Van két gyönyörű gyerekem, egészséges mindenki, van egy szerető férjem, szép, nagy lakásban vagyunk, keresem az olyan jellegű híreket, amikhez képest érezhetem, hogy én milyen szerencsés vagyok, de nem érzem.. Kezdek depis lenni, menekülök otthonról, de az sem jó..
Aztán végre megfogalmazódik bennem a cél.. Szeretnék egyensúlyban lenni önmagammal, és bebizonyítom hogy ez családon belül is működik..
Szerintem érdemes egy kicsit visszamenni a múltba, mivel én nagyon nehezen tanultam meg a Jelenben lenni, sokszor visszatekintettem, hogy nekem anno, milyen jó is volt..
Főiskola után több évig marketing vezetőként dolgoztam, az első munkahelyem egy kereskedelmi rádió volt, így mindenféle médiás és nem médiás bulin is VIP vendég voltam, szuper fizetéssel, rengeteget utaztam, minden második hónapban mentem valahova. Fizetés nélküli szabikat is ki tudtam venni, Miamiban jártam nyelvsuliba, hátizsákkal fedeztem fel Dél- Kelet Ázsia több országát, két hónapig voltam kint, sokat láttam, tapasztaltam. Mivel édesanyám egyedül nevelt -és nyílván a személyiségemből adódóan is- egy jó kis önző, egoista életet éltem. Pasiztam, buliztam, költöttem, dolgoztam és mindig pörögtem, ez volt az életem, enyém volt a világ! 🙂
Egy londoni út után ismertem meg a férjem. Ő valóban más volt, mint a többi pasim. Az első ember volt az életemben, aki nem akart betörni, hanem elfogadott olyannak, amilyen vagyok (pedig őszintén megvallva nem nagyon élnék magammal 🙂 ).
Egy dolgon tudtunk csak „vitázni”, az pedig a pénz volt, pontosabban a pénzhez való hozzáállás, neki is teljesen más nézete volt egy kapcsolaton belül az anyagiakról, és nekem is.
Kezdtem lenyugodni mellette, furcsa mód kiegyensúlyozottá vált az életem. Minden gyorsan történt, lánykérés, esküvő, akkor már a hasamban volt Maxi :). Nyílván a terhességről is mindenki tudna oldalakat írni, van jó és rossz oldala, de utólag visszanézve persze nem volt semmi gond, hang nélkül megszültem a fiúnkat. Az első pár hét olyan volt, mint a mesében, aztán kezdtem kicsit fáradt lenni. Aztán nagyon fáradt. Amikor a gyerek 3-4 hónapos lehetett, egyszer csak elaludtam a vacsorám mellett..
Azt sem tudtam általában, hogy milyen nap van, hány óra, megszűnt az időérzékem, csak azt tudtam , hogy mikor szoptattam utoljára a gyereket és mikor lesz időszerű a következő. Mindenhonnan hallgattam az okosságokat, ha sírt a gyerek már mentem is a netre, hogy vajon mi baja lehet? Mert hát honnan tudtam volna, soha még csak nem is pelenkáztam gyereket a sajátom előtt. Felborult az életem, semmi nem szólt már rólam. Mindent próbáltam sokszor görcsösen jól csinálni. Maxi alapvetően mintagyerek volt.
De valami nem stimmelt nálam.. Kérdéseim, hiányérzeteim támadtak. Mi van a barátokkal? Olyan lelkesek voltak, amíg a hasamban volt a baba, most pedig lassacskán elmaradoznak. De hát én sem hívom őket, nincs rá idő, gyerekre kelek, gyerekre fekszem, szoptatok, fejek, főzök, és próbálok még mindemellett nőként kinézni. Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert még terhességem alatt meglátogattam egy kisgyerekes ismerősömet, és hihetetlenül nézett ki régi önmagához képest. Kitérdesedett jogging gatya, zsíros haj, ápolatlan kinézet. Ott és akkor megígértem magamnak, hogy ez nálam nem így lesz! Ezt a mai napig tartom és erre szerintem jogosan büszke is vagyok.
Szóval mentek a napok, hetek, hónapok, elég jól helyt álltunk a férjemmel, aki számomra a lehető legjobb APA és mindenben segít, de nekem sokszor ez is kevés volt. Kivoltam.. Viccesnek tartottam, hogy már annak is örültem, ha egyedül elmehetek a DM-be vásárolni, persze pelenkát :)! Az első egy év nagyon kemény, legalább is nekem az volt, pedig akkor még anyukám is néha-néha besegített.
