A harmadik gyerekünk elég gyorsan fejlődik mozgás terén, és nagyon értelmes is – nyilván nem vagyok elfogult – de azért mindig van 1-2 kérdés a védőnői státuszvizsgálaton, amire csak forgatom a szemem.
Kedvencem 1 hónaposan a sírásfajták megkülönböztetése volt. Első gyereknél a kérdést sem értettem, de még három gyerek után se tudtam azt mondani, hogy igen, expert vagyok a sírás differenciálásban. Ne zárjuk ki persze, hogy az én hallásommal van a baj, de én nem tudtam a kiadott hangok alapján konkrétan megállapítani, hogy ez a gyerek bizony éhes vagy álmos, netán fáj valamije. Meg tudtam ugyan különböztetni a „kicsit nyekereg”, az „ez már határozottan sírás”, és a „jaj, ugye vesz levegőt?! – üvöltés” fokozatait. De ahelyett, hogy azt figyeltem, ez most OÁ vagy ÁO, nekem egyszerűbb volt végiggondolni, mikor evett, mikor aludt, megnézni, mi a helyzet a pelenkában. Ha ez a három dolog rendben volt, akkor csakis a hasfájás lehetett a sírás oka. Vagy a front. Esetleg a fogzás. És persze a szeparációs szorongás. Hát nem egyértelmű?!
Szintén 1 hónaposan már felmerült a napirend témája. Bennem pedig azok a kérdések, hogy vajon ha már nem alussza át a nappalt, és nem akar éjszaka virrasztani, az már napi-rend? Ha evés után mindig alszik, és alvás után mindig eszik, az „a mindennapi tevékenységek jól követhető rendszerének” számít?
6 hónaposan: apró tárgyakat figyel, megfog? Nos, mi minden erőnkkel azon voltunk, hogy az apró tárgyakat (különösen a Lego darabokat) eltüntessük a kúszó-mászó baba keze ügyéből.
9 hónaposan: tapsol, pá-pázik? Sose derül ki, sajnos nem tudtam, hogy ezt ennyi idősen már tudnia kellene, így nem is próbálkoztam vele. De megfogadtam, hogy legközelebb előre puskázok majd, és gyakorlunk.
1 évesen: suttogó hangra is figyel? Ezen a védőnő is mosolygott, mondta, hogy azokban a családokban, ahol több gyerek van, általában az a válasz, hogy náluk mindig hangzavar van. Valóban. Ha suttogok, azt kifejezetten azért teszem, hogy a gyerekek NE hallják meg, amit mondok. Különben próbálom túlkiabálni a 2 nagyot, ha a kicsihez beszélek. A puskázásról pedig megfeledkeztem.
A kérdések többsége persze helyénvaló, és fel lehet mérni általuk, hogy egy kisbaba megfelelően fejlődik-e. De azért mindig vannak egyéni eltérések, amik a nem kellően tájékoztatott anyukákat elbizonytalanítják.
A szülészeten osztogatott kiadványt olvasva, ha elsőgyerekes anyuka lennék, biztos kétségbe esnék, hogy az én gyerekem mennyire le van maradva.
Ebben ugyanis azt írják, hogy 2 hónaposan a baba már átfordul, hangosan nevet, tárgyakért nyúl. Gondolom, a távirányítóért, hogy megnézze a kedvenc vígjátékát. Hason fekve.
5 hónaposan ül, kapaszkodva áll. Jó, ha valamihez odatámasztjuk, lehet, hogy nem dől el, de azért ezt senki ne próbálja ki otthon!
7 hónaposan tapsol vagy integet, azt mondja „mama” és „papa”, kapaszkodva jár. Egyik nap még a karomban tartom, másnap meg egy „pápá, mama!” – kíséretében lelép a zenebölcsis haverjaival.
9 hónaposan önállóan iszik – macikávét kis tejjel, pötyivel, sört csak mértékkel.
Érti a „nem” szó jelentését – hú, azt még 9 ÉVESEN se mindig értik…
12 hónaposan már egyedül eszik – késsel-villával, kivéve a kínait, azt szigorúan pálcikával. Érthető szavakat mond – a bübü érthető szó, ha én értem, mire mondja?
Szóval, kedves anyukák, ne aggódjatok! Semmiképp se ezek a kisokos füzetek, vagy az internetes fórumokon egymásra licitáló anyukák beszámolói alapján ítéljétek meg, jól fejlődik-e a babátok. Több hónap eltérés is lehet teljesen normális. Ha kétségeitek vannak, forduljatok szakemberhez!