Quantcast
Kezdőlap KedvencekJátékok Mit találjak ki nekik?

Mit találjak ki nekik?

Soltész Vera

Ez a mondat sokunk szájából elhangozhatott az elmúlt időszakban. A megszokottnál több, otthonunkban, együtt töltött idő nem mindig könnyíti meg a dolgunkat. Mikor már úgy érezzük, belefáradtunk, nincs segítségünk sem, és nincs, amivel leköthetnénk gyerekeinket, esetleg elharapóznak a feszültségek, még több türelemre és több kreativitásra van szükség, különösen az elektronikus eszközök, játékok térhódításával, melyek könnyű megoldásnak kínálkoznak, és melyek mellől néha nem könnyű elvonszolni gyerekeinket.

Semmiképp se bonyolult ötletekre gondoljunk – éppen eléggé bonyolítják életünket a külvilág változásai. Néhány egyszerű, otthon megtalálható eszközzel vagy akár azok nélkül megvalósítható játékötletet gyűjtöttem össze.

  1. Firkarajz

Kisfiam szeret rajzolni, ami azért nagyszerű, mert nekem is kedves elfoglaltság az alkotás. Egy spontán ceruzafirkában megpillantott alak adta az ötletet az alábbi játékhoz: egyikünk egy teljesen kontrollálatlan kézmozdulattal firkantott vonalhalmazt vet a papírra. Ebbe kell a másiknak „belelátnia” valamit (ha nem megy, bárhogy el lehet forgatni a lapot), majd kiegészítenie, kiszíneznie, míg az egy komplett képpé nem válik. Ez az alkotós játék remekül fejleszti a kreativitást, nyitott látásmódot, szabad gondolkodást.

  1. Házi exatlon

Az igazán bezárkózós időszak mozgáshiányát igazán nehéz volt nap mint nap oldani. Egy hirtelen ötlettől vezérelve botokat, üres mosószeres dobozokat, vödröket, csuklósúlyokat szedegettem elő. Már ez a készülődés is érdeklődést váltott ki a fiúkban, így szívesen segítettek ötletelni, s közösen alakítottunk ki egy-egy ügyességi-akadálypályát. Átugrani, odafutni, felemelni, kikerülni, átcipelni, talicskával áttolni, beletenni, labdával eltalálni…majd némi gyakorlás után mindez mehet időre is. Remek kerti elfoglaltság.

  1. Játékokból mese

Amikor már minden könyvet kiolvastunk, és a fejből mesélés sem elég érdekes…Jöhet egy kupac random kiválasztott játék, melyeket felhasználva saját mese alkotható! Meghatározott számú, teljesen különböző tárgyat vagy játékot teszünk az ágyra – legalábbis nálunk ez tipikusan lefekvés előtti szórakozás – és azok segítségével alkotunk történetet. Persze ha a lurkón múlik, a történet minden lesz, csak rövid nem…viszont a nevetés garantált.

  1. Klasszikus, „retro” játékok

Ne tartsuk kevesebbre a régóta ismert játékokat sem, hiszen gyerekeink ezeket újdonságként tapasztalják meg. Heverészős napokon a kanapén, avagy elalvás előtt remekül elszórakozunk például a szójátékokkal, barchobával, vagy az „amerikából jöttem” kezdetű, mesterségeket beszéd nélkül bemutató játékkal. De ebben az időszakban kerültek elő a költözős ládában régóta megbújó hűséges jóbarátok: a marokkó és a sakk is. Az iskolai aszfalton általunk anno százszor elugrált négyzetminta is siker lehet a kicsiknél.

Hat éves kisfiam imádja például a „ki, kivel, mikor” kezdetű játékot. Bizonyára sok korombeli emlékszik rá, de röviden – végtelenül egyszerű -: ketten játsszuk, és csak két hosszabb papírcsíkra van szükség, meg két írószerre. Mindkét lapra egymás alá kérdéseket írunk fel, méghozzá ugyanazokat a kérdéseket: ki, kivel, mikor, hol, hogyan, mit csináltak? Úgy ülünk le, hogy ne lássuk egymás írását. Fantáziánkat elengedve választ írunk az első kérdésre, majd  ráhajtjuk a lapot a válaszunkra és megcseréljük a papírt. És így tovább, az utolsó válaszig. Majd kibontjuk a lapokat és felolvassuk a teljesen lehetetlen történeteket. Szinte minden esetben hatalmas nevetés az eredmény.

Bátrabbak és erős idegzetűek megpróbálkozhatnak a konyhaasztalon pingpongozással, de ehhez már tényleg erős idegzet kell…

Nektek is van saját fejlesztésű játékotok, ötletetek? Gyűjtsünk össze minél többet!

Ez is tetszeni fog