Így szerettesd meg a babákkal a fogmosást

2017-05-19

„Világ életemben utáltam!” – jön a gyakori válasz a „Te szeretsz fogat mosni?” kérdésre. Már nem is emlékszünk, mikor ment el a kedvünk az egésztől, mert valószínűleg még kicsik voltunk. Ez természetesen a mi gyerekeinkkel sincs másképp. Ha nem sikerül kiskorukban megszerettetni velük a fogmosást, egész életükben nyögvenyelősen állnak majd a tükör elé.

Babaágynemű mobil
hirdetés

A különbség, hogy ma már léteznek olyan fogkefék, amelyekkel egészen más élmény a fogmosás, még gyerekszemmel is. Természetesen nemcsak a fogkefén múlik, hanem a fogmosáshoz való hozzászoktatás lépésein is.



A szülők manapság már sokkal tudatosabban közelítenek gyermekük egészségének megőrzéséhez. A rendelkezésre álló könyvekből és az internetről szedett tudás alapján gondosan nyomon követik például gyermekük ideg- és mozgásrendszeri fejlődését, megelőzve ezáltal a később jelentkező halmazati betegségeket. A szájápolás körüli tudatos döntések azonban talán még nem kerültek ennyire fókuszba.

Pedig fontos megérteni, hogy a gyerekek fogazatának és állkapcsának megfelelő fejlődése érdekében már az első fog kibújása előtt megfelelő eszközöket kell használni. A Curaprox orthodonciás cumiját megismerve például, mi magunk sem gondoltuk volna, hogy cumi és cumi között ekkora lehet a különbség. A hagyományos cumik ugyanis gyakran okoznak állkapocs deformálódást, ugyanis túl nagy nyomást fejtenek ki a szájpadlásra, amit tovább erősít a cumi szopásakor kialakuló vákuum. A Curaprox termékének két oldalsó, szárnyszerű része viszont megakadályozza ezt a fajta nyomást, így megelőzi a keresztharapás kialakulását. Sőt, a mélyharapás megelőzésében is igen fontos szerepe van. A tiszta szilikonból készült cumi pajzsa ugyanis előrébb áll, mint az alsó állkapocs ív, ezáltal segíti a száj körüli izmok természetes fejlődését. Egy orthodonciás cumival tehát már sikeresen megalapozhatjuk az állkapocs egészséges fejlődését, és elkerülhetjük a későbbi fogszabályzás költségeit.



A következő lépcsőfok, amikor a babák folyton rágni szeretnének valamit. A Curaprox rágókáját ilyenkor érdemes megismertetni velük. A sokféle puha és keményebb felület rágcsálásával kisbabánk masszírozza az ínyét, ami fokozza a vérkeringést és nyálelválasztást, ezáltal pedig enyhül a fogzással járó fájdalom. Ráadásul masszírozó keferészei és egyéb stimulációs felületei segítségével a babát felkészíthetjük az első fogkefe használatára is.
De mit tegyünk, ha kibújt az első fogacska? Máris kezdjünk el fogkefét használni? A válasz természetesen: igen. A második kérdés mindig az, hogy de milyet? Nyilvánvalóan legyen színes, játékos, amit a baba szívesen vesz a kezébe, akár játék céljából is. A legelső időben érdemes csak úgy, fogmosási cél nélkül a kezébe adni, hogy ismerkedjen vele, rágcsálja, és ne legyen idegen számára, amikor a valós fogmosásra kerül a sor.

Kezdetben természetesen a felnőttek feladata a babafogak tisztítása, de 2-3 éves kortól már önállóságra lehet szoktatni a gyerekeket. Soha ne erőszakkal, hanem inkább jutalmazással próbálkozzunk. Sőt, a legjobb, ha egy kitalált játék részévé tesszük a fogmosást, bevonva akár kedvenc babájukat, plüssjátékukat, amelyen maguk a gyerekek is eljátszhatják a szülő szerepét, megmutatva kedvencüknek, hogyan kell helyesen fogat mosni.