Mindig kerültem a csoportos kismamás foglalkozásokat, összejöveteleket, egyszer-kétszer megpróbálkoztam velük, és amúgy maga a program nyílván nagyon hasznos és jó is, csak engem nagyon idegesítettek a „Te gyereked mikor és milyet kakilt?” jellegű témák.. Nem vagyok csapatjátékos, soha nem is voltam és az „Ősanyák” kifejezetten irritálóak voltam számomra, de titkon néha csak irigyeltem őket, hogy ebben a szerepben ők maradéktalanul jól érzik magukat, ki tudnak teljesedni.
Sokszor rákérdeztem az újdonsült anya barátaimnál, hogy ki mikor szexelt vagy csókolózott utoljára a férjével/párjával? Sokan az idejét sem tudták megmondani, mert már hónapokban volt mérhető. Ehhez mérten még mindig szerencsésnek érezhettem magunkat, hogy mi 2-3 hetente bújunk össze, pedig amúgy igényünket és korunkat tekintve jóval több lehetne!
Nagyritkán kimozdultunk, de már az sem volt olyan, mint a gyerek előtt, hiszen számolhattuk vissza a perceket, hogy pontosan még mennyit tudunk aludni, mikor kel reggel a gyerek.
Kissé sivárnak éreztem az életem, pedig igazából semmi okom nem volt rá, és terhes lettem Nadinnal. Hogy mi van?!?! Menstruáció második napján hogy lehet teherbe esni? Persze, olvastam már ilyen sztorikat, na de pont velem történik meg?! 3 terhességi teszt, de még mindig ott a két csík.. Most mi legyen/most mi lesz? Végül is teljesen optimális minden, két és fél év lesz a két gyerek között, meg amúgy is, ha már a sors így hozta.. Dehogy a sors, mi akartuk ezt, nem védekeztünk, mondta a férjem. Nyílván egy pici gyerekkel az oldalamon, és egy még kissebbel a hasamban el sem tudtam magam képzelni, de megint csak teltek a napok, hetek, hónapok, aztán megérkezett kislányunk. Gondoltam itt is pár hét alatt regenerálódik majd a testem, hiszen Maxi után is 3 héttel a szülés után ugyanúgy 50 kg voltam, mint a terhesség előtt. Hát, azért a császár után én rendesen megszenvedtem, de amilyen hamar lehetett elkezdtem hasazni, intim tornázni, végül 6 hónap alatt nyertem vissza a súlyomat, hasamat, nyílván a bőr már soha nem lesz olyan, mint a gyerekek előtt volt. Bár bevallom, jól esik, amikor látom az emberek meglepett arckifejezését, miután megtudják, hogy kétgyerekes anya vagyok. Gratulálok, szokták mondani és én ezt büszkén és boldogan fogadom.
A babavárás, gyereknevelés kapcsán rengeteg anyagom összegyűlt az évek során, így gondoltam egyet, és elhatároztam, készítek egy weboldalt és felépítek egy saját brand-et.. Így született meg a PöttyösLabda, a harmadik gyerekem. Sok munka van vele, nyílván nehéz a gyerekek mellett megoldani, hogy még erre is jusson idő, de végre újra pörgök, megyek megbeszélésekre, fejlesztem az oldalamat, egyre több embert ismerek meg, imádom, hogy én osztom be az időmet, a felelősséget ami a munkával jár és hogy nem kell senkihez sem alkalmazkodnom.. Szeretem.
A férjemmel kicsit kezdünk elmenni egymás mellet, évek óta nem érti meg, hogy nem tudok pénzt kérni, amikor szükségem van rá, pedig abszolút igaza van, ez egy család, és ha szükségem van valamire, akkor csak jelezzem, mert ő annyit ad amennyije csak van, de valamiért, mint ha mindig harapófogóval kéne kihúzni belőlem: légyszi adj pénzt erre, vagy arra.. Én, aki ha gondoltam egyet, akkor vettem magamnak egy közel százezres cipőt, vagy elutaztam Indiába, Amerikába.. Nem megy.. Nincs kedvem szexelni sem, sok nekem a két gyerek, mehetnékem van itthonról, bulizni akarok, nem akarok non-stop fáradt lenni.. Sokat dolgozik, sokat dolgozom, amikor együtt vagyunk, az 99%-ban a gyerekekről szól. Közben anyukám kiköltözik Ausztriába, anyósomék pedig már idősek és Győrben laknak, nem nagyon van segítség, megoldást kell keresnünk.
