Ha erre a cikkre kattintottál, akkor vagy nagyon szereted a gyerekedet és jót akarsz neki, vagy az a célod, hogy botránkozhass egy megmondó íráson. Elárulom az egyik számára hasznos lesz az írás, a másik csalódni fog…
Már több éve dolgozom kisbabás és várandós anyákkal és apákkal, jómagam is megéltem három várandósságot, szülést és gyerekágyat. De csak az elmúlt időszakban, mikor több nőt végigkísérhettem a várandósságában, segítettem az útjukat a szülés körül, majd a gyermekágy nehézségei között, ismertem fel a legnagyobb veszélyt ami a mai, főleg első gyermekes édesanyákat (olykor apákat is) fenyegeti.
A mai anyák, úgy látom, hogy sokkal tudatosabban készülnek a gyermek érkezésére, vagy önmagában a várandósság alatt egy tudatosabb jelenléttel vannak, mint korábban – tisztelet a kivételnek. Rengeteg mindent elolvasnak, belépnek vonatkozó, tematikus Facebook csoportokba, tanfolyamokon vesznek részt, vagy éppen járnak perinatális szaktanácsadóhoz, pszichológushoz, dúlához, és mindezt teszik azzal az olthatatlan vággyal, hogy gyermekük számára a legjobb lehetőségeket biztosítsák, letegyék saját problémásabb mintáikat, vagy épp megszilárdítsák azt, ami jó.
Ezek az anyák és apák rengeteg információt gyűjtenek össze, és azt gondolom, hogy sokkal közelebb állnak ahhoz, hogy megértsék milyen is egy baba működése, mik a szükségletei, mint amennyire erre lehetőség volt a korábbi évtizedekben. De!
Amit igazán veszélyesnek érzek, hogy kialakul egy olyan idealizált anya és apa kép, aminek utána foggal-körömmel próbálnak megfelelni. Kialakul egy olyan kép, hogy mi a legjobb a babának, hogyan kell a babát a lehető legjobban nevelni, szélsőségesebb esetekben akár olyan mondatok is elhangozhatnak, „hogy hogyan kell a babával úgy bánni, hogy egészen biztosan egészséges pszichéje legyen, biztonságos kötődése és felhőtlen boldog baba legyen.” És ezzel van a gond.
Nincs recept az anyaságra. Nincs olyan általános recept, ami minden egyes babára igaz lenne. Vannak olyan elvek, amik fantasztikusak, amikről beszélni kell, mert évekig, sőt évtizedekig szóba se kerültek a gyereknevelés kapcsán. Ilyen például az igény szerinti szoptatás, az együttalvás, a hordozás és még sorolhatnánk. A probléma ott kezdődik amikor az egyes eszközök és elvek használatát összekeverjük a valódi válaszkész neveléssel. Válaszkész tehát az amikor a gyermek valós szükségleteire reagálok, ami olykor nincs összhangban a fent felsoroltakkal vagy más, mostanában erősen hangsúlyozott, alapvetően jó eszközzel. Vannak babák akik például nem szeretnek hordozódni. Vannak olyanok, akiknek emésztőrendszerük sajátos működése miatt nem lehetséges az igény szerinti szoptatás, amennyiben ez alatt azt értjük hogy a baba éhségjelzésnek tűnő jeleire mindig engedjük táplálkozni. Vannak babák, akiknek anatómiai eltérésük nem feltűnő, ugyanakkor meghiúsítják egy általunk fontosnak tartott eszköz használatát. És ilyenkor látom azt hogy a jól felkészült, tudatos anya nem érti, hogy mit ront el. A hónapok alatt, míg készült az anyaságra, megszilárdult benne a kép, hogy ezt hogyan kellene csinálni, és egyszer csak ott áll, hogy nem megy. Az a tapasztalatom, hogy ilyenkor a falig elmennek ezek az édesanyák, az összes, adott téma szakértőjével konzultálnak, segítséget kérnek, és nagyon nehéz elengedniük az elvet ami a fejünkben gyermekük boldog és egészséges életét garantálná, amire készültek.
Látom ahogy édesanyák szinte belerokkannak abba, hogy az elvnek megfeleljenek, mert a legjobbat szeretnék a gyermeküknek. És itt fontos megemlíteni, hogy nem minden gyermeknek ugyanaz a jó. Ezért is tartom egy szint után kerülendőnek a tematikusan szervezett Facebook csoportokat, mert sok, kiválóan alkalmas a bűntudatkeltésre.
A mostanában, akár általam is hangsúlyozott fantasztikus eszközök használatát a gyermekhez kell igazítani. Nincs olyan, hogy egy kisbaba mindenben úgy működik, ahogy a tankönyvben le van írva. Mindenki eltérhet ettől valamelyik dimenzióban.
Azt látom, hogy abban, hogy ez így alakul mostanság többeknél, nagy szerepe van egyfajta elmagányosodásnak. Régen az anyák egymástól is tanulták meg az anyaságot, együtt éltek többen, a lányok pici koruktól beleláttak a kisebbek ellátásában. Ma sokkal gyakoribb, hogy egy édesanya először életében a saját gyermekét pelenkázza. Így nehéz megtanulni, hogy a gyermekeink nem felelnek meg minden tudományos vagy szakirodalmi elvárásnak, hogy anyaként sokszor a legfőbb eszközünk a próbálkozás, hogy az egész anyaságot és a gyermekünket, az ő szükségleteit, tanulnunk kell.
Akkor az lenne a megoldás, hogy nem tájékozódik senki? Egyáltalán nem! A válaszkész nevelés, vagy biológiai norma alapú nevelés, mindenkinek járható út. De nem szabad minden elvet magunkra húzni, hogy akkor lehetünk csak jó anyák (vagy apák), ha természetes úton szülünk, ha igény szerint tudunk szoptatni, ha ECzünk, hordozunk, együtt alszunk… Ezek mind jó, sőt adott esetben legjobb módszerek, de nincs egy darab kikövezett út sem a gyermekünk számára, sem számunkra.
Hogy miért inkább az anyákról írtam? Mert az is a tapasztalatom, hogy sokszor a tudatosan készülő édesapákban meg van valami ősi nyugalom és rugalmasság, hogy minden rendben lesz. Mintha őket kevésbé az elveknek való megfelelés hajtaná. Talán azért, mert az anyák jobban érzik felelősségüknek a gyermek életbentartását és a társadalom elvárása is velük szemben mértékekkel nagyobb.
Mégis mit tehetünk akkor gyermekágyra készülve, avagy gyermekágyas családot segítve?
Nyugodtan olvassunk, tájékozódjunk, tanuljuk meg, hogy milyen a biológiai norma alapú nevelés, legyünk nyitottak arra, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen, és ha valamiben nem felelünk meg az általunk nagyra tartott elveknek, akkor is lehetünk a legjobb szülei egy boldog gyermeknek. Segítőként pedig azt tehetjük, hogy erősítjük az édesanyát (és apát), mikor meg van ijedve, amikor keresi az útját, mikor elgyászolja azt a fajta anyát, akit elképzelt hogy lesz, vagy épp azt a babát, akit elképzelt magának, és segítjük megtalálni hogy hogyan tud ő elég jó anya/apa lenni.