Az élet úgy hozta, hogy messze sodródtam a nyugodt, csendes sárréti kisvárostól, ahol felnőttem. Spanyolországban alapítottam családot, 2000 km-re a gyökereimtől. Nagyon szerencsés vagyok, mert olyan életünk van, amiről mindig is álmodtam: utazhatunk.
Igyekszünk minél több helyre eljutni, idén júniusban már bejártuk Andalúziát, tavasszal pedig Észak-Portugáliában barangoltunk. Óriási kiváltság (amiért kimondhatatlanul hálásak vagyunk a sorsnak), hogy (nyilván bizonyos kereteken belül) bárhova elmehetünk, ahová szeretnénk. Megyünk is, amikor csak tudunk.
Van azonban egy fix utazás, amiről a világ minden pénzéért sem mondanék le: évente hazalátogatunk Szeghalomra, abba a városkába, ahol a csodás gyerekkoromat töltöttem, és ahol a családom él. Tavaly már az akkor éppen első szülinapját ünneplő kisfiunkkal mentünk, és sokkal jobban sikerült az út, mint ahogy vártuk. Az idei családi nyaralásunk után a férjemnek sajnos nem maradt több szabadsága, de addig erősködött, hogy menjünk csak nyugodtan nélküle, mígnem megvettem a repülőjegyet a fiamnak és nekem. Kettesben mentünk “haza” Magyarországra, és fantasztikus tíz napot töltöttük a családommal.
Spanyolországban Baszkföld fővárosának, Vitoriának egy csendes kertvárosi részében élünk. Hiába van udvarunk, lakunk egy óriási, fákkal és bokrokkal teli park mellett, mégis hiányzik az a nyugalom, az a hangulat, ami a szülővárosomban oly széppé tette a gyermekkoromat. Pablo, a fiam soha nem fogja igazán tudni, hogy hogyan nőtt fel az anyukája, de betekintést kaphat a vidéki vakációk alatt.
És hogy milyen élményekkel lettünk gazdagabbak a sokak szerint unalmas kisvárosi nyárban?
- Szalonnát sütöttünk! Nálunk ilyenre abszolút nincs lehetőség, a szalonnának már a gondolatától is frászt kapnak a mediterrán életmód szerint étkező spanyol családtagjaim. A kisfiam úgy ette a zsíroskenyeret hagymával az unokatesói között a földön ülve, hogy öröm volt nézni.
- Bátyám három kisfia izgatottan várta a spanyol unokaöcsit. A házuk udvarán hatalmas volt a hancúr, labdáztak, buborékot fújtak, futóversenyt rendeztek. Pablo megtanult olyan sebességgel motorozni, hogy azóta is csak rohanok utána, amikor sétálni megyünk.
- Apukám sajnos már évek óta nincs közöttünk. Szenvedélyes méhész volt. A testvérem most újjáélesztette ezt a csodaszép hagyományt a családban. Mostmár modern idők járnak, nem az erdőben pergetnek (veszik ki a mézet a kaptárakból), hanem hazahozza az isteni mannával teli kereteket, természetesen méhek nélkül, és az alsóépületben dolgoztunk együtt a gyerekekkel. Csurgott az aranyló méz, Pablo két kezét tartotta a kifolyó alá. A köhögése két nap alatt rendbejött, én pedig örökre bevéstem magamban a képet, ahogy az unokatesóival nyalogatták a mézet, nagyokat kacagva.
- A bográcsozás sem maradhatott ám el. Csülökpörkölt, csirkepörkölt, rotyogtak a finomabbnál finomabb hagyományos magyar ételek, amiket Spanyolországban lehetetlen ugyanolyanra megfőzni. Pablo úgy ette mindet kovászos uborkával, hogy azt hittem, kipukkan.
- Nagyi erkélyéről csipeszt dobálni igazi csibész dolog, már tavaly is huncutan villogott a szeme közben. Úgy látszik, nem felejtette el (vagy csak anyukám mutatta meg neki újra úgy, hogy én észre sem vettem), és kétnaponta szedegettük a ház előtt a színes csipeszeket. Milyen egyszerű játék is ez, mégis mennyire élvezte!
- Mindenhová biciklivel menni sem megszokott dolog nekünk. Igyekszem keveset használni az autót, de a távolságok miatt néha kikerülhetetlen, és a tömegközlekedés is nagyon jól működik Vitoriában. A kisfiam most aztán kiélvezhette a kerekezést, vigyorogva nézelődött a gyerekülésben.
- Mezítláb, mezítláb, mezítláb…
Itthon is sokat van cipő nélkül, de a játszótérre nem vihetem cipő nélkül. Se boltba. Se a villamoson. Na Nagyiéknál aztán nem sokat volt rajta szandál, minden este kefével kellett súrolnom a talpát. Öröm volt nézni!
- A gyerekkori barátnőm kislánya egyidős a fiammal. A Berettyó-parti séta és motorozás az egyik legszebb emlékem arről a nyaralásról.
A végtelenségig tudnám sorolni az élményeket, amiket a tíz nap alatt gyűjtöttünk, de nem akarom untatni az olvasókat. Azért írtam ezt a kis beszámolót, hogy megcáfoljam azt a kijelentést, miszerint vidéken, a nagyszülőknél nyaralni unalmas dolog. Hogy egy csendes vidéki kisvárosban nem lehet olyan jót vakációzni, mint a tengerparton. Egyáltalán nem így van, sőt! Mindenkit csak bátorítani tudok, hogy menjenek a falusi, kisvárosi rokonokhoz, nagyszülőkhöz! A szép nyári emlékekhez nem kell sok pénz, nem kell külföldre utazni, drága szállodában megszállni. A kevesebb sokszor több, és az, ami nekünk jelentéktelen, unalmas apróságnak tűnhet, a gyerekeknek hatalmas kaland.
Éljenek a vidéki nyarak!