Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia Semmi baj nincs, ha a gyereked nem tud magától elaludni

Semmi baj nincs, ha a gyereked nem tud magától elaludni

pottyos

Minden gyerek más. Eleve más személyiséggel születik.

Ha már van legalább két gyereked, akkor te is érzékelted ezt. Egyikük születésétől fogva akaratos, másikuk gyakorlatilag mosolyogva született, és azóta is róla lehet mintázni a nyugalom szobrát. De ez nem csak a személyiséget érinti: az alvási típusuk is eredendően különböző.

Ha a te gyereked nehezen alszik el, akkor valószínűelg az állad is leesett az első olyan baba láttán, akit miután anyukája lefektetett, egy kicsit még nézelődött, majd szép lassan elaludt. Neked ez soha nem sikerült, pedig sok tanácsot meghallgattál, próbálkoztál – de a gyereknek gyakorlatilag kipattan a szeme, abban a pillanatban, hogy leteszed az ágyába.

A magától elalvós babával sem csinált semmi mást az anyukája, mint amit te is megteszel. Nem hipnotizálta, nem járt vele speciális terápiára – a gyerek mégis képes egy zsúfolt szoba közepén, altató dal és ujjszopás nélkül csak úgy elaludni. Mert ő más típusú alvó.

Persze vannak olyan babák is, akiket rá lehet szoktatni az egyedül elalvásra. De vannak olyanok, akiket nem, és olyanok is, akik még nagyobb korukban sem alszanak el úgy, hogy te betakarod őket, majd pedig kimész a szobából.

Szóval, ha a te gyereked képteen magától elaludni, akkor ne félj: nem veled van a baj. Nem is vele. Nem te vallottál kudarcot, egyszerűen ő ilyen.

A magától elalvás nem egy olyan célállapot, amit el kell érni, hogy elégedetten nézhess a gyerekedre. Persze, megkönnyítheti az estéid, de ez igazából tőled független körülmény.

Ha pedig már nem bírod energiával a minden esti altatást, a hosszú gyerek mellett ücsörgéseket, míg végre elalszik, akkor találj ki olyan megoldásokat, amelyek egyszerűbbé teszik. Váltsátok egymást a pároddal: egyik este te, másik este ő. Akár aludjatok együtt. Találd meg a legjobb módot, ami nálatok működik.

És ami a legfontosabb: ha semmit, de semmit nem teszel azért, hogy a gyerek magától elaludjon, előbb-utóbb akkor is fog. Mindenki máskor jut el erre a pontra, de végül összejön. Nincs olyan felnőtt, aki csak akkor tudna elaludni, ha anyukája altatja.

Forrás: scarymommy.com

Ez is tetszeni fog