Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia 20 dolog, amivel ne foglalkozz többet

20 dolog, amivel ne foglalkozz többet

pottyos

Szülőként sok mindenből kevés van: szabadidő, pénz, energia, alvás. Több időt töltesz például az alvásra gondolással, mint magával az alvással.

Így csökkentsd le azoknak a dolgoknak a számát is, amelyek felhúznak. Nem foglalkozhatsz mindennel, nem vehetsz mindent a lelkedre. Időnként gondold át, mitől is szabadulhatsz meg:

1. A gyerek megeszik három bébirépát vacsorára, és közli, hogy tele van.
Kb. 43 percedbe telt, mire tökéletes és bőséges vacsorát főztél, az ő igénye szerint. További időt ne szánj arra, hogy foglalkoztasson: megeszi-e, vagy nem.

2. A gyerek vacsora után 90 másodperccel kér még valamit, mert nagyon éhes.
Talán egy negyedik bébirépát?

3. Fotók a közösségi médiában
Az üzenőfalad televan az ismerőseid cuki babafotóival, de te tudod, hogy a kép elkészülte előtt az egyik gyereknek még az orrában volt a keze, a másik épp készült megharapni a testvérét, anyuka pedig kétségbeesve mormolta, hogy legalább egy fotót hadd készítsen.
Majd a klikk után az egyik gyerek elsírta magát, a másik lehúzta a nadrágját, hogy a földre pisiljen.
Te tudod mindezt, de mégis lelkesen lájkolod a képet. Mert összetartotok.

4. Bármilyen hülyeség
Alapvetően mindenkiről a jó szándékot feltételezed, de minden hülyeséget már nem lehet tolerálni.

5. Kütyük
Igen, tisztában vagy vele, hogy limitálnod kell a számítógépes időt, a TV-időt, a bármilyen kütyüs játék időt. De néha a középső ujjad mutatod ezeknek a limitálási kötelezettségeknek, mert erre van szükséged, hogy épelméjű maradj.

6. Mindig kedvesnek kell lenni
Van különbség a kedvesség különböző fokozatai között, és az elnéző kedvesség nem mindig az, ami a legjövedelmezőbb neked. Az akaratos kedves el tud intézni dolgokat.

7. Mit visel a gyerek
Ha valami tisztát választ, akkor kit érdekel, hogy összeillik-e. Ezt a harci energiát majd az esti fogmosásra tartogatod.

8. Te mit viselsz
Igazából mindegy, hogy csinosan öltöztél fel, sportosan, vagy a lógós tréningnadrágod van rajtad, nap végére úgyis csupa ketchup lesz.

9. Hogy kimaradsz valamiből
Hát, szülőként sok mindenből kimaradsz. De mostanra talán már rájöttél, hogy igazából mindenki alszik szombat este 10-kor – vagy arra vágyik, hogy bár azt tenné.

10. Ráncok
Egy bizonyos korú nő vagy. Vannak ráncaid. Történet vége.

11. Hogy az otthonod nem úgy néz ki, mintha egy magazinból lépett volna elő
Vannak gyerekeid, vannak kisállataid, ezért aztán tisztaságod az nincs.

12. Divatok
Divat, zene, vagy az aktuális szleng – nem nagyon tartasz már lépést a trendekkel. Néha megguglizod, ha nagyon nem érted, mit beszélnek a fiatalok, vagy mit jelentenek a netes rövidítések. A LOL már megvan.

13. Ott hagyod a barátaid, hogy otthon legyél
Néha szükséged van egy estére otthon, társaság nélkül, a pizsamádban.

14. Ott hagyod a gyereked, hogy kimozdulj végre
Néha szükséged van egy estére távol a gyerektől, hogy táncolj egyet jó zenére.

15. Van-e napirendje a gyereknek
Mindent nem lehet eltervezni. Minden percet nem lehet lekötni. Végülis a legnagyobb gondolatok unatkozás közben születnek, nem?

16. Mindent megcsináltál-e?
Néha szét kell tépni a feladatlistát, ledőlni aludni, csokit eszegetve.

17. A jó szülő
Arról, hogy milyen a jó szülő, mit csinál, hogy csinálja, ezerféle vélemény van. Van ez, és van ennek az ellenkezője. Mindennek nem felelhetsz meg, hiába tudnak úgy tenni, mintha kellene.

18. Összehasonlítgatások
Ne hasonlítgasd az életed másokéhoz, hogy neki ez jobb, neki az jobb. Ha mindenkiből csak a jót veszed ki, a végén kapsz egy teljesen túlidealizált életet, ami nem is létezik a valóságban.

19. Azon aggódni, hogy a gyereked különlegesen okos-e, tehetséges-e, jó sportoló-e
A különleges nagyon sok energiát igényel. Ahelyett, hogy ezt hajkurászod, inkább nevelj jó és kedves gyereket. Mert tudod mi van? A jó és kedves igenis különleges!

20. Hogy összeszedett légy
Régebben talán azt hitted, hogy minden felnőtt összeszedett, átlátja a dolgokat, tudja a válaszokat. De nem, senki nem összeszedett, csak igyekszik minél inkább annak tűnni.

Forrás: scarymommy.com

Ez is tetszeni fog