Quantcast
Kezdőlap Ti írtátok... Hetedhét Ház, ahol a csodák laknak…

Hetedhét Ház, ahol a csodák laknak…

pottyos

Tíz éve is meg van már annak, hogy először felmerült bennem egy játszóház létrehozásának ötlete.

Szerettem volna egy titokzatos, varázslatos, mesebeli helyet, aminek ajtaján belépve azonnal kívül maradhatna a valóság. Ahol önfeledten játszanánk, alkotnánk, mesélnék, zenélnénk gyerekekkel, de akár felnőttekkel is.
Ami minden szegletében egy kicsit ÉN vagyok.

Irreális álom volt, de nagyon szerettem játszadozni a gondolattal. 

Tervezgettem, milyen lehetne…… Kik lehetnének azok a hozzám hasonló lelkületű, szellemiségű és értékrendű emberek, akikkel szívesen dolgoznék együtt, és ők is szívesen csatlakoznának hozzám. Milyen terei, színei, funkciói lehetnének a HÁZ-nak (így, csupa nagy betűvel), milyen lehetne a berendezése, a hangulata, és milyen tevékenységekkel tölthetnénk ott az időt.

 

A tíz év alatt hol elcsitult, hol újra fellobbant bennem a vágy…. aki tudott róla, többnyire biztatott, de én mégis tétova voltam.

Aztán tavaly, egy szép augusztus végi napon Kati barátnőm „fülön fogott”, és azt mondta: „VÁGJUNK BELE!”

Belevágtunk.

Egyik ötlet szülte a másikat, egyik ajtó becsukódott, de kinyílt helyette egy másik, egyik út járhatatlanná vált, ezért ráfordultunk egy másikra… Szorgalmasan szövögettük a terveket, kupacokba raktuk az ötleteinket, és azokat az eszközöket, játékokat, kellékeket, amik már akkor is a rendelkezésünkre álltak. 

A legnagyobb kérdés természetesen az volt, hogy HOL és főképp MIBŐL keltsük életre ezeket az öteleteket.

A családomnak hála megkaptam használatra egy épületet, ami bár akkor igencsak jellegtelen, hideg-rideg, leromlott állagú volt, de négy hónapnyi intenzív munka, újítgatás és csinosítgatás eredményeként lett végre víz, villany és fűtés is, és napról napra közelebb kerültünk a célunkhoz: JÁTSZÓHÁZAT teremtettünk a színes falak közé.

Időközben két kedves barátunk, Tamás, és Andi is csatlakozott a csapatunkhoz. Mi így négyen ugyanazt a „gyereknyelvet” beszéljük, hasonló az értékrendünk, egy rugóra jár az agyunk, és akár szavak nélkül is jól egymás keze alá tudunk dolgozni.

December 16-án nyitottuk meg a játszóház kapuit, és azóta jó néhány emlékezetes és élménydús gyerek- és felnőttfoglalkozáson, születésnapi játékon is túl vagyunk, millió további tervvel és ötlettel a zsebünkben.

Szeretünk itt lenni, kizökkent a mindennapokból, feltölt, jólesően elfáraszt, kikapcsol….. Önfeledten, gyerekmódra játszunk, alkotunk, mesélünk, zenélünk mi is.

A csillogó szemeket, fülig mosolygó arcokat látva pedig hiszem, hogy nem csak mi, játékvezetők élvezzük az itt töltött órákat, hanem a velünk játszó, alkotó, mesélő zenélő gyerekek és felnőttek is….. ahogy azt 10 éve megálmodtam. 

Pillants be hozzánk, a Hetedhét Házba, ahol a csodák laknak:

www.hetedhethaz.hu

 

– Szilágyi Edit –

 

 

Ez is tetszeni fog