A játékon túl azonban igen fontos szabályai is vannak a tejfogak tisztításának, amelyeket a szülőknek kell betartani.

Első szabály
Kíméletesség. Nagyon puha sörtéjű fogkefét kell választani!
Hiába a sok élénk színű, mesefigurás és állatformájú fogkefe, ami első látásra vonzó a babák számára, ha ugyanis ezeknek a fogkeféknek nem elég puhák a sörtéi, azok könnyen felsértik a babák érzékeny ínyét. A kemény fogkefék okozta fájdalom így sokáig rossz élménnyel párosítja a gyerekek számára a fogmosást. Ezért jó választás a Curaprox legkisebbek számára kifejlesztett fogkeféje a CURAkid. Ennek egyediségét a sörték speciális anyaga jelenti. A svájci Curaprox ugyanis nem a hagyományos nejlon sörtéket használja, hanem saját fejlesztésű, úgynevezett Curen® szálakat, amelyek sokkal puhábbak és rugalmasabbak, mint hagyományos társaik.

Második szabály
Hatékonyság. Ne csak puha legyen a fogkefe, de sűrűn sörtézett is!
A CURAkid feje 4260 db 0,1 mm átmérőjű – vagyis nagyon vékony – puha és rugalmas Curen® szállal rendelkezik, ez pedig sokszorosa annak, amelyet egy keményebb és ritkább, hagyományos fogkefefej tartalmaz. Ráadásul, a ritkább csomózású gyerekfogkefék egyes szálai között nagyobb mennyiségű lepedék marad a fogakon. Úgy képzeljük ezt el, mint a por összesöprését a padlón. Melyik lesz a hatékonyabb, melyikkel tudjuk jobban összehúzni a piszkot, egy ritkás söprűvel vagy egy sűrűn csomózott, puha szálakból álló partvissal? Hasonló a helyzet a fogmosás terén is. Ezért is nyerő, hogy a rendkívül sűrű sörtével rendelkező, puha CURAkid fogkefét választjuk.

Harmadik szabály
Ínyvédelem. Ne okozzon sérülést a fogkefe nyele és feje!
Ennek azok a fogkefék tesznek eleget, amelyeknek feje kicsi és gumibevonatú, így jobban befér a babák szájába, ott pedig az ínnyel ütközve nem sérti fel azt. A baba keze ugyanis még túlságosan ügyetlen ahhoz, hogy mindig megfelelően koordinálja a fogkefét, így nehezebben tudják elkerülni a hirtelen mozdulatokat, amelyeknek érzékeny ínyük, szájpadlásuk láthatja kárát. Az íny védelme szempontjából fontos az is, hogy a babák ne nagyon nyomják rá a fogkefét a fogaikra és az ínyszélekre. Már ekkor meg kell tanítani nekik, hogy ne erőből mossanak fogat. A rossz beidegződés következtében, később felnőve, túlzott rányomással ugyanis letolhatják az ínyt a fogról, ezzel pedig védelem nélkül maradnak a fognyakak, amely érzékenyebbé teszi a fogakat. A CURAkid ebből a szempontból is jó választás, kerekded nyele ugyanis csökkenti a nyomás erősségét, valamint tökéletesen beleillik a babák kezébe, így ügyesebben tudnak majd bánni vele. Ráadásul a fogófelülete csúszásmentes anyagból készült, így még vizesen is jól kézben tartható.

Negyedik szabály
Csak színesen. Legyen vidám vele a fogmosás!
Ha már nem fáj, ha simogat és csiklandoz az ínysértő súrolás helyett, az már önmagában örömre ad okot a babáknak. Ha pedig a fogkefe többféle, szuper színben kapható, akkor egyenesen szórakozássá tehető a fogmosás. De legjobb esetben a napi rutin egyik várva várt eseményévé.

További részletek: www.sagerdental.hu, www.tokeletesszajapolas.hu, www.facebook.com/tokeletes.szajapolas


Címkék: fogak , fogápolás , fogmosás , egészség , fogkefe

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: