A legtöbb gyerek álma, hogy a cirkuszban kiválasztják egy produkcióra. Ő is ott lehet a színpadon, picit része a műsornak. Emlékszem, gyerekként egy vándorcirkuszban egy kígyót tettek a nyakamba: szerencsére nekem nincs gondom velük, azt éreztem, hogy rajtam a világ szeme, és fürödtem az érzésben. Nos, felnőtt nőként egy cirkuszi kiválasztás után – most már tudom, – simán maradhat olyan érzésed, mintha nyilvánosan megerőszakoltak volna…
Gyanútlanul ülsz a helyeden, mikor két bohóc pasi mutogatni kezd: keresnek egy valakit a közönség soraiban, a kézmozdulataik alapján egy nagymellű személyt, de mintha azt is mutatnák, hogy legyen elefánt orra… Te jó ég, ezek után, hogy érzi magát, akit kivisznek?! És jön a döbbenet, a bohóc levágja magát melléd, és nem mozdul, míg vele nem mész.
Kb. el akarsz tűnni, de hozd ki a helyzetből, amit lehet, ne égesd be magad a gyerek előtt. Rázd a feneked meg a cicid a telt ház előtt, mert addig nem hajlandóak tovább menni a műsorral, míg te nem utánzod őket. Mosolyogva rázhatod a fejed, akkor is ott vagy a helyzetben tárgyiasítva, hogy a közönség nevethessen a kínos szituáción.
Túléled, reménykedsz, hogy vége, de még jön a további felvonás, megkoronázva azzal, hogy a lábad között lufit hozzádpréselve bújik át a jelmezes férfi, majd a végén csókot imitál…
Valós esemény, megtörtént a nyári szezonban minden előadáson egy-egy nővel. Utána helyére iszkol a kiválasztott, vegyes érzésekkel. A gyerek felvette videóra, így vissza lehet nézni, elküldeni az otthon maradtaknak.
Akkor bekapcsoltam a lejátszást: Kényszeredetten vigyorgó nő, behúzott nyakkal, darabos mozgással. Látványosan próbálja túlélni a helyzetet. Próbál nemet mondani néha, de az előadás nem megy tovább, amíg igent nem mond. Akkor történjen, aminek történnie kell. Használjanak, nevessenek…
Előadás szünet. A kislányok tátott szájjal, csodálattal néznek a mosdóhoz kígyózó sorban – a néni bátor volt, túlélte, a nők részvéttel mosolyognak: “Ügyes voltál” – súgják oda. “Én nem bírtam volna, ha engem visznek!” És ismét megtanultuk mind, hogy a nőknek összeszorított szájjal kell erősnek és bátornak lenni.
Fura, de az előadás további része kiesik. Furcsán érzem magam, kiszakadok a testemből. A gyerek néha megbök, hogy “nézd anya!” És nézem, de nem látom.
Nem tudhatták. Nem tudhatták, mikor kihívtak, hogy 16 évesen anorexiás voltam. Hogy testképzavarral küzdöttem, amibe egy pillanat alatt visszarántottak a történtek: hazafelé ott villogott, hogy mit is kerestek? Nagyorrú nőt? Ennyire nagy orrom van? Hisz a felvételen nyakam sincs… Igen behúztam, de mi van, ha így nézek ki. Mindenki nevetett, engem használtak.
És akkor kimondom magamban: mint, akit megerőszakoltak. Nem volt menekvés, ki voltam szolgáltatva, az előadás azon múlt, hogy fejet hajtok. Fejet hajtok, hogy szexuális utalásokat tartalmazó mozdulatokat utánoztatnak velem férfiak.
Tele vagyok önváddal. Mit rontottam el? Miért velem történt? Csinálhattam volna máshogy?
Aztán megrázom magam. Nem, ez nem volt oké. Nincs rendben egy nőből mások előtt viccet csinálni. Nincs rendben, hogy bárkit olyan helyzetbe hozzunk, amiből nem léphet ki.
Intenzíven bekapcsol nálam, hogy a szexben is kell konszenzualitás, beleegyezés. Beleegyezni pedig egyenlő hatalmi viszonyok mellett lehet. Ha mondhat mindkét fél nemet a folyamat bármelyik pontján. Minden más az erőszak.
Van egy csodás női köröm. Közülük az egyik pszichológus barátnőm fogalmazta meg: „Hogy történhetett ez meg? Ha állatokat nem lehet abuzálni a cirkuszban, tegyük ezt nőkkel?!”