Ezt a dolgot már évek óta halogatom, a férjem pedig évek óta rágja a fülemet. „Menjél már el vezetni!” – szokta volt mondogatni, mert bár 10 évvel ezelőtt szereztem jogosítványt, azóta egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor ültem a vezetőülésbe úgy, hogy gurultak a kerekek is. Mivel lassan olyan helyzetbe kerülünk, hogy elkerülhetetlen lesz minden nap legalább 5 km-t kocsikázni a lakásunk és az ovi/állomás között, ezért most végre beadtam a derekamat, mert én is látom, hogy egyszerűen nincs más megoldás.
Az oktató kérdése a férjem részéről egyértelmű volt, én azért többszörösen megkérdőjeleztem amit mondott, de végülis úgy voltam vele, hogy oké, tegyünk egy próbát. Vannak egyébként erre szakosodott autósiskolák is, elég könnyen lehet találni, de ha mégsem bukkansz rá egyre sem, akkor érdemes a lakóhelyed Facebook-csoportjában tippet kérni, garantáltan tudnak ajánlani majd oktatót, mert szerencsére egyre nagyobb igény van az ilyenfajta utóoktatásra.
Mielőtt azt gondolnád, hogy csak nők járnak újrakezdő vezetésre, ki kell hogy ábrándítsalak: szerencsére egyre több férfi is képes félretenni a büszkeségét, és új autó vásárlása esetén, vagy csak ha úgy érzik, kijöttek a gyakorlatból, bizony ők sem restek felkeresni egy oktatót – és ez fantasztikusan jó hír!
Egy csodálatos, 36 fokos nyári napra esett a választásunk a kezdéshez (akkor volt időpont), és nekem 1,5 órát kellett BKV-val utaznom, hogy a találkozási ponthoz érjek (meg ugyanennyit vissza is), de ugye még ez sem tántorított el, hiszen a cél lebegett a szemem előtt.
Az oktató végül tényleg nagyon is jó választásnak bizonyult, viszont az én szorongó érzéseim akkora erővel támadtak rám az ülésben, hogy megint úgy éreztem, hogy én képtelen leszek elindulni.
Ilyenkor nagyon jó, ha nem a férjünk, apukánk, nagykorú fiúgyermekünk ül mellettünk, akinek azonnal az egekbe szökken a vérnyomása, mert igenis sok türelemre és biztatásra van szüksége az újrakezdő tanulóknak. Nyilván, ha akkora önbizalmunk lenne, mint az autópályán 300-zal száguldozó sportautós delikvenseknek, akkor nem lenne indokolt, hogy kvázi újra megtanítsanak bennünket vezetni. De még inkább: hogy visszaadják a magunkba vetett hitünket, miszerint mi is tudunk vezetni csakúgy, mint az a több millió ember, aki fel-alá autózik az országban.
Szóval miután nyugodtan átbeszéltünk mindent és beállítottuk az ülést és a tükröket, és gyakoroltuk kb 5 percig az elindulást, megállást, már mentünk is a forgalomba. És én vezettem. 100 percig. Koccanás, karcolás, szabályszegés nélkül. Persze kellett egy kis segítség, de csakúgy, mint a biciklizést, a vezetést sem lehet elfelejteni, ha egyszer megtanultuk.
Lehet szokatlan az autó, lehetünk önbizalomhiányosak, megkophat a KRESZ-tudásunk – ezen mind-mind lehet segíteni, és kell is! – de gyakorlás nélkül soha nem fogunk fejlődni.
Úgyhogy ha szívesen vezetnél, ha unod már, hogy állandóan a társadra vagy utalva a hétvégi programok vagy a bevásárlás intézéséhez, akkor ne tétovázz sokat, kezdj el újra vezetni! Nem csak remek programot kapsz cserébe (nevezzünk „énidőnek 😉 ), de jó eséllyel az oktató dicsérő szavai is jól fognak esni, ahogyan az is, amikor felfedezed, hogy a többi autó volánja mögött sem Forma-1-es pilóták, hanem ugyanolyan hús-vér, hibákat elkövető emberek ülnek, mint te!
Nálatok ki szokott vezetni? Te vagy a férjed? Ha van jogsid, használod is? Magabiztos vagy az utakon? Várjuk a hozzászólásokat! 🙂