, majd feltett egy kérdést, cirkalmasat, hosszút, amiből az “is”, “és” szavakon túl csupán a “kombinált” szót értettem. Csapdát sejtettem. Éreztem arcom önkéntelen zsibbadását, a fejemet kicsit talán előbbre is toltam és a hely szellemének megfelelően kutyamód félrebiccentve egy halk “Heee?”, majd egy udvarias “Tessék?” hagyta el a számat. A hölgy elbizonytalanodott, de mielőtt újra feltehette volna a kérdést, visszatalálva magabiztos önmagamhoz közöltem, hogy a szokásosat kérem. Na ettől ő zökkent ki, majd előadást tartva a féreghajtás veszedelmeiről, rövid idő alatt eljutottunk odáig, hogy megszeretett ebem trombózist fog kapni. Ezt a szót is ismertem, de képemen ekkor már nem a hőségben bugyutává fáradt értetlenség, hanem a rettegés ült. “Jézusom”, sziszegtem lefagyva. “Örülök hogy megijeszthettem” válaszolta ő, majd az eleve meglepő kijelentését tetézve olyat kérdezett, amiből kiderült számomra, hogy az eddigi diskurzusunk alapján atom hülyének néz. “A kutyát magával hozta?” Rettenetesen elkezdtem röhögni és csak magamban feleltem azt, hogy “Nem, csókolom, az oltás nekem lesz!”, hangosan egy fantáziátlan “igen”-t búgtam neki.
Némi kinti várakozás után szólított minket. Horst, aki egyébként mindig lelkesen döcög befelé, most megmakacsolta magát. Gyermekem húzta, én valagànál fogva toltam. Bejutottunk. Ebünk, mint rendesen hátára vágta magát, tízmilliószorosra tekerte a cukiság mérőt és tűrte, hogy szeretik. Lelkesen meséltük el a doki néninek, hogy milyen szépen lobogott a kutya füle, aki (egyébként belegondolva joggal) lelohasztotta lelkesedésünket egy tanulságos történettel egy kutyáról, akit alig tudtak megmenteni, mert így csípte meg a torkát egy darázs és még a rendőr is megbüntethet alaposan, ha a frissen tanult kutyamókát észreveszi. Teljesen összetörtem az ünneprontó némber szavaitól. Nesze neked jókedv és vidámság. Rossz gazdi, csúnya gazdi vagyok! Mélyvénás depresszió fojtogatta a szívemet. Fél szemmel kinéztem a kertbe, ahol jó kis ágyást vettem észre és elhatároztam, hogy kifelé elásom magam. Arcomra kiült bűnbánatomat látva a dokinéni és asszisztenciája vidámul egyeztetve, hogy ki mivel rémített minket halálra, esküszöm egymásra kacsintott.
Fizetés után távoztunk az Adams family-rendelőből. Jövünk jövőre is, mert a kánikulától kicsit megfurcsálódott dokink alapjáraton nem horror és kiváló szakember, plusz karmikus, ahogy az eb anno rátalált.
Horst egész úton érezte, hogy lapos a hangulat, így vigasztaló jelleggel intenzív nyalogatásunkba kezdett. Alapból bánatos szemeivel nézett és határozottan azt éreztette, hogy a világért sem cserélne minket másra!