Minden szülőnek jól jöhet egy kis támogatás a dackorszak idején! Ezt tapasztalta Deliága Éva gyermekpszichológus a praxisa során, és ebből a gondolatból született a ’Mit kezdjünk az akaratossággal?’ című remek,…
Pöttyöslabda
-
-
“Bárki a tenyerén tud hordozni egy nőt egyetlen éjszakára. De csak egy igazi férfi képes erre egy egész életen keresztül.” (Andy Horner) Ilyen és ehhez hasonló idézetekkel nem feltétlenül csak…
-
Minden tini kezében ott van reggel, ebéd után és este is. Hemzseg a dobozaiktól minden pad 10 méteres körzete. Nem hiányozhat a bulikról és már egészen olcsón is kapható. A…
-
Egy ismerősöm mesélte, mennyire fel voltak háborodva a gyerekei, amikor a Kisvakondban az öltönyös bácsik kivágták az erdőt, hogy várost építsenek a helyére, a vakondot meg a barátait pedig betelepítették…
-
Erre a kérdésre nyújthat megoldást a Kider App! Szabó Edit Dittével és Vecsei Tamással az applikáció készítőivel beszélgettem a minap. A velük készült interjút fogadjátok szeretettel!
-
Mindig is tudtam, hogy a gyerekek sokkal nagyobb hatalommal bírnak, mint azt a felnőttek általában gondolják. Amikor én voltam kicsi, még nem értettem, hogy ha összefogunk, köveket mozgathatunk meg. Amióta…
-
Koraszülöttek Világnapja november 17-én: mi a közös Einsteinben és Mark Twainben, és mellettük még számos világhírű tudósban, zenészben, íróban, akik különböző korokban és országokban születtek? Mindannyian koraszülöttek voltak, de ledolgozták…
-
Már egy ideje foglalkoztat az öregedés, pedig ezt néha magamnak sem merem kijelenteni. Hiszen „még csak” 39 éves vagy! kapom a kedves bókokat, azonban a klasszikus kozmetikai kezeléseken már érzem,…
-
Találkozz kedvenc kutyusaiddal egy zenés, kalandos őrjáraton 2019. december 30. és 2020. január 5. között Sopronban, Debrecenben és Budapesten!
-
Amikor természetes mosószereket használunk, gyakran érezhetjük úgy, hogy a ruháink nem elég illatosak, kicsit durvább a tapintásuk, vagy a foltokat nem sikerült rendesen eltávolítani. Nem kell izgulnunk emiatt, mert szerencsére…
