Kezdőlap Ti írtátok... Játszóházas ovis szülinapok, szüksége van rá a gyereknek?

Játszóházas ovis szülinapok, szüksége van rá a gyereknek?

pottyos

Volt idő jó régen, amikor még én voltam kislány, hogy nem voltak külön játszóházak sem egyéb rendezvény helyszínek, ahol meg lehetett volna tartani egy gyerek szülinapot. Ilyenkor maradt, a lakásra vagy házhoz hívunk vendégeket verzió. A bulit még zsúrnak neveztük, és óvodás korban még egyáltalán nem volt divat ilyesmit szóba sem hozni, csak később a suliban, de ott már nagyon is. A házibulik virágkorukat élték, és az sem volt akadály, ha valaki nagyon kicsi lakásban élt, oda is örömmel sereglett be jó pár gyerek, hogy felköszöntsék a barátjukat, és láss csodát, animátorok nélkül is remekül szórakoztak. A menü szendvics volt szörppel, a végén pedig házi torta, amit vagy a nagyi, vagy az anyukák sütöttek.

Ma már persze más szelek fújnak. Az óvodában jó előre szólni illik, melyik nap akarja a gyerkőc a csoportban megünnepelni a születésnapját. Ilyenkor tortát, esetleg sütit, sós ropogtatnivalót és innivalókat kell bevinni. Minél drágább és díszesebb egy torta, annál nagyobb az álmélkodás, és a verseny már itt elkezdődik.

– Anya! Jázminnak emeletes hercegnő tortát hozott be az anyukája- szólt a lányom, az egyik napon. Ugye az enyém is ilyen lesz?

No, itt és akkor határoztam el, nem vagyok hajlandó beszállni a versenybe, még akkor sem ha a lányom esetleg jobban kihúzná magát, ha ilyen tortája lenne, és még úgy sem, hogy ki tudnám fizetni. Így mi torta helyett, vegyes süti válogatást szoktunk bevinni az ovis szülinapokra. A sütibe is kiválóan beleszúrható a gyertya, és mivel többféle ízű sütit választunk, még soha nem volt erre a verzióra panasz. Sőt a lányom is megszokta, hogy csak az itthoni szülinapján van különleges csili-vili torta, ami természetesen bármennyire gyönyörű akkor sem posztolunk ki a facebookra.

És ezzel még nincs minden kipipálva. Mi a helyzet a játszóházas külön bulikkal? Amikor elkezdte a kicsi nálunk az óvodát, már az első évben több meghívót kaptunk külön játszóházas szülinapra. Ilyenkor persze elfogadtuk a meghívást, méltó ajándékot vásároltunk és a kicsi is elég jól érezte magát. Ami feltűnt, ilyenkor annyira szétszélednek a gyerekek, hogy még véletlenül sem együtt, inkább csak egymás mellett játszottak. Már akkor úgy gondoltam, egy 3-4 éves gyereknek még nincs erre szüksége, már csak az életkori sajátosságok miatt sem. Éppen elég, ha a család, a rokonok és szülők baráti köre megünnepli a gyerek szülinapját, és ha éppen nem lesz külön bulija az ovis csoporttársaival azt is túléli, nem kell ezért rosszul éreznie magát a szülőknek, és ami a lényeg, ezzel nem veszünk el semmit a kicsi gyerekkorából sem. Később, ha már valódi barátságok szövődnek mondjuk az iskolában, több értelme lehet a külön buliknak is.

Pető Amy

Ez is tetszeni fog