Bevallom, úgy vagyok ezzel az április 22-vel, mint a Valentin nappal, és a többi nevezetes nappal, hogy igazán akkor látom értelmét, ha nem csak ebben a 24 órában fordítjuk figyelmünket az ünnepelt felé.
Szép és jó dolog, ha az év egy kiemelt napján köszöntjük az édesanyákat, ünnepeljük a gyerekeket, vagy megajándékozzuk a szerelmünket, de ha az év többi napján nem vagyunk ugyanolyan figyelmesek velük, akkor az egész üressé válik.
A Föld tisztelete is át kellene, hogy hassa a mindennapjainkat, és attól, hogy április 22-én nem szemetelünk, vagy részt veszünk egy szemétszedési akcióban, letesszük az autót és kerékpározunk, még nem leszünk a mindennapokban környezettudatosak. Persze minden apró lépés számít, így a semminél jobb, ha mindenki csak egy napig belegondol környezetünk megóvásának jelentőségébe, de ha tartós változást szeretnénk elérni, a hétköznapjaink részévé kell tennünk ezt a hozzáállást.
A mostani helyzetben sokat hangoztatják, hogyha az embereknek kényelmetlen is ez a karanténosdi, a Földnek mindenképp jót tesz a fellélegzés. Lényegesen kevesebbet használjuk az autókat, félgőzzel működik sok helyen a gyártás, így csökken a légszennyezettség. Megváltoztak a fogyasztói szokásaink, kevesebbet vásárolunk, csak a legszükségesebb dolgokat vesszük meg, így csökken a keletkező hulladék mennyisége is.
Sajnos jellemző az emberi mentalitásra, hogyha valami közvetlenül nem érint bennünket, könnyedén homokba dugjuk a fejünket. Ha nem a mi közelünkben történnek környezeti katasztrófák, erdőirtások, indokolatlan mértékű légszennyezés, természeti kincsek pazarlása, ritka állatfajok élőhelyeinek pusztítása, sajnálkozunk kicsit, aztán élünk tovább a megszokott kerékvágásban. A legtöbb ember szűk keretek között gondolkodik, és rövidtávon – mondván, mi már úgyse fogjuk megérni azt, amikor az emberi tevékenységgel felgyorsított globális klímaváltozás felborítja az ökoszisztémát, vagy egyszerűen ellep minket a szemét.
Most viszont mindenki a saját bőrén tapasztalja, hogy sok kicsi (tett) sokra megy, a hétköznapi életünk átkeretezése, a fogyasztás mérséklése, a hozzáállásunk megváltoztatása milyen nagy hatással tud lenni Földünk egészére.
Jó lenne, ha ehhez nem kellene világjárvány.
Szülőként másképp állunk hozzá, nem legyintünk olyan könnyelműen, hogy majd a következő generáció megoldja az általunk okozott problémákat. Hiszen a következő generáció a mi saját gyerekeink, az ő jövőjüket építjük, vagy romboljuk azzal, ahogy a környezetünk iránt viseltetünk, és ugyanúgy fontos az is, milyen állapotban örökítjük tovább a Földet, mint ahogy a gyerekeink anyagi és érzelmi biztonságát szeretnénk már kiskorukban megalapozni.
Szerencsére az iskolákban és az óvodákban is elterjedt már a környezeti nevelés fogalma, így azok a gyerekek is kapnak tájékoztatást, és a téma iránti érzékenyítést, akiknek a szülei nem mutatnak kimondottan jó példát. Sok gyerekeknek szóló könyv és ismeretterjesztő TV műsor, rajzfilm is a segítségünkre van, ami a mi időnkben még nem volt elérhető.
A távoktatás keretében is rengeteg ismeretterjesztő anyagot kaptunk az óvó- és tanító néniktől erre a hétre. Az ovisoknak versek, dalok, mesék hordozzák az üzenetet, az iskolás fiammal plakátot készítettünk a Föld napjára, és sokat beszélgettük, mi miért fontos.
Amit otthon látnak a gyerekeink, a családi minták épülnek be legmélyebben, és nem direkt módon, hanem észrevétlenül.
A mindennapokban nem kell nagy dolgokban gondolkodni, és itt rontják el sokan, mert azt hiszik, egy átlagembernek úgysincs elegendő befolyása, nem hozhat kulcsfontosságú döntéseket, és amúgy is olyan pici az ökológiai lábnyoma a nagy egészhez képest. De ha mindenki így állna hozzá, az lenne csak az igazi környezeti katasztrófa!
Mi, a gyerekeinkkel a természet közelében lakunk, sokat kirándulunk, ez az első építőkő, amit letettünk, hogy ők is szeressék és tiszteljék a természetet, az év minden napján, csodálják a virágokat, élvezzék a madárcsicsergést, és elborzadjanak egy erdőszéli illegális szemétlerakó látványán.
Most sokat vagyunk a kertben, ültetünk, gondozzuk a gyümölcsfákat, a mi pici ökoszisztémánkat ápolgatjuk.
A hétköznapokban, ha tehetjük, letesszük az autót, és tömegközlekedést használunk, vagy helyben biciklit, rollert, görkorcsolyát, megmutatva, hogy az autó kényelmén túl mennyi élményt adhat egy alternatív közlekedési eszköz, ami ráadásul környezetkímélő is.
Vásárolni ugyan most is autóval járunk, de a vírushelyzet miatt sokkal ritkábban, bevezettük a heti egyszeri nagy bevásárlást, ha gyorsan kell valami, elsétálunk a közeli kisboltba.
Szelektíven gyűjtjük a hulladékot, már a fiaink is tudják, hogy mit gyűjtünk külön, és ezt nem kellett szájbarágósan megtanítanunk nekik, egyszerűen csak látják a mi példánkat. Nem égetjük el a zöldhulladékot sem.
Palackozott ásványvíz helyett aktív szénszűrős kulacsokat vettünk, ami sokkal praktikusabb, költségkímélőbb, és nem mellékesen kevesebb hulladékot termelünk.
Bevásárláshoz mindig viszünk kosarat, vagy tartós szatyrokat magunkkal.
Fogmosáskor megtanítottuk a gyerekeknek, hogy ne folyassák fölöslegesen a csapvizet, és a lámpákat is mindig kapcsolják le maguk után.
Apróságok ezek, de mégis sokat jelent, ha úgy épülnek be a mindennapjainkba, hogy a gyerekeink számára már természetessé válik, és ha ők még tudatosabbak lesznek nálunk, akkor ennél is többet tudnak tenni, minden egyes nap.
Ti mit tettetek ma az élhetőbb Földért, és mit fogtok tenni holnap?