Hatalmas lelkesedéssel néztem a Szülés Utáni Regeneráló Program elébe. (Hogy mi ez a program és miért vágtam bele, arról a korábbi cikkemben olvashattok!) Alig vártam, hogy végre mozogni kezdjek rendszeresen, halogatás és kifogáskeresés nélkül. Örültem, hogy van egy kihívásom, ami csak az enyém, az én jóllétemről szól, ami persze biztos pozitívan kihat majd az egész családra is. Hiszen egy energikusabb, testileg-lelkileg rendben lévő anya jót tesz mindenkinek, csak jussak el odáig!
Aztán elérkezett a várva-várt pillanat. Egy szép hétfői napon megkezdődött a program… és kitört a családunkon a betegség. Nem szeretném részletezni a tüneteket, de annyit elárulok, hogy most nagyra értékeltük a két toalettet a lakásban, hiába húzódott el az új vizesblokk kialakítása és emiatt az egész költözésünk fél évvel ezelőtt. Az a második WC most aranyat ért, tekintve hogy az egyik elég gyakran foglalt volt. A vírus egymás után döntött le a lábunkról mindannyiunkat, mint egy sor dominót.
Nagytesó kezdte a sort. Hogy egészen pontos legyek, ő valójában már a program elindulását megelőző hétvégén rosszul lett, de ez nem változtat semmit azon, hogy én a hetet és a tornázós karrieremet három otthon lévő gyerekkel együtt kezdtem… Akik közül az egyik olyan gyenge volt, hogy csak feküdni tudott, de azért velünk egy szobában szeretett volna lenni, a másik egy örökmozgó kétéves, akivel aznap nem tudtunk kimenni a levegőre szaladgálni a beteg tesója miatt, és a harmadik egy kisbaba, akiről csak remélni mertem, hogy pont akkor fog elaludni, amikor a nővérei is épp nyugton vannak. Másképp ugyebár nem fog összejönni a tornázás… Hihetetlen, de már a délelőtt folyamán ki is fogtam egy ilyen pillanatot: Öcsi a kiságyban szunyókált, a lányok a kanapén hevertek, én pedig gyorsan megnyomtam a play gombot.
Életem első pilates órája – indul! Az elején fél füllel figyeltem a rövid szóbeli bevezetőt magáról a pilatesről, vártam, hogy kezdjük már a tornát, minden perc számít, elméleti háttérre nincs időm!… Lefeküdtünk a földre, mármint az oktató a képernyőn és én a nappaliban, a kanapé előtt, ezáltal a gyerekeknek is szórakoztatást biztosítva. Valamilyen lábemelgetéssel kezdtünk, nem emlékszem pontosan, mi volt a gyakorlat, de nagyon egyszerűnek tűnt. Jó, tudom, kis lépésekben kell elkezdeni a regenerálódást, nem szabad hirtelen terhelni a terhesség-szülés alatt rengeteg változáson átment testet, de ez azért gyanúsan lazának tűnt… Biztos, hogy jól csinálom? Elkezdtem hallgatni, miket mond a gyakorlatok közben az oktató, és kiderült, hogy rengeteg dologra oda kell figyelni a „sima” lábemelgetés közben, amitől az egész rögtön tízszer olyan nehézzé vált. Behúzni a hasat meg a medencefenék izmait (gyors gondolkodás, mi is lehet az, oké, azt hiszem, megvan), a derekat épp csak simítani a földre, de nem nyomni, a hát sem feszülhet, a vállakat engedjük le és a homlokot se ráncoljuk a koncentráció ellenére. Így emelgessük a lábat, de ne túl magasra, és ne billegjen a csípő, se semmi más, tartsuk a pózt meg a belső cipzárt. És ehhez még jön a légzés, mert az sem mindegy, mikor van a beszív és mikor a kifúj. Szóval eddig ezt mind elrontottam, de innentől jobban odafigyelek és nem bagatellizálom el a gyakorlatokat!
Ekkor lemászott a kanapéról Kistesó és rám feküdt. Ez nem jó, így nem tudok figyelni a laza hátra!Mire lekönyörögtem magamról, kiestem a folyamatból. Nem baj, új gyakorlat következett. Kistesó viszont beült a laptop elé, nem láttam tőle semmit. Helyezkedtem, őt is arrébb raktam, mehet tovább. Egy idő után Nagytesó mondott valamit. Tessék, hogy mi? Megállítottam a videót, felkeltek, vizet adtam neki, visszafeküdtem, újraindítottam. Az utolsó 10 percre felébredt Öcsi, de nem akartam még egy szoptatást is beiktatni az összesen 35 perces tornába, így nyöszörgésektől kísérve végeztem az hátralévő feladatokat. Végre kész!
Az első nap egyértelműen azzal a tanulsággal járt, hogy muszáj teljes figyelemmel végeznem a tornát. Nem lehet fél szemmel, fél füllel a gyerekeket lesni-hallgatni közben, hiába adja magát a helyzet, ha már otthon regenerálódom. Meg kell teremteni azt az alkalmat, amikor lehetőleg senki sem beszél hozzám, senki sem mászik rám, különben nem tudom helyesen, eredményt elérve csinálni az egyszerűnek tűnő, de nagyon is összetett gyakorlatokat. Úgyhogy másnap ismételtem – este Férjre bíztam a gyerekeket és újra megcsináltam ugyanazt a pilates órát. 100%-osan magamra és a mozdulatokra koncentrálva – egy igazi élmény volt!
Keddre egyébként Kistesó is kidőlt, utána nem sokkal pedig Férj is elkapta a kórságot. Óriási szerencsém, hogy szerdán még megcsináltam az aktuális jógát, és nem hagytam másnapra (lehetett volna, hiszen 48 óránk van az edzések teljesítésére), ugyanis csütörtökön már én is az ágyat nyomtam. Régen voltam már ennyire legyengülve, így nagy szomorúságomra a heti harmadik órát ki kellett hagynom… Viszont a lábadozás alatt fogytam két kilót – remélem, ez legfeljebb izom formájában jön csak vissza! Indul a következő, talán eredményesebb hét, én pedig jövök majd az újabb beszámolóval!
Héda Veronika