Kezdőlap Ti írtátok... Elsős lett az elsőm, avagy 3 döbbenetes tény az iskolakezdésről

Elsős lett az elsőm, avagy 3 döbbenetes tény az iskolakezdésről

Pöttyöslabda
elsős

Tanárként, pedagógusként volt némi fogalmam arról milyen is egy iskolakezdés. Az elmúlt hónapok tapasztalatai azonban maximálisan elkeserítettek.

Tudom, tudom, a pedagógus szülő a legrosszabb. Úgy mentem neki ennek az évnek, hogy erre az egyébként teljesen jogos sztereotípiára én majd rácáfolok. Október közepére ennek ellenére sikerült odáig eljutnom, hogy egy igen kellemetlen fogadó óra után, feszült levél váltások után, alig vártam a napot, amikor végre mehettem a következő fogadó órára.

1.: Mese nézés/ tévézés az iskolában:

Számomra egészen elképesztő, hogy az elsős gyerekem minden áldott nap tévézik az iskolában. Minden szakmai oldalon, szülő oldalon, folyamatosan ömlik ránk az ezzel kapcsolatos információ, hogy mennyire káros a kicsiknek a digitális világ.

Félreértés ne essék, mi is nézünk itthon tévét.  Annyi tévét nézünk, amennyit én engedek és olyan tartalmat nézünk, ami átment a családi szűrőnkön.

Az első próbálozásomkor, mikor beszélni szerettem volna erről a Tanító nővel, egy számomra   egészen elképesztő válaszhalmazt kaptam. Szó volt többek között, a pedagógus szabadságról, a hosszú délutánokról, a sok helyettesítésről, a jutalmazásról stb.

Az első alkalom sikertelensége után, nem lettem közelebb a keresett válaszaimhoz. Pontosítok, egyetlen választ keresetem. Értem, hogy tévéznek az iskolában, de MIÉRT?

A témakörnek adtam még egy esélyt a szépítésre, hogy máshogy lássam, hogy mérlegeljem, hogy átpörgessem magamon, mi az, amit nem látok, esetleg elment e mellettem a világ az utóbbi pár évben olyannyira, hogy a jelenlegi elvárásaim túlzóak.

A második találkozásunk sokkal jobban sikerült, mint az első, nyitott fülekre találtam, ami ha meg nem is oldja a problémát, mindenesetre jól esik. A konszenzus szerint kizárni az osztályból a mese nézést nem lehet. A mennyiség csökkentése lehet az egyetlen reális cél.

Mit mondjak….csatát nyertem, de háborút nem. A háborút akkor tudnám megnyerni, ha iskolai szinteken, szabályozva lenne legalább az alsó tagozatosok  tévé nézési ideje az iskolában.  Tudom, nekem is furcsán hangzik, kiejteni is furcsa.

2.: A vírus okozta elidegenedés:

Sok aspektusa van annak, hogy a szinte már évek óta fennálló vírus helyzet milyen károkat okoz a társadalomban, én most a saját szűrőmön keresztül vizsgálom.

Szeptember közepére derült ki számomra ( némileg homályos itthoni beszámolók alapján ), hogy néhány tantárgyat nem a két tanító nénink, hanem más tanárok tartanak. Ezzel alapvetően semmi gond nincs, örülök neki, hogy az iskolának van erre kapacitása, hogy néhány tárgyat szakos tanár tanítson alsóban.

Károly bácsit egyébként családilag imádjuk, ( bár életünkben nem láttuk ).

A gond ott kezdődik, hogy a vírus miatt nem tehetem be a lábam az iskolába, a nem kellő tájékoztatás miatt pedig gyakorlatilag fogalmam sincs, hogy az elsős gyerekem kikkel tölti a napjait.

A sok tanári betegség, hiányzás okán, a gyerek reggel bemegy az iskolába, és elképzelésem  sincs, aznap ki, mit fog neki tanítani, miért és meddig. Az én gyerekem elég rugalmas, könnyen veszi az efféle akadályokat de van olyan gyerek, aki nem ilyen. És őszintén szólva én sem vagyok ilyen.

Elképzelésem sincs róla hogyan lelkesítsem, hogy támogassam, hogy beszéljük meg az aznapi dolgokat ha egyetlen egy tanárhoz/tanárnőhöz sem tudok kapcsolni egyszerűen semmit. Nem tudom neki azt mondani, hogy Giza néni lesz ma, tudod jó lesz, mert ő nagyon vicces, vagy, hogy milyen volt a helyettesítés Klári nénivel, biztosan nagyon jó, mert láttam már őt gyerekkel és nagyon aranyos.

A vírus miatt az iskola zárt kapukkal működik, egész egyszerűen a tanárokat, akikkel órákat tölt a gyerekem, még életemben nem láttam, sem élőben, sem az online térben. Mégis minden nap beküldöm a gyereket és annyit mondok jó lesz.

3.: A közösségépítés teljes hiánya:

Laikusként de tanárként is azt gondolom, az alsó tagozat egyik legnagyobb feladata, hogy a gyerekek megszeressék az iskolát, szeressenek oda járni, élvezzék a tanulást, élvezzék az új, saját közösségüket, építsenek kapcsolatokat, beszélgessenek, szerezzenek élményeket, barátokat.

A vírus okozta új kihívások miatt gyakorlatilag ott tartunk, hogy igazgatói kérésre, aki meg tudja oldani az minél hamarabb vigye haza az iskolából a gyereket, hogy ne játszanak együtt az udvaron, ne keveredjenek egymással a különböző csoportok.

Szó sincs az iskola által szervezett közös játszó délutánokról, nyílt napokról, szülő/gyerek vetélkedőkről, osztálykirándulásról.

Egész egyszerűen csalódott vagyok. Ennél jobbat, többet szeretnék a gyerekemnek, mert többet érdemel.

Tudom, hogy az iskolákban elképesztő gond van, tanárhiány van, alul fizettek a pedagógusok és talán éppen ezért néhányuk motiválatlan. Fejet hajtok azok előtt a pedagógusok előtt, akik igazán pedagógusok ezek ellenére, vagy inkább ezek mellett. Fejet hajtok előttük  és hiányoznak.

Hála az égnek saját pályámnak köszönhetően nem egy olyan tanárt ismerek, aki pedagógus. Tiszta nagy betűkkel. Minden tiszteletem és hálám az övéké. Rájuk szeretném bízni a gyerekem.

T. Adri

Ez is tetszeni fog