Quantcast
Kezdőlap Programajánló Családi nyaralásra hív az Everness Fesztivál

Családi nyaralásra hív az Everness Fesztivál

Pöttyöslabda

Igazi élményparadicsom lesz az idei Everness a családdal, gyerkőccel érkezők számára. A Hetedhét elnevezésű Gyermekfaluban képzett szakemberek szórakoztatják majd a legkisebbeket, a Szülők Sátrában pedig a felnőttek hallgathatnak a gyermekneveléshez kapcsolódó előadásokat, míg a Kultúra Színpadon mindannyian együtt élvezhetik a neves színművészek játékát. Az Everness hazánk legnagyobb önismereti fesztiválja, ahol idén a 17 színpadból kettő kifejezetten a családoknak szóló élményeket kínál.
Az idei Everness minden eddiginél erősebb programmal nyitja meg kapuit. A júniusi eseményre ezúttal a világ előadói krémje érkezik, már ami az önismereti belső munkát illeti. Közel 300 előadó, szakértő, tanító osztja meg tudását workshopok, mozgás-, zenei programok, valamint előadások keretében. Közben a szervezők a családdal érkezőkre is gondoltak, így a kicsiktől a nagyokig senki sem marad majd élmény nélkül.

A Gyermekfaluban gyerekjógával, Kerekítő-mondókázó együttlétekkel, meseolvasással és közös alkotó foglalkozásokkal várják a legkisebbeket. Eközben a Szülők Sátrában a szülőséghez, gyermekneveléshez kapcsolódó témákat boncolgatják majd az előadók. Rácz Mónika a Léleknevelés gyermekközpont alapítója abban segít majd, hogy hogyan kezelhetjük jól a
hisztiket, illetve a kütyük megosztó témájához ad majd sorvezetőt. Török Beatrix Enikő az otthontanulás előnyeiről és kihívásairól beszél majd, míg Pajor Csillától a gyerkőccel közös utazásokhoz kaphatunk hasznos tippeket. A lelki rugalmasság, a reziliencia és az EQ összefüggéseiről hallhatunk Dr. Rétfalvi Flórától és Halász Andreától, Micskei Detti pedig elárulja, hogy mit tehetünk szülőként az olvasási készség megalapozásáért.

A fesztivál újdonsága és színfoltja lesz a Kultúra Színpad is, ahol délelőttönként gyermekelőadásokkal, Pöttyös Panni és Kockás Peti felolvasásokkal, bábszínházzal várják majd a legapróbbakat, míg a későbbi órákban stand-up estek, beszélgetések és képzeletszínház szerepel a műsorban olyan fellépőkkel, mint Aranyosi Péter, Vida Péter, Kálloy-Molnár Péter és Hajdú Steve.

A fesztivál további 14 színpadán igazi forgatag várható koncertekkel, hangterápiával, jógával, tánccal, workshopokkal, előadásokkal, amelyek túlnyomó többsége a gyermekek által is látogatható.

Az Evernessre a belépés 14 éves kor alatt a korábbi évek gyakorlata szerint ingyenes, illetve a szervezők szeretettel látják a jól nevelt házi kedvenceket is.
Az Everness Fesztivál ideje és helye: 2022. június 21-27. Siófok-Sóstó
További információ a fesztiválról: https://www.everness.hu/fesztival

Ez is tetszeni fog