Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia “Könyvből nevelni” kontra “anyáink is így csinálták”

“Könyvből nevelni” kontra “anyáink is így csinálták”

Évi Hernaez

Három és fél évnyi anyai pályafutásom alatt ezer meg ezer dolgot tanultam meg elengedni. Az elején még csak kapkodtam a fejem, igyekeztem kiállni az igazamért, aztán szépen lassan elkopott a veszekedős kedvem- rájöttem, a fiammal tölthető időmet nem vagyok hajlandó fölösleges vitákra szánni, a közösségi médiák platformjain sokszor teljesen ismeretlen emberekkel. Van azonban egy, egyetlen egy téma, amiben a mai napig képtelen vagyok fejet hajtani az ellenkező tábor harci kakasainak képviselőinek:

Szükséges-e szakirodalomból tájékozódni a gyereknevelés során?

Vehemensségem az évek múlásával egyáltalán nem halványul- nem hagyja a négy gyermeket felnevelő sógornőm, aki szinte semmiben nem ért egyet velem, illetve ami ennél sokkal de sokkal fontosabb ok, az a fiam fejlődése. Hogy látom a “módszerem” kicsi eredményeit (jókat és rosszakat egyaránt), hiszen egy három és fél éves kisgyerek már jócskán nyújt reflektálási lehetőséget. És ahogy telik az idő, egyre inkább megbizonyosodok arról, hogy igenis kellett a szakirodalmi megerősítés.

Volt egy vita, ami nagy nyomott hagyott bennem. Egy ismerősöm Facebookon megosztott egy, a válaszkész nevelést kritizáló posztot azzal a szöveggel, hogy : “Nálunk igenis van napirend, mégsem vagyok szaranya.” Bennem pedig úgy felment a pumpa, hogy nem tudtam befogni a számat. Odakommenteltem, hogy a válaszkész/kötődő nevelés egyáltalán nem erről szól, és szívesen ajánlok szakirodalmat a homályok tisztázására, mire vagy tizenöten (anyák, nagymamák és óvodai dolgozók) egy emberként estek nekem, hogy márpedig nekik ne okoskodjon egy olyan valaki, aki könyvből neveli az egyetlen gyerekét. Csak hápogtam a képernyő előtt, és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

Elkezdtem logikus, nem támadó, alaposan átgondolt válaszokat pötyögni a nekem szóló, néha bizony elég csúnya hangnemben megírt kommentekre, de talán nem árulok el vele nagy titkot, ha elmondom, falra hányt borsó volt…

Próbáltam érvelni: mi alapján döntenek? Mi alapján dönti el az anya, hogy beadatja-e a védőoltásokat, hogy milyen módon kezd hozzátáplálni, hogy “megtanítja-e” aludni a babát, hogy hordoz-e, mi alapján választ neki játékokat, hogyan dönti el, hogy mivel keni a pici popsiját? Egyetlen kivételével minden támadóm kikerülte a válaszadást, az az egy pedig, aki ignorálta a gondolatmenetemet, azt írta: “Egyszerűen csak döntök, és kész.”

Döntés. A Wikiszótár így határozza meg: “ Egy személy elhatározása, amikor szándékát két vagy több lehetőség közül kizárólag az egyik felé fordítja. Először megvizsgálja az egyes választási lehetőségek várható hatásait, eredményeit; ezeket összehasonlítja az ideális megoldással, és azt választja, amelyiktől a legjobb megoldást várja.” …

Kezdő anyaként nem könnyű a rengeteg újdonsággal szembenézni, minden egyes helyzetben helytállni. Emlékszem, milyen volt teljesen ismeretlen dolgokkal találkozni (szülés, szoptatás, köldökcsonk kezelés, pelenkacsere, fürdetés, egyszóval MINDEN…).

