Kezdőlap EgészségAnya lelke Hurrá! Az anyukaság tanulható!

Hurrá! Az anyukaság tanulható!

Pöttyöslabda
anyukaság

Nem tudom, hogy Te hogy vagy vele, de én úgy vágtam bele a gyerekvállalásba, hogy „majd lesz valami”. Eleinte bőven elég volt a sokk, hogy akkor most tényleg kisbabánk lesz. Aztán a hétköznapokat kitették a rendszeres és változatos orvosi vizsgálatok, a babaholmik beszerzése, és természetesen a „szokásos” hétköznapi tennivalók, mint például a munka. Amikor pedig megszületett a gyermekünk, örültem, hogy élek, és az első évek egyébként is a túlélésről szólnak…

2 évvel később…

Bizony, el is röppent 2 év, és egy könyv nem sok, annyit se olvastam el a gyereknevelésről. Pedig vásároltam bőszen, többet is, de időm, az valahogy soha nem került rá. Aztán jött a dackorszak, a bölcsis beszoktatás, az óvodai hétköznapok, problémák az evéssel. Kicsit később volt óvodaváltás, majd máris kezdődött a suli. Hoppá, megszületett a kistesó is! Egyre többet nyomogatta a nagyobbik gyerek a kütyüket, és hozzám hasonlóan egészen szorongóvá vált.

Sokasodó kérdések

Bizony, szinte fojtogatni kezdett a sok kérdés, hogy akkor én most mit csináljak? Kihez forduljak? Mennyi képernyőidő az oké? Mennyi nem? Mit csináljak, ha már teljesen elrontottam? Hogy vegyem rá a gyerekem, hogy keresztbe tegyen két szalmaszálat a lakásban? Miért beteg ennyit? Hogy segítsek neki leküzdeni a félelmeit? A testvérféltékenységgel mégis mi a nyavalyát kezdjek? Jártunk már pszichológusnál is, aki annyit javasolt, hogy tegyek le a terheimből, mert a gyerek érzi a bennem lévő feszültséget. Szóval segítségem nem volt a neveléssel kapcsolatos kérdések tekintetében, és bizony a férjemmel sem értettünk egyet mindenben, ami további feszültségekhez vezetett.

És akkor…

És akkor egyszer csak találtam egy olyan oldalt, ahol rövid kis tanfolyamok vannak ANYUKÁKNAK az ANYASÁGRÓL, illetve az anyaság folyamán felmerülő problémákról és azok megoldásairól. Szerencsére éppen próbaidőszakot indított az oldal, így becsatlakoztam én is, hogy megnézzem mégis mitől „döglik a légy”, és vajon tényleg jobb anyuka lehetek-e, ha megnézek pár oktató videót…

A „hisztitől” a párkapcsolatig

Az oldalra belépve számtalan tanfolyamot találtam, és őszintén mondom nektek, hogy napokig hallgattam, és sorra jöttek az AHA élmények. Hogy AHA, akkor ez így működik… AHA, akkor ezért reagálok újra meg újra szarul egy adott helyzetben… AHA, akkor tulajdonképpen ezt akarja kifejezni a gyerek, amikor hisztizik, és így segíthetek neki…

Sokszor azon kaptam magunkat, hogy a férjem is a laptop mellé húzódik, és kéri, hangosítsam már fel ezt a videót, mert őt is érdekelné miről van szó.

Sok témakört találtam egészen kicsi kortól iskolás korig. Sőt, még rólunk is szól egy tanfolyam, amelyben szintén elgondolkodtató információk hangzanak el az anyai kiégésről, és a párkapcsolati intim szféra megtartásáról.

Megtudhattam hogyan lehetek türelmesebb anya, hogyan érhetem el, hogy a gyerekem hallgasson rám, és azt is, hogy hogyan nevelhetek önálló gyereket.

Számtalan olyan információt kaptam, amit soha, sehol azelőtt. Nincsenek elcsépelt nevelési tanácsok, hanem KONKRÉT feladatok, ötletek. De ne gondold, hogy elég, ha meghallgatod ezeket a tanfolyamokat! Szisztematikusan kell alkalmazni az új módszereket, lépésről lépésre beépítve azokat a hétköznapokba, és csodák csodája: tényleg nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb anyuka lehetsz, ami az egész családra jó hatással van.

Sokan mondják, hogy az anyaságot nem tanítják az iskolában, és sokszor kérdezzük magunktól, hogy mégis miért nem? Jó hír, hogy most felnőttként már van lehetőségünk tanulni, ráadásul olyan szakembertől, aki szintén édesanya, és higgyétek el milliónyi órát és energiát ölt abba, hogy olyan hasznos anyagokat állítson össze nekünk, amelyekből rengeteget tanulhatunk mi, és rengeteget profitálhatnak a gyermekeink.

Ez is tetszeni fog