De mi is a bajom?! Van két gyönyörű gyerekem, egészséges mindenki, van egy szerető férjem, szép, nagy lakásban vagyunk, keresem az olyan jellegű híreket, amikhez képest érezhetem, hogy én milyen szerencsés vagyok, de nem érzem.. Kezdek depis lenni, menekülök otthonról, de az sem jó..
Photo by Vándor Rita
Aztán végre megfogalmazódik bennem a cél.. Szeretnék egyensúlyban lenni önmagammal, és bebizonyítom hogy ez családon belül is működik..
Ehhez keresek egy szakembert, aki nem pszichológus, nem is pszichiáter, hanem spirituális vonalon munkálkodik, viszont olyan ember ajánlja nekem, akinek nagyon adok a szavára és nyílván a sok ázsiai utamból eredendően is vonzódom a spirituális dolgokhoz.
Mindenkinél nagyon fontos a gyerekkor, hiszen onnan hozzuk magunkkal a jól belénk kódolt mintákat, amit a tudatosabbja észrevesz, a nem annyira tudatos pedig csak nyomja a hétköznapokat, anélkül hogy feltűnne neki.. Visszamegyünk természetesen a múltba, családállítás, döbbenet, sok dolgot meg szeretnék változtatni magamban..
Könnyű szavak: elengedés, jelenben lenni, megbocsájtás, elfogadás, ego leküzdése, nehezen mennek, de nem adom fel.. Sem magam miatt, sem a családomért, nem azt a mintát akarom adni a gyerekeimnek, amit anno belém kódoltak. Régen divatosabb volt a poroszos nevelés, nyílván jó pár családi vitán túl vagyunk, hogy próbálják ők is elfogadni a kissé liberálisabb nevelésünket, ami nekik persze nem megy, de rájövök, hogy nekem kell ezen is változtatnom. Miért zavar engem, hogy ők mást akarnak rám erőltetni, engedjem már el ezt is, fogadjam el őket olyannak amilyenek. Elfogadás.
Photo by Vándor Rita és Juhász Éva
Kommunikáció: persze sokat beszéltem régebben is, de most végre megtanulok hallgatni is, meghallgatom a férjemet, sokat beszélgetünk, a problémáinkról is és keressük és meg is találjuk mindenre a megoldást, megtaláltuk a tökéletes pótnagyit is, így végre jóval többet tudunk kettesben lenni.
Nem kívánom a húst, hát akkor nem eszem, működnek az intuíciók, gyerekekkel sokkal jobb a kapcsolatom, a férjemmel pedig a gödörből jöttünk vissza, csókolózunk a közért közepén 7 év után, új „szabályokat” hozunk: minden csütörtök este a miénk, kettesben vagyunk, és azt csináljuk amihez, csak kedvünk van, végre meg tudjuk beszélni az anyagikat, úgy oldjuk meg, hogy az mindkettőnknek jó legyen, mindenben partner, amiért mindig hálás leszek neki! Elkezdek jógázni heti négyszer, végre van erőm és energiám újra, kezdek mindent pozitívan látni, nem is értem magam, hogy mi volt velem, de a lényeg, hogy figyelek magamra, elsőként magamra, mert ha én egyensúlyban vagyok, akkor minden sokkal jobb és sokkal könnyebb, és működik!
Lassan egy éve éljük tudatosan az életünket, semmit nem sajnálok, hogy mi hogy alakult, mert már a jelenre figyelek, azt próbálom megélni, újra élvezem a gyerekekkel eltöltött perceket, a férjemmel pedig talán ilyen jó még soha nem is volt. Megértek dolgokat, ok-okozati összefüggéseket, betegségeket, ahogy nem vagyok magammal egyensúlyban valamelyik gyerekem azonnal lebetegszik, ilyenkor egyből elemzem magam, hogy mi bajom is van, és ahogy rájövök a probléma forrására, már másnapra semmi baja..
A gyerekektől rengeteget tanulok, nagyon jó tükrök és tanítók, nem erőltetem rájuk az akaratomat, hanem hagyom őket -nyílván határokon belül- de a legfontosabb, hogy megéljék önmagukat!
Nagy igazság: „Ha változást akarsz, kezdd magaddal!”
Spuriga Dóra