Miért könyörögnek érte, ha utána nem foglalkoznak vele?
Ez a csúnya kérdést tört elő belőlem ma a nagyszülőkkel kapcsolatban. Él az emberi fejekben egy kép a drága nagymamákról és nagypapákról, akik epedve várják az unokájukat, édességet vesznek, meg a kedvenc ételeiket készítik el nekik, a hátukon lovagoltatják őket, mesét olvasnak, altatnak, fürdetnek, játszótérre mennek, fagyiznak – egyszóval megvalósítják valamennyi gyermek álmát. Aztán van az a nagyszülő, aki könyörög azért, hogy találkozzon az unokával, mindent megvesz és megfőz neki, de mégis, amikor találkoznak, 10 együtt töltött perc után bájosan csevegni kezd – a család felnőtt tagjaival. Vagy simán csak lelép horgászni.
A férjem nem érti, hogy miért nem akarok már megint átmenni Gyömrőre a szüleihez. Hogy lehetek ilyen gonosz, a gyerek imádja a nagyszüleit, kell az együtt töltött idő, legutóbb is annyira jól elvoltak, amíg ő autót szerelt, hát értsem már meg. Végül beadtam a derekam, bár nyomatékosította az a drága férfi, hogy „egész nap ott leszünk”, tehát ne is próbáljak mondvacsinált indokokra hivatkozva (pl fürdetési idő, hisztiveszély, másnap ovi) korábban hazaindulni. Ő dolgozik és kész. Amúgy meg nem kötelező menni. (Na ja…). Szóval összekészítettem mindent, a teljes orvosi táskát is, mert épp beteg az én drágaságom.
Mondanom sem kell, hogy mire odaértünk a nagyszülők még nem voltak sehol. Tiszta szerencse, hogy bejutottunk egyáltalán a lakásba. Nem sokkal később azért megjelentek, a nagypapa köszönt is az unokájának, majd onnantól kb 2 órán át nem láttuk. Igaz ugyan, hogy én a gyerekkel a nappaliban játszottam és 5percenként szívtam az orrát, de amikor végre kimerészkedtünk akkor is azonnal be kellett menekülni a zajos kinti gépek elől, mert azoktól a fiam rettenetesen fél. Délelőtt fél 11-től este 6-ig voltunk Gyömrőn. Ez idő alatt az apósom nagyjából 3 mondatot váltott az unokájával. Az apja talán még ennyit sem.
Máskor a mama kéri, hogy átjöhessen hozzánk, amit én mindig örömmel veszek. Csodálatosan jól eljátszanak a gyerekkel, amíg én vagy a férjem haza nem érünk. Onnantól kezdve hogy én is megjelenek (kvázi hazaérek és pihenhetnék, vagy éppen mást csinálhatnék) ugyanúgy a gyerekkel kell foglalkoznom, mint minden áldott nap, mert a nagymama a híradó történéseit vitatja meg a férjemmel, vagy pedig valamilyen munkahelyi atrocitásról beszélgetnek. Sőt, általában még kávét is készítek neki…
Volt olyan is, hogy sok-sok kilométert utaztunk a szüleimhez. Alig vártam, hogy találkozzunk, hogy lássák az unokájuk fejlődését, mi mindent tud már, milyen okos, beszélgessünk, és főleg – játsszanak. Ehhez képest anyukám az idő nagy részét a konyhában töltötte, néha bedugta a fejét a szobába, beszaladt 5-5 percre játszani egy kicsit. Édesapám szintúgy. Ettünk, a gyerek aludt egyet délután – én is vele – majd összepakoltuk a főtt ételt és hazajöttünk.
Nem értem – és soha nem is fogom – hogy a kert locsolása, a mosogatás, vagy a negyedik fogás étel elkészítése miért fontosabb, mint az, hogy éppen ott van az unoka. Tényleg nem lehet kicsit, csak 30 percet felhőtlenül, játszva eltölteni a gyerekkel (amikor az anyuka is ott van)? Tényleg annyira fontos minden más, a politikai ügyek megvitatása a felnőtt gyerekekkel, mint a babázás, vagy az autózás a kicsikkel? Nem naponta, nem is hetente van ilyen alkalom. Inkább csak havonta, vagy kéthavonta kerítünk rá alkalmat – így annyira megterhelőnek sem mondanám.
A nagyszülői látogatások alkalmával úgy tűnik hiába is reménykedem abban, hogy sikerülhet egy kicsit kikapcsolódni, egyszerűen szinte egyetlen percre sem tud senki levenni semmilyen terhet a vállamról. És ez több mint elszomorító. Az, hogy nem otthon, hanem „idegen” helyen vagyunk – más hőfok a lakásban (betegség esetén ez különösen kellemetlen tud lenni), más a párna, más az ágy, más a környezet – még nehezebb helyzet elé állítja az anyákat, hiszen a napirend ugyanúgy zajlik, a gyereknek ugyanúgy szüksége lenne az alvásra, a kinti levegőre, a játékra, no meg a nagyszülők társaságára. Sokszor nincs kéznél az otthon minden nap használt eszköz, vagy játék, ami jól jönne ilyenkor.
Megígértem hát magamnak, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor én átmentem a nagyszülőkhöz a gyerekkel. Úgy gondolom egy anyának egyáltalán nem pihentető, amikor a gyerekével a saját otthonukon kívül kell mennie, bár a nagyszülők látogatásakor legalább – bevallom – jól esne egy nyugodt kávézás erejéig hátra dőlni. Legközelebb tehát, ha nyugodt sütizésre vágyom, vagy kikapcsolnék egy pár órára, az lesz a legjobb, ha inkább itthon maradok. Hiszen a gyerek úgyis olyan jól „elvan” a nagyszülőknél.