Mint minden anya, igyekeztem a lehető legjobban megoldani a problémákat, hiszen a fiamnak a legeslegjobbat akartam mindenből. Persze tapasztalat híján kerek szemekkel hallgattam a szakembereket a kórházban, és szorgosan jártam a védőnőhöz. Kérdeztem, kérdeztem és kérdeztem, de hamar rájöttem, hogy ha csak arra hagyatkozom, amit ő javasol, akkor nem biztos, hogy sikerül úgy csinálnom, ahogyan igazán szeretném. A barátnőmtől megkaptam postán A szoptatás női művészete kiadványt, és megmenekült a babám anyatejes táplálása. Mert ha a védőnő tanácsaira hagyatkozom, akkor az első fejlődési ugrásnál bebuktuk volna. (Azt sem tudtam, mi az a fejlődési ugrás, hiszen nem mondta, hogy ha a babám három hetesen egész nap cicin akar lenni, az teljese természetes dolog…)

Itt pedig eldőlt, hogy nem állok meg egyetlen szakirodalomnál: amikor olyan dolog jött, amiben úgy éreztem, nem áll elég információ a rendelkezésemre, megkerestem a leghitelesebbnek vélt forrásokat, és tájékozódtam.

Az információ hatalom.

Ezt sokan nem tudják, vagy nem akarják megérteni.

Persze elfogadom, hogy nem mindenkinek van igénye arra, hogy több nézőpontból is megvizsgálja a dolgokat. Nagyon sok szülő szentírásnak veszi a gyerekorvos és a védőnő szavait bízva abban, hogy ők szakemberek, akkor biztosan igazuk van. A gond csak az, hogy ezek a szakemberek sokszor bizony nem keresik az új kutatási eredményeket, módszereket, és az akár évtizedekkel ezelőtt összeszedett tudásukra hivatkoznak.

Harmincöt éve, amikor én születtem, még nem voltak tanulmányok, amelyek megkérdőjelezhetetlenül bebizonyították például a Ferber- módszer (sírni hagyás) károsságát, az anyatejes táplálás fontosságát, az aranyóra jelentősségét. Sok- sok generáció nőtt fel az alapján, amit védőnő tanácsolt a kezdő anyukáknak.

Nincs is ezzel semmi gond, hiszen más világ volt. Ma azonban csak és kizárólag akkor nem tájékozódunk hitelesen, ha nincsen igényünk rá. Mert az információ elérhető, mert már nem is kell a könyvesboltig menni, és hosszan keresni a leghasznosabb írásokat: a telefonunkon folyamatos az internetkapcsolat.

Igen, jogos a felvetés, hogy honnan tudjuk, melyik az igazán hiteles forrás, ebben azonban például a mai Facebook csoportok hatalmas segítséget nyújtanak. Nem könnyű kimazsolázni azt, amire igazán nyugodt szívvel hagyatkozhatunk, de nem is olyan megterhelően lehetetlen munka, mint aminek sokan gondolják.

A gyereknevelés életem legnehezebb, legkomplexebb és legszebb kihívása, amihez nekem igenis szükségem van arra, hogy szakirodalomból tájékozódjak. Elfogadom, ha valakinek elég a gyerekorvos és védőnő (és szerencsére ma már nagyon- nagyon sok olyan praktizál, aki valódi segítséget tud nyújtani, mert aktuális tudással rendelkezik!), de azt nem nyelem le, ha kritizálnak azért, mert “könyvből nevelek”. Nekem igenis kell az, hogy valami alapján dönthessek, hogy ne csak egy opcióm legyen. Nem könnyű időt szakítani az olvasásra, de megoldom, mert tudom, hogy ez életem talán legfontosabb befektetése: a fiam fejlődéséről van szó. Igen, felnő anélkül is, ha nem informálódok mindenről, amiről csak tudok. És nem, egyáltalán nem biztos, hogy felnőttként olyan lesz, amilyennek mindig is álmodtam. De ha valami nem úgy alakul, ahogyan elképzelem, egyvalamiben biztos lehetek: nem kell magamat azért hibáztatnom, hogy nem tájékozódtam megfelelően.

Akik szerint könyvből nevelni újkeletű divathóbort, vajon elmondhatják majd ugyanezt- tiszta lelkiismerettel?

Ez is tetszeni fog